Életünk utazását idézi elénk az evangéliumi történet, amelyben Jézus arra kéri tanítványait, hogy szálljanak bárkába és menjenek előre a túlsó partra. Életünk bárkája valójában lassan halad előre, mindig nyugtalanul, mert egy boldog kikötőt keres. Készen áll, hogy szembe nézzen a tenger kockázataival és lehetőségeivel, de alig várja, hogy a kormányzótól kapjon egy iránymutatást, amely végre a helyes útra tereli. Néha előfordulhat, hogy eltéved vagy elkápráztatják az illúziók ahelyett, hogy a ragyogó világítótornyot követi, amely a biztonságos kikötőhöz vezet, vagy a nehézségek, kétségek és félelmek ellentétes irányú szeleinek kihívásával találkozik.

 

Félelem, hogy nem sikerül

Ezt élik meg a tanítványok is, amikor Jézus követéséhez el kell dönteniük, hogy saját biztonságukat elhagyják és felvállalják az átkelést. Ez nem egy könnyű döntés, mert közeledik az éjjel és szembeszél fúj. Felerősödik a félelem, hogy nem sikerül átjutni és, hogy nem igazán alkalmasak a feladatra. Az Evangélium azonban rámutat, hogy ezen az úton nem vagyunk egyedül. Az Úr csatlakozik tanítványaihoz, felszáll a bárkára és elállítja a szelet. Ezért választotta a pápa a hála kifejezést üzenete egyik kulcsszavának.

Önmagunk és életterveink megvalósítása nem az elszigetelt „énünk” belső döntésének matematikai eredménye. Éppen ellenkezőleg, mindenekelőtt egy válasz arra a hívásra, ami az Égből érkezik hozzánk. Az Úr jelöli ki a partot, ami felé haladnunk kell és ehhez megadja a bátorságot, hogy felszálljunk a bárkára. Ő válik kormányosunkká, hogy elkísérjen bennünket – mutat rá Ferenc pápa.

 

A szívünk rémképei

A bárkában levő tanítványok első reakciója a félelem, amikor meglátják Jézust közeledni feléjük. Azt hiszik, hogy kísértet, de Jézus arra buzdítja őket, hogy legyenek bátrak. Ez a hivatások szempontjából a második fontos kifejezés, amit Ferenc pápa kiválasztott. Gyakran a bennünk levő rémképek bénítanak meg bennüket. Erre egy példát is idézett. Amikor arra kapunk meghívást, hogy elhagyjuk életünk biztos partját és felvállaljunk egy új életállapotot, mint a házasság, a felszentelt papság, a megszentelt élet, az első reakciónk gyakran a „hitetlenkedés kísértete”. Nem lehet, hogy ez a hivatás nekem való... Valóban ez a jó út számomra? Az Úr éppen tőlem kéri ezt? Ilyenkor aztán elkezdünk „mentségeket” keresni és kalkulálni, amik miatt elveszítjük a lendületet, mert azt hisszük, hogy tévedtünk. Házasságot kötni vagy az Úr szolgálatára felszentelődni bátorságot igényel – írja a pápa. Az Úr tudja ezt, ezért mondja azt, hogy ne féljetek, veletek vagyok.

 

Szegezzük Jézusra tekintetünket!

Minden hivatás kötelezettségvállalással jár, ezért választotta a pápa harmadik kifejezésként a „fáradtságot”. Arra figyelmeztet: ha hagyjuk, hogy eluralkodjon rajtunk a felelősség, a jövőbeli nehézségek gondolata, akkor azt kockáztatjuk, hogy elsüllyedünk. Ha azonban Jézusra szegezzük a tekintetünket, akkor előre tudunk haladni. Ő kinyújtja felénk a kezét, amikor a fáradtság vagy a félelem miatt felmerül a kockázat, hogy elsüllyedünk és megadja a szükséges lendületet, hogy örömmel és lelkesedéssel éljük meg a hivatásunkat.

 

Bátorság, ne féljetek!

Ferenc pápa visszatér üzenetében az evangéliumi jelenetre, amikor Jézus a viharban áll és rámutat: a mi életünkben és a történelem forgatagában is az Úr működik és megment bennünket. Azokra az emberekre gondolok – írja a pápa –, akik fontos feladatokat töltenek be a társadalomban, valamint a házasemberekre, akiket szeretek „bátraknak” nevezni, továbbá azokra is, akik felvállalják a megszentelt életet és a papi hivatást. Ismerem a fáradtságukat, a magányukat, amelyek időnként elnehezítik a szívüket. Tudatában vagyok a megszokás veszélyének, amely lassanként kioltja a hivatás lángoló tűzét, valamint ismerem korunk bizonytalanságának súlyát, a jövőtől való félelmet is. Bátorság, ne féljetek! – buzdít a pápa.

 

Dicsőitsük Istent, mert megment minket

Jézus kinyújtja a kezét és megment bennünket. Ennek a következménye a pápa által választott negyedik kifejezés a „dicsőítés”. Szűz Mária a mestere ennek: hálás azért, mert Isten rá tekintett, és pusztán a hitből merítve életét az Urat dicsőítő énekké tette. A Hivatások világnapjára írt üzenete végén Ferenc pápa arra hívja az egész egyházat, hogy tegye meg ugyanezt az utat annak érdekében, hogy mindannyian felfedezzük és elfogadjuk Isten hívását. Ajánljuk fel életünket, mint egy Istent dicsőítő éneket testvéreinkért és az egész világért.