Március 21.

Mons. Koller Gyula atya rovata

Klausnak nevezett Flüei Miklós egy tehetősebb parasztcsalád első gyermekeként született Svájcban, Flüe helységben 1417. szeptember 25-én. Gyermekkorában élte a falusi emberek életét, de mutatkoztak annak jelei, hogy Isten kiválasztotta: rendkívüli módon szerette a magányosságot, az imádságot és a böjtöt. 16 éves korában vágyat érzett a remeteélet iránt, de be kellett vonulnia a hadseregbe. Részt vett a Zürich elleni háborúkban (1440), majd a thurgaui hadjáratban (1460) is.

Valószínűleg a két háború közt kötött házasságot Wyss Dorottyával. Bizonyára boldog házasságban élt, családjában tíz gyermek jött a világra. Saját vallomása szerint nagy tekintélye volt. Mint bírónak és tanácsosnak, sokat kellett foglalkoznia közügyekkel is, de elmenekült a megtiszteltetése elől, és elkerülte főbíróvá választását.

Klaus jó családapa volt, mindenütt nagyra becsülték, mert bölcsességgel rendelkezett, mégsem volt teljesen boldog. A lappangva tovább élő remeteélet utáni vágy felszínre került. Közölte feleségével, akit szeretett, de aki nem tudta megérteni e kérdésben férjét. Pap barátjának és bizalmasának a tanácsára átmeneti nyugalmat és megbékélést talált, amennyiben idejének jelentős részét annak szentelte, hogy elmélyedjen Krisztus szenvedésében. Majd teljesen visszavonult a közéleti tevékenységtől. Mivel a remeteélet utáni vágya egyre erősebb lett, beszélt róla Dorottyának, aki mélyen megilletődött, de még ellenszegült tervének. 1467 júniusában megszületett tizedik gyermekük, Miklós, akit papnak szántak. Ez év októberében aztán felesége engedelmével Klaus elhagyta családját. Mivel azonban félt szomszédai ellenkezésétől, elhatározta, hogy vándor zarándok lesz, és hátat fordított szülőföldjének. Alig jutott át a svájci határon, egy természetfölötti sugallat arra késztette, hogy térjen vissza az otthonához közeli Melch-völgybe. Ott azonban ismét felfedezték, és jöttek a kíváncsiak, hogy megbámulják. Klausnak ekkor, miután otthonát, szeretett feleségét, gyermekeit és családi vagyonát elhagyta, rá kellett jönnie, hogy le kell győznie önmagát. Megértette, hogy önmagát kell feláldoznia, és nem szabad zavartatnia magát amiatt, hogy mások mit gondolnak róla. Isten meghallgatta kérését, megszabadult önmagától, saját elképzeléseiről is lemondott.

Klaus véglegesen Ranftba vonult, s attól kezdve - ahol életéből több mint 19 évet töltött imában, munkában - teljesen tartózkodott mindenféle tápláléktól. Az egyedüli, amit magához vett, az Eucharisztia volt. Először gyanakodva egy egész hónapon át figyelték; végül, amikor meggyőződtek igaz voltáról, remetelakot és kápolnát építettek számára. Ezt a meggyőződést osztotta Thomas Weldner konstanzi segédpüspök is, aki 1469 áprilisában felszentelte a kápolnát és megvizsgálta Klaust.

Ez az életmód azonban nem tette Klaus testvért megközelíthetetlenné. Minden rendű és rangú férfiak és nők mentek hozzá problémáikkal és kérdéseikkel. Még felesége is meglátogatta. Klaus testvér – már így kezdték hívni – a szükséget szenvedőkkel barátságos és együttérző volt, de a gőgös és fennhéjázó látogatóival szemben nagyon elutasító tudott lenni.

Tekintélye még a politikai események menetére is hatással volt. 1481-ben a kantonok elkeseredett ellenségeskedésbe keveredtek egymással, és elkerülhetetlennek tűnt a polgárháború. Klaus testvér fáradozásai révén az év decemberében tartományi gyűlésre került sor, ámde a gyűlés résztvevői nem tudtak egyezségre jutni. Ekkor megérkezett Klaus testvér tanácsa, amelyet Grundi Henrik által terjesztett a küldöttek elé, és helyreállította a békét. Megérezte mindenki, hogy a bonyolult politikai kérdésekben Isten bölcs emberében tökéletesen megbízhat a Habsburgok és Milánó hercege éppúgy, mint a svájciak.

Imádságos és vezeklő életmódja miatt - az utolsó késő középkori misztikusok egyikét kell benne látnunk. Klaus testvér világító példa volt a meghasonlott és megtépázott világ előtt. 70 éves korában halt meg Ranftban, 1487. március 21-én. Tiszteletét 1649-ben hagyták jóvá. 1947. május 15-én szentté avatták. Svájc egyik patrónusa.

*

Klaus testvér Istentől irányítva rájött arra, hogy mindig a jobbat, az Istennek tetszőbbet kell keresni. Családapaként megtette mindazt, amit megkövetelt a családi élet és a környezet. Lelke azonban többre, Istennel töltekező magányra és önfeláldozó életre vágyott. Először azt hitte, hogy ezért el kell bújnia az emberek elől. Isten azonban ráébresztette, hogy ez önzés, mert a benne lévő jóságnak terjednie kell. Klaus testvér ezt megtette, és magányán is terjesztette a jót.  Ne feledjük Jézus is erre, a jót terjesztő apostolkodásra küldte minden hívét. Nemcsak az apostoloknak kellett, nemcsak a papoknak kell jót és igazságot hirdetniük, hanem minden ember erre rendeltetett!

 Arról is elgondolkozhatunk Klaus testvér esetében, hogy nem a diploma, nem az iskolai végzetség és kitüntetések a legfontosabbak. Tagadhatatlan, hogy ma már szükség van a magasabb fokú végzettségre, de nem ez a lényeges. Ennél fontosabb a bölcs hozzáállás, a belső összeszedettség, és az imával „ízesített” gyakorlat, amely igazi mesterré tesz. Okos vagy, tanult vagy? Szerezz hozzá alázatos bölcsességet és imával „fűszerezett” gyakorlatot!

*

"Uram és Istenem, végy el engem magamtól, és add, hogy a Tied lehessek!" (Flüei Szent Miklós életformáló jelszava)