Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Gyönyörű a napsütötte tér! Gyönyörű!

A mai evangélium (vö. Mk 1,40–45) Jézus és egy leprás beteg találkozását beszéli el. A leprásokat tisztátalannak tartották, és a törvény előírásai szerint a lakott területen kívül kellett maradniuk. Minden emberi, társadalmi és vallási kapcsolatból kizárták őket. Például nem mehettek be a zsinagógába, nem léphettek be a templomba, tehát vallási kirekesztésről is szó van! Jézus viszont hagyja, hogy ez az ember megközelítse őt, könyörületre indul, sőt kinyújtja kezét, és megérinti. Ez elképzelhetetlen volt abban a korban! Így megvalósítja azt az örömhírt, amelyet hirdet:

Isten közel jön életünkhöz, együttérez a sebzett ember sorsával, és ledönt minden akadályt, mely meggátolja, hogy kapcsolatba lépjünk vele, másokkal és önmagunkkal.

Közel jön… Közelség. Véssétek jól emlékezetetekbe ezt a szót: közelség. Könyörületre indul: az evangélium azt mondja, hogy amikor Jézus meglátta a leprást, megesett rajta a szíve. Gyengédség! Három szó, mely Isten stílusát fejezi ki: közelség, együttérzés, gyengédség. Ebben a jelenetben két „törvényszegést” láthatunk, melyek találkoznak: a leprás Jézus közelébe megy – ami tilos volt! –, Jézus pedig együttérzéstől indíttatva gyengéden megérinti, hogy meggyógyítsa őt, persze ezt nem tehette volna meg. Mindketten törvényszegők. Tehát két törvényszegő találkozik.

Az első törvényszegést a leprás követi el: a törvény előírásai ellenére kilép elszigeteltségéből és odamegy Jézushoz. Betegségét isteni büntetésnek tartották, de Jézusban ő Istennek egy másik arcát láthatja: Isten nem egy büntető isten, hanem ő az együttérző és szerető Atya, aki megszabadít bennünket a bűntől, és sosem zár ki irgalmából. Így az ember kiléphet elszigeteltségéből, mert Jézusban rátalál Istenre, aki osztozik fájdalmában. Jézus viselkedése vonzza, arra készteti, hogy kilépjen önmagából, és rábízza fájdalmas történetét.

Engedjétek meg, hadd említsem meg azt a sok kiváló gyóntató atyát, akiket ez a magatartás jellemez: akik vonzzák az embereket, sok embert, akik magukat semminek érzik, akik bűneik miatt a „padlón” érzik magukat… És ezek a papok gyengéden, együttérzően bánnak velük… Ezek a nagyszerű papok nem tartanak ostort a kezükben, hanem egyszerűen csak fogadnak, meghallgatnak bennünket, és elmondják, hogy Isten jó, hogy Isten mindig megbocsát, hogy Isten nem fárad bele a megbocsátásba. Kérem, hogy mindnyájan, akik most itt vagytok a téren, tapsoljátok meg ezeket az irgalmas gyóntató atyákat. [Taps.]

A másik törvényszegést Jézus követi el: bár a törvény tiltotta a leprások megérintését, ő könyörületre indul, kinyújtja kezét, megérinti, és meggyógyítja. Mondhatná valaki: „Vétkezett, azt tette, amit a törvény tilt, ő egy törvényszegő.” Így van, egy törvényszegő. Nem szorítkozik szavakra, hanem megérinti. A szeretettel való megérintés azt jelenti, hogy kapcsolatot létesítünk, közösségre lépünk, bevonódunk a másik ember életébe, s még sebein is osztozunk.

Ezzel a gesztussal Jézus megmutatja, hogy Isten nem közömbös, nem tart „biztonságos távolságot”; sőt együttérzéssel odalép hozzánk, megérinti és gyengéden meggyógyítja életünket.

Ez Istennek a stílusa: közelség, együttérzés és gyengédség. Isten törvényszegése. Isten egy nagy törvényszegő ebben az értelemben.

Testvérek, ma is sok testvérünk szenved a világon ebben a betegségben, a leprában, vagy más olyan betegségektől és állapotoktól, amelyekhez sajnos társadalmi előítélet társul. „Ez bűnös!” Ekkor gondoljatok arra a jelenetre [Lk 7,36–50], amikor az a nő bement az étkezésre, és megkente Jézus lábát illatos olajjal. A többiek azt mondták: „Ha ez próféta lenne, tudná, miféle ez a nő: egy bűnös!” Megvetés. Jézus azonban elfogadja őt, sőt köszönetet mond neki: „Bűneid bocsánatot nyertek.” Jézus gyengédsége. Szemben a társadalmi előítélettel, mely szóban eltaszítja az embert: „Ez tisztátalan! Ez bűnös! Ez csaló! Ez…” Igen, néha ez igaz, de nem szabad előzetesen ítélnünk! Valamennyiünkkel megeshet, hogy olyan sebeket hordozunk, olyan kudarcban, szenvedésben van részünk, olyan önzést tapasztalunk magunkban, amely bezár bennünket Isten és a többiek előtt. A bűn ugyanis arra indít, hogy szégyenünkben, önmagunkat megalázva magunkba zárkózzunk, de Isten ki akarja nyitni a szívünket… Mindezt látva Jézus meghirdeti számunkra, hogy

Isten nem egy elvont eszme vagy tan, hanem az a személy, aki „megfertőzi” magát sebzett emberségünkkel, és nem fél érintkezni sebeinkkel.

„De Atyám, miket mond? Hogy Isten megfertőzi magát?” Nem én mondom, ezt Szent Pál mondta: „bűnné tette önmagát” (vö. 2Kor 5,21). Ő, aki nem bűnös, aki nem tud bűnt elkövetni, bűnné tette önmagát. Láthatjátok, ahogyan Isten megfertőződött, hogy együttérző legyen velünk és megéreztesse velünk gyengédségét. Közelség. Együttérzés és gyengédség.

A jó hírnév megőrzése és a társadalmi szokások tiszteletben tartása érdekében gyakran elnémítjuk a fájdalmat, vagy maszkot húzunk, mely azt eltakarja. Önző számításaink vagy félelmeink belső törvényeit követve nem vonódunk be túlságosan mások szenvedéseibe. De kérjük mégis az Urat, adja meg nekünk azt a kegyelmet, hogy meg tudjuk élni a mai evangéliumnak ezt a két „törvényszegését”! A leprásét, hogy

legyen bátorságunk kilépni elszigeteltségünkből, és ahelyett, hogy mozdulatlanok maradnánk az önsajnálatban, kudarcaink siratásában, a panaszkodásban, Jézushoz menjünk úgy, ahogy vagyunk: „Uram, én ilyen vagyok.”

Megérezzük majd Jézus ölelését, Jézusnak azt a csodásan meleg ölelését! Aztán pedig Jézus „törvényszegését”: azt a szeretetet, amely arra indít, hogy túllépjünk a társadalmi szokásokon, hogy legyőzzük előítéleteinket és a másik életébe való bevonódás félelmén. Tanuljunk meg mi is olyan „törvényszegők” lenni, mint ez a kettő: mint a leprás és mint Jézus!

Szűz Mária kísérjen bennünket ezen az úton, akit most megszólítunk az Angelus imádságban!

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvérek,

Mindig hálával gondolok azok elkötelezett munkájára, akik a migránsok megsegítésén fáradoznak. Köszönöm mindnyájuknak, amit a migránsokért tesznek. Ma pedig csatlakozom a kolumbiai püspökökhöz, akik elismerésüket fejezik ki a kolumbiai hatóságok azon döntéséért, hogy végrehajtják az országban tartózkodó venezuelai migránsok ideiglenes védelméről szóló statútumot, előmozdítva befogadásukat, védelmüket és integrációjukat. És ezt nem egy dúsgazdag, magasan fejlett ország teszi, nem, hanem egy sok problémával küzdő, fejlődő, szegény, békét kereső, majdnem hetven éve gerillaháborúval küzdő ország… De ezekkel a problémákkal együtt is volt bátorsága rátekinteni ezekre a migránsokra, és megalkotni ezt a szabályzatot. Köszönet Kolumbiának! Köszönöm!

Ma, Szent Cirillnek és Metódnak, a szláv népek evangelizálóinak ünnepén, akiket Szent II. János Pál Európa társvédőszentjeinek nyilvánított, szeretettel köszöntöm mindazokat a közösségeket, amelyek a szent testvérek által evangelizált területeken élnek. Közbenjárásuk segítsen új módszereket találni az evangélium közlésére! Ez a két ember nem félt új módszereket találni az evangélium továbbadására. Imádkozzunk, hogy közbenjárásukra növekedjen a keresztény egyházakban azt a vágy, hogy a teljes egység felé haladjanak, tiszteletben tartva a különbözőségeket!

És ma, Valentin-napon, nem mulaszthatom el, hogy ne köszöntsem a jegyeseket, a szerelmeseket: imáimmal kísérem őket, és áldásomat adom rájuk!

Most pedig titeket üdvözöllek, római hívők és zarándokok! Látom, vannak itt franciák, mexikóiak, spanyolok, lengyelek… Isten hozott mindnyájatokat! Üdvözlök mindenkit!

Jövő szerdán megkezdjük a nagyböjtöt. Kedvező alkalom lesz ez arra, hogy hitünkből és reményünkből fakadó értelmet adjunk a most megélt válságnak.

És szeretném újból emlékezetetekbe idézni azt a három szót, amelyek kifejezik Isten stílusát. Ne felejtsétek el: közelség, együttérzés, gyengédség. Mondjuk együtt? Közelség, együttérzés, gyengédség.

Áldott vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek benneteket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! Viszontlátására! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír