Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!
A mai liturgia evangéliuma (Mt 4,12-23) az első tanítványok hívását meséli el, akik a Galileai-tó mentén mindent elhagynak, hogy Jézust kövessék. Néhányukkal már találkozott Keresztelő Jánosnak köszönhetően, és Isten beléjük helyezte a hit magvát (vö. Jn 1,35-39). Most tehát Jézus visszamegy, hogy megkeresse őket ott, ahol élnek és dolgoznak. Az Úr mindig keres minket. Az Úr mindig közeledik hozzánk, mindig. Ezúttal közvetlen hívást intéz hozzájuk: „Kövessetek engem!” (Mt 4,19). „Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá.” (20. v.) Szenteljünk egy kis időt arra, hogy elgondolkodjunk ezen a jeleneten. Ez a Jézussal való döntő találkozás pillanata, amelyre egész életükben emlékezni fognak, és ami bekerül az Evangéliumba. Ettől kezdve követik Jézust. Azért, hogy követni tudják őt, elhagynak.
El kell hagyniuk, hogy követni tudják őt, és ez mindig így van Jézussal. Kezdődhet valamilyen módon a vonzalom érzésével, talán mások miatt. Aztán a tudatosság személyesebbé válhat, és fényt gyújthat a szívben. Valami gyönyörűvé válik, amit megoszthatunk: „Tudod, ez a rész az evangéliumból megragadott engem… Az a szolgálati lehetőség, amiben részesültem, megérintett…” - valami, ami megérinti a szívedet. Ez történt az első tanítványokkal is (vö. Jn 1,40-42). De előbb-utóbb eljön a pillanat, amikor el kell hagynunk valamit az ő követéséért (vö. Lk 11,27-28). Ekkor döntenünk kell: Hagyjak hátra néhány biztos dolgot, és vágjak bele egy új kalandba, vagy maradjak úgy, ahogy vagyok? Ez minden keresztény számára döntő pillanat, mert itt minden másnak az értelme forog kockán. Ha valaki nem veszi a bátorságot, hogy elinduljon az úton, az azt kockáztatja, hogy saját létezésének szemlélője marad, és félig éli meg a hitet.
Tehát ahhoz, hogy Jézus mellett maradjunk, bátorság kell, az elindulás, a magunk mögött hagyás bátorsága. Mit kell magunk mögött hagynunk? Természetes, hogy a vétkeinket és a bűneinket, amelyek a parthoz kötő horgonyként távol tartanak bennünket, megakadályozzák, hogy vitorlát bontsunk és elinduljunk. Ahhoz, hogy elkezdhessük az indulást, helyénvaló, ha azzal kezdjük, hogy bocsánatot kérünk - bocsánatot azokért a nem szép dolgainkért. Magam mögött hagyom ezeket a dolgokat, hogy továbbléphessek. De hátra kell hagynunk azt is, ami gátol minket abban, hogy teljes életet éljünk, például a félelmet, az önző számításokat, a biztonságban maradásra, a puszta megélhetésre való törekvésből fakadó biztosítékokat. Ez azt is jelenti, hogy fel kell hagynunk azzal, hogy sok haszontalan dologra időt pazaroljunk. Milyen szép lenne mindezeket elhagyni azért, hogy megtapasztaljuk például a szolgálat fárasztó, de megtérülő kockázatát, vagy időt szenteljünk az imádságnak, hogy erősödjön a barátságunk az Úrral. Például gondolok egy fiatal családra is, akik lemondanak a nyugodt életről, hogy megnyíljanak a szülővé válás kiszámíthatatlan és gyönyörű kalandjára. Ez áldozat, de elég csak egy pillantást vetniük a gyermekre, és megértik, hogy helyes döntés volt lemondani bizonyos megszokásokról és kényelemről ennek az örömnek a megéléséért. Gondolok bizonyos szakemberekre is, például orvosokra vagy egészségügyi dolgozókra, akik sok szabadidőt áldoznak a tanulásra és a felkészülésre, és akik éjjel-nappal sok órát feláldozva, és rengeteg fizikai és szellemi energiát a betegekre fordítva tesznek jót. Gondolok azokra a munkavállalókra, akik hátat fordítanak a kényelmüknek, akik lemondanak a semmittevésről, hogy ételt tehessenek az asztalra. Egyszóval, ahhoz, hogy élni tudjunk, el kell fogadnunk, hogy lemondást kell vállalnunk. Ma Jézus mindnyájunkat erre hív meg.
Ezért egy kérdést hagyok nektek ezzel kapcsolatban. Először is: Emlékszem-e olyan „erőteljes pillanatra”, amikor már találkoztam Jézussal? Mindannyian felidézhetjük a saját történetünket – volt-e az életemben olyan jelentős pillanat, amikor találkoztam Jézussal? Történt-e valami szép és jelentős dolog az életemben, ami miatt más, kevésbé fontos dolgokat elhagytam? És van-e ma valami, amiről Jézus azt kéri, hogy mondjak le? Melyek azok az anyagi dolgok, gondolkodásmódok, hozzáállások, amelyeket magam mögött kell hagynom ahhoz, hogy valóban „igent” tudjak mondani? Mária segítsen minket, hogy teljes „igen”-nel válaszoljunk Istennek, ahogyan ő tette, hogy felismerjük, mit kell hátrahagynunk, hogy jobban tudjuk követni Őt. Ne féljünk elindulni Jézus követéséért. Mindig meg fogjuk látni, hogy jobbá válunk.
_____________________________
Az Angelus után
Kedves testvéreim!
Az évközi idő harmadik vasárnapját különleges módon Isten Igéjének szenteljük. Fedezzük fel újra áhítattal, hogy Isten különlegesen szól hozzánk a Szentíráson keresztül. Olvassuk, tanulmányozzuk, elmélkedjünk róla, imádkozzunk vele. Olvassunk minden nap egy szakaszt a Bibliából, különösen az Evangéliumból. Jézus ott szól hozzánk, megvilágosít minket, vezet minket. Emlékeztetlek benneteket valamire, amit már máskor is mondtam: Legyen egy kis evangéliumunk, egy zseb-evangélium, amit mindig magunkkal vihetünk a táskánkban. És amikor van egy kis időnk a nap folyamán, olvassunk el valamit az Evangéliumból. Jézus az, aki elkísér bennünket. Tehát mindig legyen velünk egy kis zseb-evangélium.
Ma különösen szeretnék békét és minden jót kívánni mindazoknak, akik a Távol-Keleten és a világ különböző részein a Holdújévet ünneplik. Mindazonáltal ezen örömteli alkalommal nem mulaszthatom el megemlíteni együttérzésemet azokkal, akik a koronavírus világjárvány miatt nehéz időket élnek át, abban a reményben, hogy ezeket a jelenlegi nehézségeket hamarosan le tudják küzdeni. Végül pedig remélem, hogy az ezekben a napokban a szokásnak megfelelően újraegyesülő családokban tapasztalható kedvesség, érzékenylelkűség, szolidaritás és harmónia még inkább áthatja és jellemzi családi és társadalmi kapcsolatainkat, hogy nyugodt és boldog életet élhessünk. Boldog Új Évet kívánok!
Szomorúan gondolok különösen Mianmarra, ahol a Can Thar faluban lévő Nagyboldogasszony-templomot – az ország egyik legősibb és legfontosabb istentiszteleti helyét – felgyújtották és lerombolták. Együttérzek a sok városban súlyos megpróbáltatásoknak kitett tehetetlen civil lakossággal. Kérlek, Istenem, hogy érjen hamarosan véget ez a konfliktus, és a megbocsátás, a szeretet és a béke új időszaka nyíljon meg. Imádkozzunk együtt a Szűzanyához Mianmarért. [Üdvözlégy Mária...]
Arra is meghívlak benneteket, hogy imádkozzatok a perui erőszakos cselekmények megszűnéséért is. Az erőszak kioltja a problémák igazságos megoldásának a reményét. Arra biztatom az összes érintett felet, hogy egy nemzet testvéreiként, az emberi jogok és a jogállamiság teljes tiszteletben tartása mellett a párbeszéd útjára lépjenek. Csatlakozom a perui püspökökhöz, akik azt mondják: ¡No a la violencia, venga de donde venga! ¡No más muertes! [Nemet az erőszakra, bárhonnan is jön! Ne legyen több haláleset!] Látom, vannak peruiak a téren….
Kamerunból az angol nyelvű régiókban a konfliktus megoldása felé való haladás reményét hordozó pozitív jelek érkeznek. Arra bátorítom a megállapodást aláíró feleket, hogy tartsanak ki a párbeszéd és a kölcsönös megértés útján, mert csak a találkozás által lehet megtervezni a jövőt.
Üdvözöllek mindnyájatokat, olasz- és más országokból érkezetteket. Köszöntöm a Spalatóból, Varsóból - sok lengyelt látok a zászlók miatt - és Mérida-Badajozból (Spanyolország) érkező zarándokokat, valamint az Ascoli Picenóból, Montesilvanóból és Gela városából érkezetteket; az Alessandriából érkező Őrangyal Iskola csoportját; a római Gioventù Ardente Mariana [buzgó Máriás Ifjúság] csoportját; és a Katolikus Pszichológusok Szövetségének tagjait.
Ezekben a napokban, amikor különösen imádkozunk minden keresztény teljes egységéért, kérem, hogy ne feledkezzünk meg imádkozni a háború sújtotta Ukrajna békéjéért. Az Úr vigasztalja és támogassa ezt az oly sokat szenvedő a népet! Ők annyira szenvednek!
Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok, köztük a Szeplőtelen fiataljainak is. Kérlek benneteket, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat kívánok az ebédhez, és arrivederci (viszontlátásra)!
Kommentáld!