„A Mester tanításában itt éppen az döbbent meg bennünket, hogy az élet védelme, a házasság megőrzése és az igazmondás terén még szigorúbb feltételeket támaszt, mint a mózesi törvény. Jézus az emberi bajokat okozó bűnök diagnosztizálásában még sokkal érzékenyebb, mint prófétai elődjei…”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A régi és az új feszültsége emberi életünk, történelmünk és kultúránk velejárója. Az egymást váltó politikai rendszerek, társadalmi formációk, művészeti irányzatok gyakran heves szellemi vagy akár fizikai harcokat is vívtak. De nem csak ideológiák, birodalmak és világrendek, hanem az egymásra következő generációk története sem mentes a súlyos összeütközésektől.

A régi és az új konfliktusa jelen van a vallásosság és a hitélet területén is. Nem kivétel ez alól az Ó- és az Újszövetség kapcsolata sem. Hiszen a választott nép szent könyveivel és életvitelével való találkozásában tárul elénk Jézus tanításának és személyes sorsának valódi gazdagsága is. Ebben – az élet minden területét összefogó „hálózatban” – ismerhetjük fel Krisztust, mint Isten régi ígéreteinek beteljesítőjét, és sejthetjük meg azt a hallatlan újdonságot, amit üdvösségünkre megvalósított.

Jézus egész küldetését összegzi ez az alapállítás: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem” (Mt 5,17).

XVI. Benedek pápával szólva a „kontinuitás hermeneutikájának” alaptézisét olvashatjuk itt. A nagy teológus pápa kifejezése az „eleven folytonosság értelmező és magyarázó elvét” jelenti. Ennek összefüggésében az igazság nem a múzeumi tárlók életfolyamatokból kiszakított műtárgyainak változatlanul őrzött, de élettelen anyagához hasonlít. De nem is a saját előzményeit erőszakkal leromboló, a fiait fölfaló forradalmi terror. Jézus érti és éli a régi és új szerves kapcsolatát. Nem csak beleáll ebbe a dinamikus feszültségi viszonyba és magyarázza azt, hanem ő maga ennek a titoknak a hordozója.

Most a tízparancsolat három tiltó törvényéből indul ki. Ne ölj, ne törj házasságot, és ne tanúskodj hamisan. A tízparancsolat Isten „tíz szava”. Krisztusban Isten Igéje, megtestesült Szava magyarázza a Teremtő parancs-szavait. Tiltásai életet védő minimum-követelmények. Lényegük az, hogy ne tégy rosszat, ne árts másnak és magadnak. Mert az ember, a valódi szeretetet lehetővé tevő szabadságot nem csak jól, hanem rosszul is használhatja.

A törvényt nem eltörölni, hanem beteljesíteni szándékozó Jézus belülről ismeri a parancsolatok dinamikáját. Ez a „ne tégy rosszat” felől indulva halad a „ne gondolj rosszat” felé. Ezt követi a „gondolj jót” fokozatán át a „tégy jót” teljessége. Összegezve: ne tégy rosszat, ne gondolj rosszat, gondolj jót és tegyél jót!

Tévednénk azonban, ha a rossz felől a jó felé haladó lendület elfeledtetné velünk az emberi gyarlóságok mérgező természetét. Ha azt hinnénk, hogy a büntetését magában hordozó bűn lehetőségét megszüntette az Úr irgalmassága, a törvényt lenullázta a kegyelem, az igazságosságot szükségtelenné tette a szeretet.  

A Mester tanításában itt éppen az döbbent meg bennünket, hogy az élet védelme, a házasság megőrzése és az igazmondás terén még szigorúbb feltételeket támaszt, mint a mózesi törvény.

Jézus az emberi bajokat okozó bűnök diagnosztizálásában még sokkal érzékenyebb, mint prófétai elődjei. Ismeri a pusztító harag, a másikat ostobának, istentelennek tekintő lenézés kárhozat felé sodró erejét. Tudja, hogy a bűnös vággyal asszonyra néző tekintetet hasonló tünet, mint az üszkösödő végtag, amit a beteg élete érdekében jobb amputálni. Az esküvel megkülönböztetett beszédben pedig egyszerre érzékeli a hamis tanúzás kísértését, a könnyelműen tett eskü megszegésének veszélyét és az eskü híján megengedettnek vélt folytonos hazudozás csábítását.

A régi törvény betűjét megtartó és szellemét elmélyítő szigorú diagnózisok célja a lélek betegségeit okozó bűnök megelőzése, a prevenció. Jézus ugyanakkor realista is, hiszen már itt felvillantja a megtérés, a lélek gyógyulásának távlatait is. Ezért beszél az áldozat bemutatása előtti kiengesztelődés lehetőségéről és szükségességéről. Emiatt hívja fel a figyelmet minden emberi kijelentés egyszerűségére és áttetszőségére.

A törvényt megőrizni és tökéletessé tenni akaró Jézus értelmezési elve tehát az eleven folytonosság, ami kiegészül a beteljesülés érdekében végzett korrekció hermeneutikájával. Újdonsága éppenséggel Isten eredeti elképzelésének kinyilvánítása. Valami olyasmi, mint egy gyönyörű, ősrégi ikon megtisztítása az idők során rárakódott koromtól és dilettáns kezek által felkent rétegek alól. Vagy egy vulkáni hamu által eltemetett ókori város feltárása, csodás épületeivel, remekműveivel. Ezek a hasonlatok persze sántítanak. Mert Jézus személyében nem pusztán egy nagy kultúra szépséges régészeti emlékével találkozunk, nem is a liturgikus tisztelet kiemelt kegytárgyával, hanem Isten valóságos jelenlétével.

Az Úr Krisztusban maga Isten, a felebaráti tisztelet és barátság, a szerelmes-szeretet, az igaz beszéd és helyes cselekvés Istene kér helyet életünkben. Hétköznapi emberi kapcsolatainkban, házasságunkban, beszédünkben.

Mert Ő, az élet Istene. Akitől nemcsak a gyilkosság, hanem a másik ember bármilyen lenézése és elítélése is idegen. Ő az áldozatos szeretet és a hűséges szerelem Istene. Ezért áll távol tőle a házasságtörésnek még a gondolata is. Ő az igazság és igazságosság Istene. Jelenléte ezért nem fér össze semmilyen hazug kompromisszummal.

Ő életünk fénye: Isten szeretetének folytonos újdonsága.