“Ha
egy hívő asszonynak özvegyasszony hozzátartozói vannak, segítse őket,
ne terheljék a gyülekezetet, hogy az a valóban özvegyeket segíthesse.”
Timóteusnak írt első levél 5. fejezet 16. vers
Milyen
jó lenne, ha a gyülekezetek gondoskodnának az idősekről, a betegekről.
Milyen kedves lenne, ha ezt teljes egészében átvállalnák. Persze ez egy
nagyon szép gesztus lenne, de nem minden esetben ez a helyes
gondolkodásmód.
Pál
apostol azt mondja, hogy erre való a család. Különbséget kell tenni két
féle rászoruló között. Az egyik, akinek van egy támogató családja, akik
tudnak segíteni, gondoskodni róluk, a másik akiknek nincs, és tényleg
rászorulnak a gyülekezet segítségére.
Nézzük
más oldalról a dolgokat! Ha valakinek vannak gyerekei, akik tudnak neki
segíteni, akkor van már egy támogató közeg, ahova fordulhat. Ha
valakinek vannak testvérei, akikre támaszkodhat, akkor addig, amíg
megoldódnak a problémák, ők is képesek gondját viselni. Ilyen esetekben a
gyülekezet tud másra koncentrálni. Vannak rászorulók akiknek se
gyerekei, se testvérei, se szülei, vagy legalábbis egyik sem képes rá,
hogy segítsen. Ezeknek az embereknek az egyetlen segítséget maga a
gyülekezet tudja nyújtani.
Pál
gondolata egyszerűek, és praktikusak. Nem egy teológiai magaslatokat
kapargató elmélet ez, hanem egy gyakorlati utasítás. Egyszerűen az
értelmes támogatást írja le. Arról beszél, hogy hogy lehet hatékony a
szolgálatunk.
Két
nagyon fontos dolgot fogalmaz meg. Az első, hogy mindenkinek
felelőssége van a saját családjáért. Ha a testvérem elveszti a munkáját,
feladatom segíteni neki ahogy csak tudok. Ha az édesapám beteg, az én
feladatom gondoskodni róla a tőlem telhető legjobb módon. Felelős vagyok
a családomért. A második, hogy akiknek nincs családja, azok bizalommal
fordulhatnak a gyülekezethez, mert a gyülekezetnek kötelessége támogatni
őket.
A családodnak szüksége van rád, és neked rájuk. Figyeljetek egymásra, és támogassátok egymást, hogy működhessen a gyülekezet!
Áldott napot!
Kommentáld!