Az Emberfia is váratlanul fog érkezni. Szorongást ébresztően hirtelen. Mint az özönvíz és a tolvaj.  Jövetelük félelmetes. Az állandó készenlétre való készség és képesség pedig nem természetünk velejárója. Nem igazán értjük azt sem, hogy Jézus miért nem említi sem Noé igaz-voltát, sem kortársainak bűnösségét. A ház gazdájával kapcsolatban is csak azt hangsúlyozza, hogy nem ismeri a tolvaj érkezési időpontját.

Pedig, ha tudná, virrasztana. A hasonlatban nem állandó ébrenlétről van szó, hanem a kellő pillanatban való készenlétről. Vajon szert tehet az ember ilyen hasznos tudásra, ami az adott helyzetben az éppen megfelelő cselekvés végzésére képesít?

A nagy német bölcselő, Immanuel Kant híres kérdései is valami ilyesmit keresnek.

Mit tudhatok?

Mit remélhetek?

Mit kell tennem?

És egyáltalán, mi az ember?

A filozófus szerint az első, a tudás tartalmára és határaira irányuló kérdésre a metafizika felel. A reményre vonatkozó felvetésre a vallás válaszol. A cselekvés hogyanjára és miértjére az erkölcs ad feleletet. Az ember létére és mivoltára irányuló összegzés pedig azt sejteti meg, hogy sem a kérdések, sem a válaszok nem szakíthatók el teljesen egymástól, hanem szorosan összefonódva egymást árnyalják és gazdagítják.

Az emberi tudásra, reményre és cselekvésre vonatkozó, máig aktuális kérdések minden bizonnyal még jelentősebbek azoknál a válaszoknál is, amit Kant a maga kora eszmei áramlatai (az empirizmus és a racionalizmus) meghaladására tett kísérlete során megfogalmazott. Ezek ugyanis nem csak a filozófiát, a teológiát és az erkölcstant tanulóknak vagy oktatóknak szólnak. Hanem személy szerint minden embernek.

Kant kérdéseinek mindnyájunkat érintő aktualitását Karl Rahner segít megértenünk. A német jezsuita megkülönbözteti a hit első és a második értelmezési, vagy reflexiós szintjét. A   második szint a szaktudományos részletesség és alaposság területe. Az emberi tudás ismeretanyagának hallatlan gyarapodása miatt azonban már a teológiában is olyan fokú specializációról beszélünk, hogy például egy-egy kiemelkedő biblikus szaktudós sem tartja magát az egész Ószövetség vagy az Újszövetség szakértőjének, hanem egy-egy kisebb rész vagy könyvgyűjtemény kutatójának.

Hasonlót tapasztaltam autógyártásban dolgozó mérnök ismerőseimmel kapcsolatban. Az egyikük az autók fékberendezésének informatikai hátterével foglalkozott, míg a másik az autórádiók digitális rendszerével. Ilyen fokú szakosodás láttán az ember hajlamos lenne kedvét vesztve feladni a reményt arra, hogy akár csak egy-egy szakterület átfogóbb eredményeit teljességgel átlássa.

Létezik azonban – Rahner kifejezésével élve – egy első reflexiós szint is. Az autókkal kapcsolatban ez a vezetői engedélyhez nélkülözhetetlen alapismereteket, a jogosítvány megszerzéséhez szükséges gyakorlatot és a vezetés örömét jelenthetik. Nem kell mindenkinek gépészmérnöknek lenni ahhoz, hogy jogosítványt szerezhessen és balesetmentesen vezetve ne okozzon kárt magának vagy másoknak.

A hit első reflexiós szintje sem vár el tőlünk felsőfokú filozófiai, teológiai, etikai és antropológiai ismereteket. Ugyanakkor emberlétünkkel kapcsolatban elengedhetetlen egy alapvető tudás, vallási érdeklődés, a lelkiismeret hangjára figyelő erkölcsi érzék. Nem elég enni-inni, nősülni és férjhez menni. Nem elég a mezőn dolgozni, vagy kézi malommal őrölni. Nem elég házzal rendelkezni és naivan bízni abban, hogy majd úgyis minden szerencsésen alakul.

Mert legalább elemi tudás, ismeret kell ahhoz, hogy valamit vagy valakit szerethessek. Ahogy szeretet szükséges ahhoz is, hogy valamit vagy valakit igazán megismerhessek. Ha torz az istenképem, másokról és önmagamról sem alkothatok helyes képet. Ahogy a bibliai antropomorfizmusok is arra szolgálnak, hogy általuk istenformájúvá, teomorffá alakuljanak a gondolataink, az érzéseink és a cselekedeteink. A legszebb elmélet és a legjámborabb hit is halott cselekedetek nélkül. A hit és a szeretet nélküli cselekedetek ellenben ön- és közveszélyessé tesznek.

Ha tudná a házigazda, hogy jön a tolvaj és hogy mikor jön, nem tétlenkedne. Jézus figyelmeztetése talán nem is elsősorban a mikorra vonatkozik, hanem arra, hogy az Emberfia el fog jönni! De ha valaki erről semmit nem tud és nem is érdekli, ha ezt nem reméli vagy legalább nem féli, ha a cselekedeteiben mindennek nyoma sincs, akkor már most elnyelte az özönvíz, élete házát pedig már kirabolták, anélkül, hogy észrevette volna.

Virrasztani annyit jelent, mint tudni, remélni, és cselekedetekben tanúsítani azt, hogy létezik az emberi életnek egy magasabb és mélyebb dimenziója, mint az evés és az ivás, a házasodás és a munka. A Teremtés könyve szerint Noé az Isten színe előtt járt. Aki tudásával, reményével és cselekedeteivel valamiképp az Isten színe előtt él, az bárkát építő, virrasztó, adventi ember.

Tudja, hogy Isten titok, teremtményeiből mégis felismerhető. Hite megvilágítja és helyén kezeli tudását, tudása megtisztítja és elmélyíti a hitét. Szeretete cselekedeteiben él és tettei szeretetének megnyilvánulásai. Ő igazi ember. Isten embere. Milyen jó lenne, ha ezt mindenki tudná!