Február 27-én, az évközi nyolcadik vasárnap délben Ferenc pápa nagyszámú hívő és zarándok jelenlétében imádkozta a Szűz Máriát köszöntő imádságot. Beszédében a pápa a „szálka és gerenda” jézusi példázatát értelmezte, miközben arra buzdított, hogy az Úr Jézus kérésére tisztítsuk meg tekintetünket és beszédünket, mert enélkül embertársainkat sérthetjük és alázhatjuk meg.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán            

A mai liturgia evangéliumában Jézus arra hív bennünket, hogy elmélkedjünk tekintetünkről és beszédünkről – kezdte beszédét a pápa. A tekintet elemzése kapcsán a Szentatya megállapította, hogy az Úr szavai szerint mi is azt kockáztatjuk, hogy a testvérünk szemében lévő szálkára koncentrálunk, anélkül, hogy észrevennénk a gerendát a miénkben (vö. Lk 6,41). Másként szólva, nagyon is odafigyelünk mások hibáira, még az olyan kicsikre is, mint a szálka, miközben nyugodtan elhanyagoljuk a sajátjainkat, kevés súlyt adva nekik. Igaz, ahogy Jézus mondja: mindig találunk okot mások hibáztatására és magunk igazolására. Sokszor pedig amiatt panaszkodunk, hogy nincsenek rendben a dolgok a társadalomban, az Egyházban és a világban anélkül, hogy először magunkat vonnánk kérdőre, hogy előbb mi köteleződnénk el, mindenekelőtt önmagunk megváltoztatásával. Minden változtatást, mely gyümölcsöző és pozitív, magunkon kell kezdeni. Másképpen  nem lesz változás! – tette hozzá szabadon a pápa.   Ha mások hibáira figyelünk, akkor – ahogy Jézus magyarázza – vak a tekintetünk. Ám ha vakok vagyunk, akkor nem követelhetjük, hogy mások vezetői és tanítómesterei legyünk: vak ugyanis nem vezethet világtalant” ( Lk 6,39).

 

Kedves Testvéreim – folytatta a  Szentatya – az Úr arra hív minket, hogy tisztítsuk meg tekintetünket. Először is azt kéri, hogy nézzünk magunkba, hogy felismerjük saját nyomorúságunkat. Ha ugyanis nem vagyunk képesek meglátni a saját hibáinkat, mindig hajlunk arra, hogy másokét felnagyítsuk. Ellenben, ha felismerjük hibáinkat és nyomorúságainkat, megnyílik előttünk az irgalmasság ajtaja. Miután pedig magunkba néztünk, Jézus arra hív minket, hogy úgy tekintsünk másokra, miként ő – és itt a titok, másokra úgy tekinteni, mint ő – aki mindenekelőtt nem a rosszat látja, hanem a jót. Isten így tekint ránk: nem a jóvátehetetlen hibákat látja bennünk, hanem mint gyermekekre tekint ránk, akik hibáznak. Szemléletet vált: nem a hibákra koncentrál, hanem a hibázó gyerekekre. Isten mindig megkülönbözteti az embert a hibáitól, mert az embert üdvözíti. Mindig hisz az emberben és mindig kész megbocsátani a hibákat. Tudjuk, Isten mindig megbocsát. Erre hív minket is: ne a rosszat keressük másokban, hanem a jót!

 

A tekintet értelmezése után – folytatta Ferenc pápa – Jézus most arra hív minket, hogy a beszédünkről gondolkodjunk el. Az Úr az evangélium szavai szerint kifejti, hogy „a szív bőségéből szól a száj” (LK 6,45). Valóban, ahogy az ember beszél, észre lehet venni, hogy mi van a szívében. Kimondott szavaink elmondják, kik is vagyunk. Némelykor azonban kevéssé ügyelünk szavainkra és felületesen használjuk őket. Ám a szavaknak súlya van: lehetővé teszik, hogy kifejezzék gondolatainkat és érzéseinket, hangot adunk félelmeinknek és megvalósítandó terveinknek, hogy áldjuk Istent és másokat. Sajnos azonban a nyelvvel előítéleteket is táplálhatunk, gátakat emelhetünk, megtámadhatjuk, sőt a nyelvünkkel el is pusztíthatjuk testvéreinket: a pletyka megsebez, a rágalmazás élesebb lehet egy késnél is! – hangsúlyozta a pápa.

 

Napjainkban, főként a digitális világban, gyorsan futnak a szavak; de sokszor közvetítenek haragot és agressziót, táplálnak hamis híreket, illetve kihasználják a kollektív félelmet torz eszmék terjesztésére. Ferenc pápa ekkor egy diplomata, az ENSZ egykori főtitkára, a Nobel-békedíjas Dag Hammarskjöld tanítását idézte: „Aki visszaél a szóval, magát az embert veti meg” (D. Hammarskjöld, Traces of the travel, Magnano BI 1992, 131).

Ezek után a pápa azt tanácsolta, kérdezzük meg magunktól, hogy milyen jellegű szavakat használunk: Olyanokat, melyek figyelmet, tiszteletet, megértést, közelséget és együttérzést kifejező szavak, vagy olyanokat, amelyek főként arra irányulnak, hogy szépnek mutassanak minket mások előtt? Azt is kérdezzük meg, hogy vajon szelíden beszélünk-e, vagy mérget szórva szennyezzük be a világot a kritikáinkkal, panaszkodásunkkal, melyek agressziót terjesztenek? Végül a Szűzanya segítségét kérte: Szűz Mária, akinek alázatosságát Isten tekintetre méltatta, a csend Szűze, melyben most imádkozunk, segítse megtisztítani tekintetünket és beszédünket!