Kedves Testvéreim!

„Még öregkorukban is gyümölcsöt teremnek.” (Zsolt 92:15) A zsoltáros e szavainak örömhíre, igazi „evangélium”, amelyet mindenkinek hirdethetünk a Nagyszülők és Idősek Második Világnapján. Ellentétesek a világnak erről az életszakaszról való gondolataival, de azzal a komor lemondó hozzáállással is, amelyet néhányan, mi idősek, a jövővel szemben kevés elvárással táplálunk.

Sokan félnek az öregségtől. Úgy vélik, ez egyfajta betegség, amellyel a legjobb elkerülni az érintkezést. Úgy gondolják, hogy az idősek nem az ő gondjuk, ezért el kell őket különíteni, esetleg otthonokba vagy olyan helyekre, ahol el tudják látni őket, nehogy foglalkozniuk kelljen a problémáikkal. Ez a „selejtezés kultúrájának” gondolkodásmódja, ami arra késztet bennünket, akiket nem érintenek gyengeségeik, hogy valamiféleképpen különüljünk el a köztünk lévő szegényektől és kiszolgáltatottaktól, és szakadjunk el „tőlük” és a bajaiktól. A Szentírás másként látja a dolgokat. A hosszú élet – így tanítja a Biblia – áldás, és az idősek nem kiközösítettek, akiket el kell kerülni, hanem a bőségesen megajándékozó Isten jóságának élő jelei. Áldott a ház, ahol egy idős ember lakik! Áldott az a család, amely tiszteli az időseket!

Az öregség az élet olyan időszaka, amelyet még azok sem érthetnek meg könnyen, akik már élik. Annak ellenére, hogy ez végül az idő múlásával eljön, senki sem készít fel minket az öregségre, és néha úgy tűnik, ez meglepetésként ér minket. A fejlettebb társadalmak nagy összegeket költenek erre az életszakaszra anélkül, hogy valóban segítenének az embereknek ennek megértésében és megbecsülésében; egészségügyi terveket kínálnak az időseknek, de nem olyanokat, amelyek ebben a korban teljes mértékben megélhetők. [1] Ez megnehezíti a jövőre gondolást és annak eldöntését, hogy milyen irányba induljunk el. Egyrészt kísértésbe esünk, hogy elrejttessük ráncainkat, és örökké fiatalnak mutassuk magunkat, másrészt azt képzeljük, hogy az egyetlen dolog, amit tehetünk, az az, hogy rászánjuk az időnket, és morcosan azt gondoljuk, hogy „hozzon még mindig gyümölcsöt”.

A nyugdíjas évek és a felnőtt gyerekek sok mindent, ami korábban lefoglalta az időnket és az energiánkat, már nem tesz annyira sürgetővé. Az a felismerés, hogy erőnk gyengül, vagy betegség kezdődik, alááshatja magabiztosságunkat. A világ gyors tempója – amellyel nehezen tudunk lépést tartani – úgy tűnik, nem hagy más lehetőséget, mint hogy hallgatólagosan elfogadjuk azt a gondolatot, hogy haszontalanok vagyunk. A zsoltáros szívből jövő imájával összecsengően : „Ne vess el engem az öregség idejében; ne hagyj el, ha elfogy az erőm.” (71:9)

Mégis ugyanaz a zsoltár – amely arról elmélkedik, hogy az Úr jelen volt életünk minden szakaszában – a reménységben való kitartásra buzdít. Az öregség és a fehér haj mellett Isten továbbra is az élet ajándékát adja nekünk, és megóv minket attól, hogy legyőzzön bennünket a gonosz. Ha bízunk benne, erőt fogunk találni, hogy továbbra is dicsérjük (vö. 14-20. v.). Meglátjuk majd, hogy az öregedés több, mint a test természetes hanyatlása vagy az idő elkerülhetetlen múlása, ugyanakkor a hosszú élet ajándéka is. Az öregedés nem ítélet, hanem áldás!

Ezért vigyázzunk magunkra, és maradjunk aktívak a későbbi években is. Ez lelki szempontból is igaz: belső életünket gondozzuk Isten igéjének szorgalmas olvasásával, napi imádkozással, szentségek vételével és a liturgiában való részvétellel. Az Istennel való kapcsolatunkon túl a másokkal való kapcsolatunkat is ápolnunk kell: mindenekelőtt szeretetteljes törődéssel fordulva családunk, gyermekeink és unokáink felé, de a szegények és a szenvedők felé is, gyakorlatiasan közeledve hozzájuk, segítségünkkel és imáinkkal. Ezek a dolgok segítenek abban, hogy ne puszta szemlélődőknek érezzük magunkat, akik a verandán ülünk vagy az ablakunkból nézünk ki, miközben zajlik az élet körülöttünk. Ehelyett tanuljuk meg mindenütt felismerni az Úr jelenlétét. [2] Mint „zöld olajfák Isten házában” (vö. Zsolt 52,10), áldássá válhatunk a mellettünk élők számára.

Az öregség nem a feladásnak és a vitorlák leeresztésének ideje, hanem a tartós gyümölcstermés időszaka: új küldetés vár ránk, és a jövőbe mutat. „A bennünket emberré tevő aggodalmaink, gondolataink és érzelmeink különleges érzékenységének, amellyel mi, idősek rendelkezünk, ismét sokak hivatásává kell válnia. Ez a fiatalabb generációk iránti szeretetünk jele lenne.” [3] Ez lenne a mi saját hozzájárulásunk a gyengédség forradalmához, [4] egy spirituális és erőszakmentes forradalomhoz, amelyben arra buzdítalak benneteket, kedves nagyszülők és idősek, hogy vállaljatok aktív szerepet.

Világunk a próbák és megpróbáltatások időszakán megy keresztül, kezdve a járvány hirtelen, erőszakos kitörésével, majd egy, a békét és a fejlődést globális szinten károsító háborúval. Az sem véletlen, hogy a múlt századot átélt nemzedék kihalásakor a háború visszatér Európába. Ezek a nagy válságok azzal a kockázattal járnak, hogy az emberiséget és közös otthonunkat fenyegető széles körben elterjedt más „járványok” és az erőszak egyéb formái elaltatják éberségünket.

Mindez arra mutat, hogy mélyreható változásra, megtérésre van szükség, amely lefegyverzi a szíveket, és arra indít, hogy a többieket testvéreinknek tekintsük. Nekünk, nagyszülőknek és időseknek nagy a felelősségünk: meg kell tanítanunk korunk embereit, hogy ugyanolyan megértő és szerető tekintettel tekintsenek másokra, mint ahogy mi saját unokáinkra tekintünk. Mi magunk is emberségesebbek lettünk a másokkal való törődésünk által, és most olyan életforma tanítói lehetünk, amely türelmes és figyelmes a leginkább rászorulók iránt. Ez a hozzáállás összetéveszthető a gyengeséggel vagy a lemondással, de a szelídek öröklik a földet, nem pedig az erőszakosak és a durvák (vö. Mt 5:5).

Az egyik gyümölcs, amelyet előhívtunk, hogy megvédjük a világot. „Nagyszüleink a karjukban tartottak és térden állva vittek”; [5] itt az ideje, hogy – gyakorlati segítséggel vagy pusztán imával – a térdünkön hordjuk ne csak a saját unokáinkat, hanem a sok megrémült unokát is, akikkel még nem találkoztunk, és akik esetleg háború vagy szenvedés hatásai elől menekülnek. Tartsuk szívünkben – mint Szent József, a szerető és figyelmes apa – Ukrajna, Afganisztán, Dél-Szudán kicsinyeit…

Sokan közülünk eljutottunk a bölcs és alázatos felismeréséig, amire világunknak nagy szüksége van: annak felismerésére, hogy nem egyedül vagyunk üdvözülésre hívva, és a boldogság egy olyan kenyér, amelyet együtt törünk meg. Tegyünk erről tanúbizonyságot azok előtt, akik tévesen azt gondolják, hogy a konfliktusban személyes kiteljesedést és sikert találhatnak. Mindenki megteheti ezt, még a leggyengébbek is. Már maga az a tény, hogy gondoskodók vagyunk – gyakran más országokból érkező emberekkel –, már önmagában egy módja annak, hogy elmondjuk, hogy békében együtt élni nemcsak lehetséges, hanem szükséges is.

Kedves nagyszülők, kedves idősek, arra vagyunk hivatva, hogy a gyengédség forradalmának kézművesei legyünk világunkban! Tegyük ezt úgy, hogy megtanuljuk egyre gyakrabban és jobban használni a rendelkezésünkre álló legértékesebb eszközt, sőt, a korunknak leginkább megfelelő eszközt: az imádságot. „Legyünk mi is mintegy az imádság költői: alakítsuk ki a saját szavaink megtalálásának ízlését, vegyük újra elő az Isten igéje által tanítottakat.” [6] Bizalomteli imánk nagyon sokat tehet: kísérheti a szenvedők fájdalomkiáltását, és segíthet megváltoztatni a szíveket. Lehetünk „egy nagy lelki szentély maradandó „kórusa”, ahol a könyörgő imák és a dicsérő énekek tartják fenn az élet érdekében fáradozó és küzdő közösséget”. [7]

A Nagyszülők és Idősek Világnapja alkalom arra, hogy ismét örömmel hirdessem, hogy az Egyház mindazokkal együtt szeretne ünnepelni, akiket az Úr – a Biblia szavaival élve – „napokkal töltött el”. Ünnepeljünk együtt! Kérlek benneteket, hogy tegyétek ismertté ezt a napot plébániáitokban és közösségeitekben; keressétek meg otthon vagy lakóhelyükön azokat az idős embereket, akik leginkább egyedül érzik magukat. Gondoskodjunk arról, hogy ezen a napon senki ne érezze magát egyedül. Ha számíthatunk egy látogatásra, az megváltoztathatja azokat a napokat, amikor azt gondoljuk, hogy nincs mire várnunk; a kezdeti találkozásból új barátság szövődhet. Az egyedül élő idősek látogatása korunkban irgalmasság!

Kérjük a Szűzanyát, a gyengéd Szeretet Anyját, tegyen mindannyiunkat a gyengédség forradalmának kézműveseivé, hogy együtt megszabadíthassuk a világot a magány és a háború démonától.

Mindannyiótokra és szeretteitekre áldásomat küldöm, közelségemről és szeretetemről biztosítalak bennetek. Arra kérlek titeket, ne felejtsetek el imádkozni értem!

Róma, Lateráni Szent János bazilika, 2022. május 3., Szent Fülöp és Jakab apostolok ünnepén

FERENC

[1] Katekézis az öregségről – 1. Az idő kegyelme és az élet korszakainak szövetsége (2022. február 23.).

[2] Katekézis az öregségről – 5. Hűség Isten látogatásához a következő nemzedék számára (2022. március 30.).

[3] Katekézis az öregségről – 3. Öregség, forrás a könnyed fiatalok számára (2022. március 16.).

[4] Katekézis Szent Józsefről – 8. Szent József, a gyengédség atyja (2022. január 19.).

[5] Homília a nagyszülők és idősek világnapján tartott szentmisén (2021. július 25.).

[6] Katekézis a családról – 7. Nagyszülők (2015. március 11.).

[7] Ugyanott.