A feltámadt Jézus otthont teremt mindenütt, ahol csak megjelenik. Jézus otthona felől kérdezősködnek már az első tanítványok is: „Rabbi, hol laksz?” (Jn 1,38) „Gyertek – válaszolja Jézus −, majd meglátjátok.” (Jn 1,39) De Jézus sohasem kézzel épített lakásról, otthonról beszél: „én az Atyában vagyok (lakom), és az Atya énbennem” (Jn 14,10); „maradjatok (lakjatok) énbennem, és én tibennetek” (Jn 15,4); „Ahogyan szeret engem az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg (lakjatok) az én szeretetemben! Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok (laktok) szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok (lakom) az ő szeretetében” (Jn 15,9-10). Jézus ezt a nem kézzel épített lakását, otthonát mutatja meg a két érdeklődőnek, Péternek és feltehetőleg Jánosnak. És ők ebben jól, otthon érzik magukat, nem akarnak elszakadni Jézustól: „Uram, jó nekünk itt lennünk.” (Mt 17,4) Aznap, s aztán végleg nála maradnak. 

Az „első megjelenésnek”, a feltámadás eseményének az apostolok sem lehetnek a tanúi. A húsvétéjszaka, a „harmadnap” misztériuma az Atya titka. Bárcsak a sírbolt beszélni tudna! Tud. Mindjárt a biztonsági zár, a kő, amely „el van véve a sírbolt elől” (Jn 20,1), beszél, és aztán a lenvásznak, melyek rendben, szépen összehajtogatva (Jn 20,5) fekszenek. A nyitott sír, a nyitott kapu mintha invitálna: gyere beljebb, tőlem nem kell irtóznod. És kétezer év óta a jámbor keresztények, nemcsak Jeruzsálemben, hanem a katolikus templomokban mindenütt a világon, jönnek a szentsírhoz, és ott békét és a remény csöndes örömét élik át, otthon vannak. A rendezett lenvásznak mit is mondanak? Rendben vagyunk, és ez a rend üzeni, hogy ez a szűzi sírbolt (Jn 19,41) a feltámadás első tanúja, a feltámadt első – ha talán villanásra is – otthona. Ezek a beszédes jelek a szeretett tanítvány szívéig hatolnak: „látott, és hinni kezdett” (Jn 20,8). János nem borzong a sírkamrában, mint az történik Lázár feltámasztásakor a rokonokkal, és Jézusnak nincs szüksége rá, mint Lázárnak, hogy a halotti kötelékeitől feloldozzák. Ez a hely, ez a sírkamra a szeretett tanítvány számára már nem a romlás helye, nem tisztátalan hely, hanem szent hely, a feltámadás tanúja, hitet ébreszt. 

A feltámadt Jézus megjelenéseivel otthont teremt mindenütt, még „a halál völgyében” (Zsolt 23,4) is. 1958‑ban úgy tűnt, hogy a kor legnagyobb magyar költőjének, Pilinszky Jánosnak a tíz éves síri hallgatása, elhallgattatása a végéhez ért. Verseskötetet jelentethet meg. Ezt a címet adja neki: Senkiföldjén. A költő azt írja e kötet Kihűlt világ című versében, hogy a lágerborzalmakat felváltó gyilkos Rákosi-korszak, majd a kádári hittaposó, megtorló, kispolgári rendőrállam „nem az én világom”. A cenzúra a kötet sötét hangneméből rendszerkritikát olvas ki, ezért csak úgy hajlandó azt kiadni, ha a költő ír még hozzá néhány derűsebb, reményt, otthonosságot sugárzó verset is. Pilinszky, hogy teljesítse a Király (így hívták a cenzort) parancsát, elvonult a Szigligeti Alkotóházba, remete életre. Itt kegyelmi időt él meg, a hit örömét. Erről az örömről szól a kötet utolsó verse, a Novemberi elízium. Ebben az elíziumban érzi, hogy meg tudja írni a kért verseket. A hit, hogy Jézus „harmadnapra legyőzte a halált”, a legsötétebb korszakokban is tud otthonosságot, reményt, derűt adni. Sőt, csak ez tud. Mert a passió kegyetlen valóság, a golgotai passió is, és minden más passió is, a Ravensbrücki passió is. Ezt a gyilkos kegyetlenséget egyedül a Harmadnapon története győzheti le. Ezért, és már nem a Király parancsára, a Ravensbrücki passió című verset a Harmadnapon követi. És a költő következetes: a két verset soha nem jelenteti meg vagy mondja el külön, csak együtt. A kötet címe változik. Már nem Senkiföldjén, hanem Harmadnapon. 

A feltámadt Jézus megjelenéseivel otthont teremt. Jézussal otthont teremteni. Ez az igyekezetünk minden intézményünkben. Legyen az a Gondviselés Háza, a Testvérkék Óvoda, az Autista Segítő Központ, a Dorothea Otthon, a hajléktalanok szegedi vacsoravendégsége, a Kárpátaljai Ferences Misszió, a plébániáink vagy bármelyik iskolánk. És köszönjük, hogy ebben segítőink vagytok. Isten fizesse meg! Áldást, békét! 

A ferences testvérek nevében: 
Zatykó László OFM