Nagyon meglepődtek azok a szülők, akiknek néhány éves kislánya egy szép napon kijelentette, hogy ő bizony nem akar a mennybe menni, mert ott senki nem csinál semmit. Hát igen, tulajdonképpen a Paradicsomot elég gyakran ábrázolják úgy, hogy ott mindenki csak boldogan pihen. Talán azért, mert sokan terhes és nemkívánatos dolognak, sőt büntetésnek tekintik a munkát, ugyanakkor ünnepnek gondolják azt az időszakot, amikor mindenféle tevékenységet elkerülnek. Hiszen „a nemesek sem dolgoztak”! Mintha a munka valami megalázó, az emberi méltóságot sértő dolog lenne, valami olyasmi, amivel nem szabad foglalkozni. A probléma az, hogy ez nem felel meg a keresztény szemléletnek. A katolikus egyház nem így tekint a munkára. A munka szükségszerűség és kötelesség, de ennél több is.

A Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK 2427) világossá teszi, hogy „az emberi munka az Isten képére teremtett személyek tevékenysége, akik arra kaptak meghívást, hogy folytassák a teremtés művét egymással és egymásért, miközben uralmuk alá hajtják a földet. A munka tehát kötelesség: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Tesz 3,10).”

Hasonló megfogalmazást találunk a II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciójában vagy II. János Pál Centesimus annus-ában. Az Egyház azt tanítja, hogy az embernek munka közben tiszteletben kell tartania a Teremtő ajándékait és a tőle kapott tehetségeket. De ez még nem minden.

A Katekizmus hozzáteszi, hogy a munka megváltó jellegű is lehet, a munkának lehet megváltó dimenziója is. Az ember a keresztre feszített Jézussal egyesülve viseli el a munka fáradalmait, és ezáltal „valamiképpen együttműködik Isten Fiával az Ő megváltó művében. Krisztus tanítványának mutatkozik, amikor napról napra hordozza a keresztet abban a tevékenységben, amelyet teljesíteni hivatott. A munka a megszentelődés és a földi dolgok átlelkesítésének eszköze lehet Krisztus Lelkében.” (KEK 2427)

A munkával kapcsolatban sok pápa szólalt meg. VI. Pál 1968. május 1-jén egy általános audiencián kifejtette, hogy az Egyház a munkát a fizikai és lelki emberi tehetség kifejeződésének, az emberi tökéletesedés tényezőjének tekinti, amely gazdasági és társadalmi téren is hasznos. A munka nemes dolog, és mint minden becsületes emberi tevékenység, szent dolog – jelentette ki határozottan.

II. János Pál 1981-ben megjelent Laborem exercens című enciklikája az Egyház munkáról szóló tanításának tömör összefoglalása. A lengyel pápa már az első mondatokban rámutatott, hogy a munka minden már teremtménytől megkülönbözteti az embert.

Többdimenziós elemzésében a pápa azt a következtetést vonta le, hogy a keresztény ember a munkában Krisztus keresztjének egy darabját találja meg, és a megváltás szellemében fogadja el. Ugyanakkor a munkában, hála a Krisztus feltámadásából ránk áradó fénynek, mindig megpillantjuk az új életet, az új jót, amely az új ég és az új föld felé mutat.

2020. május 1-jén, a Szent Márta Házban tartott homíliájában Ferenc pápa kifejezetten azt mondta, hogy a munka az, ami az embert Istenhez hasonlóvá teszi. A munka révén az ember sok mindent képes létrehozni, képes családot alapítani, maga is teremtő erőt nyer. Hozzátette, hogy a munka magában hordozza a jóságot, megteremti a dolgok harmóniáját és méltóságot ad az embernek, aki ezáltal jobban hasonlít Istenhez.

2020 decemberében, a Patris Corde című apostoli levélben, melyet Szent Józsefnek az egyetemes egyház védőszentjévé nyilvánításának 150. évfordulója alkalmából tettek közzé, Ferenc pápa még tovább ment. Kijelentette, hogy a munka lehetőséget ad arra, hogy siettessük Isten országának eljövetelét, fejlesszük tulajdonságainkat és jellemvonásainkat, és a társadalom és a közösség szolgálatába állítsuk őket. A dolgozó ember, bármilyen foglalkozású is legyen, magával Istennel működik együtt, és bizonyos értelemben a körülöttünk lévő világ teremtőjévé válik – írta.

Valóban nem tudjuk megmondani, hogy milyen lesz a halál utáni élet, milyen lesz részleteiben az általunk mennyországnak nevezett állapot. De annak fényében, amit az Egyház mond a munkáról és a munkához kapcsolódó nagy jóról, nehéz egyértelműen úgy állást foglalni, hogy a munka teljességgel hiányozni fog a dicsőséges örökkévalóságból. Célzás lehet erre Szent János evangéliumának 21. fejezete, amely beszámol arról, hogy a feltámadt Jézus reggelit készített a tanítványainak a Tiberiás-tónál. Ahogyan célzás lehet Isten terve is, aki, még az eredendő bűnt megelőzően, „vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” (Ter 2, 15)

Artur Stopka atya cikkének összefoglalását készítette: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia