„Az Istentől jövő igaz és tiszta szeretet a lélekben él,
lehetővé teszi hibáink és az Isteni Jóság felismerését,
amelynél nincs nagyobb.”

Folignói Szent Angéla 1248 körül született, jómódú családban. Férjhez ment, több gyermeke is született. Gondatlan és – bevallása szerint – bűnös életet élt. Megvetette a vezeklő embereket, akik Krisztust követve lemondanak vagyonukról, böjtölnek és imádkoznak. Az 1279-ben Perugiában pusztító földrengés, hurrikán és háború okozta nehézségek hoztak változást Angéla életébe, bűnei felismerésére vezetve őt. Egy látomásban Assisi Szent Ferenc gyónásra budította őt.

Gyónása a megtérését jelentette. Elveszítve édesanyját, férjét és gyermekeit, vagyonát szétosztotta a szegények között, és 1291-ben belépett a ferences világi rendbe. Elzarándokolt Assisibe; az úton és Assisiben rendkívüli tapasztalatai voltak a Szentháromság jelenlétéről. Szent Ferenc ígérete szerint lelki család kezdett köréje gyűlni: épültek példáján, hallgatták tanítását és kérték a tanácsát. Tanítványai közé tartozott Ubertino da Casale.

Misztikus látomásait gyóntatója, Fra Arnaldo jegyezte fel és fordította latinra. A ferences misztika ismert és a középkorban nagy hatású képviselőjévé lett. Az utókortól méltán kapta a Theologorum Magistra – a teológusok mesternője – elnevezést.

Önfeláldozóan ápolta a betegeket, a leprásokat is. 1309. január 4-én halt meg Folignóban.

Könyvében leírta megtérésének állomásait, legfontosabb tényezőként a vezeklést, az alázatosságot és a megpróbáltatásokat jelölve meg. Misztikus élményei isteni megvilágosulások, amelyek lelkéhez szólnak és váratlan pillanatokban érkeznek. Olyan események, amelyek megmutatják, hogy az egyetlen és igaz Mester, Jézus minden hívő szívében ott él, és sajátjának tekinti, miként Pál apostol fogalmaz a Galatákhoz írt levelében: „Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gal 2, 20) – fogalmazott XVI. Benedek pápa 2010 októberében elhangzott katekézisében, a nagy középkori női misztikusokról szóló tanításai keretében.

Folignói Angéla spirituális fejlődéséről szólva a Szentatya kiemelte: bűneit megbánva, a pokoltól, elkárhozástól való félelem, bűnbánat és vezeklés jellemezte. „Lelke szégyent és keserűséget érzett, nem tudja még mi az, hogy szeretet, csak a fájdalmat ismeri”. Mindez azonban utat nyitott számára a fájdalmas keresztúthoz, amely végül a szeretethez vezette őt. Úgy érezte: adnia kell valamit Istennek, amivel megbocsátást nyerhet bűneiért, de megértette, hogy nincs semmije, amit Istennek ajánlhatna.

„Az Istentől jövő igaz és tiszta szeretet a lélekben él, lehetővé teszi hibáink és az Isteni Jóság felismerését, amelynél nincs nagyobb.”

Felismerte, hogy bűneinek megbocsátását, a megváltást csak Jézus – aki kereszthalált halt értünk – és az Ő szeretete adhatja meg. Hosszan szemlélte a keresztre feszített Jézust, aki a legnagyobb fájdalmak közepette a legnagyobb szeretetről tett tanúságot.

Magyar Kurír