GYERTYASZENTELŐ BOLDOGASSZONY NAPJA  

A szentelt gyertya Krisztus jelképe.

A gyertya méhviasza Jézus tiszta teste; a viasz alatt való bél, az ő ártatlan szent lelke, a tűz pedig a világosság az ő istensége.

A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson. Úgy tartották a gyertya megvédi a gonosz szellemektől a csecsemőket, a betegeket, a halottakat. Nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyákat.

Ehhez a naphoz kapcsolódik az a hiedelem is, miszerint ha ezen a napon kisüt a nap, és a medve meglátja az árnyékát, akkor visszamegy, és még negyven napig tart a tél.

Szegeden azt tartották, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jól mézelnek majd a méhek. Ezen a napon végigsöpörték a kaptárakat a kiszombori méhészek; asszonyaik pedig a szentelésből hazatérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy békesség legyen a háznál.

A hajdani szegediek különösen fontosnak tartották a hétszer szentelt, továbbá a ”kilencedes”.

Kilenc kedden meggyújtott gyertya gonosz-űző szerepét. Azt tartották, hogy a világ végén három napig sötétség lesz, csak a hétszer szentelt gyertya világít majd, ilyen gyertyát szoktak égetni Dombóváron a ravatalon fekvő halott mellett.

Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére egy darab égő gyertyát helyeztek, s üvegpohárral leborították, mert elalvó lángja kiszívta a betegséget. Némelyek torokfájás ellen nyeltek belőle egy darabkát.

A piricsei görög katolikus gazdaasszony tehén-elléskor égő gyertyát vitt az istállóba.

Tápén az új ház fundamentumába boldogasszonyi füvet, szentelt gyertyát raktak és sót szórtak.

A gyertyát a szegediek az épülő ház falába építették. Itt is gondolhatunk az emberáldozat kiváltására.

A privigyei hit szerint a kisgyermek hamar megtanul beszélni, ha a nyelve alá egy kis darab szentelt gyertyát tesznek. A szentelt gyertya végigkíséri és oltalmazza a hívő embert egész életén keresztül.

Bácskai hagyomány szerint, amíg a kereszteletlen gyermek a „boldogasszonyágyban” fekszik, karjára vagy pólyájára olvasót kell kötni, s fejénél szentelt gyertyának kell égni, nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék.

Szülés és keresztelés között szentelt gyertya világított éjjel-nappal abban a szobában, ahol a gyermekágyas asszony kicsi gyermekével feküdt. Az „egyházkelő” (avatás) a régi szegedi anya gyermekével, kezében égő gyertyát tartva körüljárta az oltárt.

A régiségben haldokló a haldokló ember kezébe is égő szentelt gyertyát adtak: lámpással mehetett így a lélek az örök léleknek menyegzőjébe. A hozzátartozók égő gyertyával körül is járták az ágyat, „megkerítették”, elzárták a leselkedő gonosz elől. Fertővidék asszonyai szerint gyertya fénye mutatja az utat a haldoklónak, füstje pedig távol tartja a gonoszt, s addig kerülik gyertyafénnyel körül az ágyat, amíg a lélek el nem száll a testből, segítik annak hazatalálását.

A mohácsi sokácok egy köteg gyertyát szentelnek, s minden esztendőben hozzátesznek egyet. Odahaza egy szálat kihúznak, piros és fekete cérnával átkötök és meggyújtják. Lángját a gyermek fejéhez tartják, fejfájás ellen.

A bánáti bolgárok a szentelt gyertyák kötőszalagját gyermekeik ingébe fűzik betegség ellen. Vigán fiúgyermekek nyakára, leánygyermekek hajába, kezükre, ujjaikra, továbbá csikók, bárányok nyakára is kötik, nagyszombatig viselik, majd elégetik.

Régen a házban Gyertyaszentelő Boldogasszonykor a tüzet mindenütt eloltották és az új, megszentelt tűzzel gyújtották meg újra.