Folytatva az imádságról szóló katekézis-sorozatát, a pápa ezúttal a kérő imát elemezte. Nemcsak az ember imádkozik, hanem az egész teremtett világ. Ne szégyelljük Isten elé vinni kéréseinket, ő mindig válaszol. Advent a várakozás ideje, adjuk át magunkat az imának, várjuk az érkező Urat!

A keresztény ima teljesen emberi; dicséret és könyörgés. Jézus a Mi atyánk – kezdetű imával tanította meg az imádságot tanítványainak, hogy mi is gyermeki bizalommal forduljunk Istenhez valamennyi kérésünkkel. A legnagyobb ajándékokért fohászkodunk hozzá: szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod.

Kérjük mindennapi kenyerünket és a megbocsátást

A katekizmus erről így ír: „A kéréseknek rangsora van: az első az ország, ezt követi mindaz, ami szükséges a fogadásához és az eljövetelében való együttműködéshez” (KEK 2632). A Miatyánkban viszont egyszerűbb, hétköznapi adományokért is imádkozunk, mint amilyen a mindennapi kenyér – vagyis az egészség, az otthon, a munka, a mindennapos dolgok. De ide tartozik az eucharisztia is, mely szükséges a Krisztusban való élethez. Imádkozunk bűneink bocsánatáért is, hiszen mindig szükségünk van a megbocsátásra, a békére kapcsolatainkban. Végül kérjük Istentől, hogy segítsen minket a kísértések idején és szabadítson meg a gonosztól.
Kérni, könyörögni nagyon is emberi dolog – folytatta katekézisét a pápa, a katekizmust idézve: „A kérő imádsággal kifejezzük, hogy tudatában vagyunk Istenhez fűződő kapcsolatunknak: mint teremtmények nem önmagunktól eredünk, sem a nehézségeknek nem vagyunk urai, és nem vagyunk önmagunk végső célja sem, sőt amikor vétkezünk, mint keresztények tudjuk, hogy elfordulunk Atyánktól. A kérés már bizonyos visszatérés Őhozzá.” (vö. KEK 2629)

Uram, segíts rajtam!

Ha valaki rosszul érzi magát, mert bűnt követett el, a Miatyánk imádkozásával már közelebb került az Úrhoz. Olykor abban a hitben ringatjuk magunkat, hogy nincs szükségünk semmire és senkire, elegek vagyunk önmagunknak. Ez az illúzió azonban előbb-utóbb szertefoszlik. Az emberi lélek olyan, mint a szikár, vízre szomjazó föld. Valamennyien megtapasztaljuk életünk során a szomorúságot és a magányt. A Biblia szégyenkezés nélkül tárja elénk azokat az emberi helyzeteket, melyekben a betegség, az igazságtalanság, a barátok árulása, az ellenség fenyegetése nehezíti az életet. Amikor már az összeomlás szélén állunk, látszólag kiúttalanul, egyszer csak felsejlik előttünk a megoldás: a kiáltás, az ima, ami megnyitja előttünk az utat: „Uram, segíts rajtam!”

Az egész teremtett világ imádkozik

Ez a segélykérő ima az egész teremtett világot jellemzi: minden teremtmény magában hordozza az Isten utáni vágyat. Szent Pál ezt így fejezi ki nagyon szépen: „Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk” (vö. Róm 8,22-24). Tertullianus erről így ír, mintegy költőien kiegészítve Pál apostol gondolatait: „Imádkozik minden teremtmény. Imádkoznak a háziállatok és a vadállatok, meghajtják térdüket, és az istállókból vagy a barlangokból kijővén nem néma szájukat emelik az égre, hanem a maguk módján hallatják hangjukat. Sőt az ébredő madarak is az ég felé röppennek, és kezek helyett szárnyukat terjesztik ki kereszt alakban, és daluk imádságnak tűnik.” (Az imáról, De oratione XXIX.) Nemcsak mi fordulunk az Atyához, nemcsak mi lépünk vele párbeszédre. Ne szégyelljük tehát, hogy szükségét érezzük az imának! Főként ne szégyelljük, ha az élet úgy hozza, kérnünk kell. Forduljunk bizalommal az Úrhoz, és mondjuk: „Uram, szükségem van erre, Uram, nehézséggel küszködöm! Segíts!” Kiáltsunk az Atyához a boldogságban is, ne csak a rossz pillanatokban. Mondjunk köszönetet mindazért, amit kaptunk, soha ne vegyük készpénznek, nekünk járó dolognak, hiszen minden Isten kegyelméből van. Ezt tanuljuk meg! – buzdított Ferenc pápa.

Várjuk Karácsony eljöttét és füleljünk az Úr érkezésére

Abban is biztosak lehetünk, hogy Isten válaszolni fog. Ma, holnap − így, vagy úgy − mindig válaszol. A Biblia számtalanszor megismétli: Isten meghallgatja a hozzá fohászkodók kiáltását. Az Atya azokat a kéréseinket is meghallja, melyeket szívünk mélyén dadogunk el neki, mert szégyelljük kimondani. Nekünk akarja adni a Szentlelket, aki minden imát kitölt, és minden dolgot átalakít. Türelmesnek kell lennünk és kitartónak a várakozásban. Advent idejét éljük, ami éppen a várakozásról szól, várjuk Karácsony eljöttét. Ugyanakkor egész életünk egy várakozás, mint ahogy az imádság is az: várjuk az Úr válaszát. Még a halál is megremeg, amikor egy keresztény imádkozik, mert tudja, hogy erősebb szövetségessel áll szemben: a feltámadt Úrral. A halál vereséget szenved Krisztusban, és eljön a nap, amikor minden véglegessé válik, a halál nem űzhet többé csúfot életünkből és boldogságunkból. Tanuljunk meg várakozni az Úrra. Ő eljön hozzánk, meglátogat, és nemcsak a nagy ünnepekkor: karácsonykor és húsvétkor. Minden nap meglátogat minket a szívünk mélyén, ha mi várunk rá. Sokszor nem vesszük észre, hogy közel van az Úr, kopogtat az ajtónkon, és hagyjuk elmenni. Ahogy Szent Ágoston mondta: „Félek attól, amikor eljön az Úr. Félek, hogy jön, és én nem veszem észre”. Az Úr pedig jön, és kopogtat. Ha viszont a te füled más zajokra figyel, nem hallod meg az ő hívását. Kedves testvérek, várakozásban lenni: ezt jelenti az ima – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

Forrás: Vatican News