Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

A mai liturgia Evangéliuma Jézus és Zakeus, Jerikó város vámosai főnökének a találkozását meséli el (Lk 19:1-10). Ennek a résznek a középpontjában a keresni ige található. Figyeljetek oda: keresni. Zakeus „kereste, hogy kicsoda Jézus” (3. v.), és Jézus, miután találkozott vele, kijelenti: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” (10. v.). Összpontosítsunk egy kicsit erre a két kereső tekintetre: Zakeus pillantására, aki Jézust keresi, és Jézusra, aki Zakeust keresi.

Zakeus tekintete. Ő vámos, vagyis azok közé a zsidók közé tartozik, akik a római uralkodó nevében adót szedtek, a haza árulója, ráadásul ki is használta a helyzetüket. Ezért Zakeus gazdag volt, gyűlölt volt – mindenki által gyűlölt! –, és bűnösnek bélyegezték. A szöveg azt mondja: „alacsony termetű” (3. v.), és ez talán utal belső alacsonyságára is, középszerű, tisztességtelen életére, mindig lefelé fordított tekintetével. De az a lényeg, hogy kicsi volt. Zakeus mégis látni akarja Jézust. Valami arra késztette, hogy meglássa. „Előrefutott – mondja az Evangélium –, és felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia” (4. v.). Felmászott egy vadfügefára: Zakeus, a mindenkit uraló ember nevetségessé tette magát, és a nevetségesség útjára lépett – hogy lássa Jézust. Gondoljunk csak bele, mi történne, ha például egy gazdasági miniszter felmászna a fára, hogy megnézzen valamit: megkockáztatná, hogy kigúnyolják. Zakeus pedig megkockáztatta ezt, hogy megláthassa Jézust, nevetségessé tette magát. Zakeus alázatosan úgy érzi, hogy más látásmódot kell keresnie, Krisztusét. Még nem ismeri Őt, de vár valakit, aki megszabadítja – erkölcsileg alacsony – állapotától, hogy kihozza a sárból, amelyben találta magát. Ez alapvető: Zakeus arra tanít, hogy az életben soha nincs minden elveszve. Kérlek, jegyezzétek meg: nincs minden elveszve, soha. Mindig találhatunk lehetőséget az újrakezdésre, az új útra indulásra, a megtérés vágyára. Újból megtérni, újrakezdeni, újra indulni. Ezt teszi Zakeus.

Esetünkben a második szempont a meghatározó: Jézus tekintete. Az Atya küldte, hogy megkeresse az elveszetteket; és amikor megérkezik Jerikóba, elhalad közvetlenül a mellett a fa mellett, ahol Zakeus van. Az Evangélium elbeszéli, hogy „Jézus felnézett, és megszólította: „Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom.”” (5. v.). Valóban gyönyörű kép, mert, ha Jézusnak fel kell néznie, az azt jelenti, hogy alulról nézi Zakeust. Ez az üdvösség története: Isten soha nem nézett le minket – nem; nem aláz meg minket; – nem ítélkezik felettünk; ellenkezőleg, egészen odáig leereszkedett, hogy megmosta a lábunkat, alulról nézett ránk, és visszaadta a méltóságunkat. Ily módon Zakeus és Jézus tekintetének találkozása mintha az egész üdvtörténetet magába foglalná: az emberiség nyomorúságaival együtt a megváltást keresi, de először is Isten keresi irgalmasan a teremtményt, hogy megmentse.

Testvéreim, emlékezzünk erre: Isten tekintete soha nem áll meg tévedésekkel teli múltunkon, hanem végtelen bizalommal előre néz arra, hogy mivé válhatunk. Ha időnként úgy érezzük, hogy „alacsony termetű emberek vagyunk, akik nem bírják az élet kihívásait és még kevésbé az Evangéliumét, hanem elmerülünk a problémáinkban és bűneinkben, Jézus mindig szeretettel tekint ránk, ránk néz: felénk indul, mint Zakeus felé, a nevünkön szólít, és ha szívesen látjuk, hozzánk jön. Ezért tegyük fel magunknak a kérdést: hogyan tekintsünk magunkra? Alkalmatlannak érezzük magunkat, feladjuk, vagy éppen akkor, amikor levertnek érezzük magunkat, keressük a találkozást Jézussal? És aztán a másik kérdés: milyen tekintettel nézünk azokra, akik tévedtek, és akik azért küzdenek, hogy újra felkeljenek hibáik porából? Felülről jövő a pillantásunk, elítélő, megvető, kirekesztő? Ne feledjétek, hogy csak azért van jogunk valakire lenézni, hogy segítsünk neki felkelni: semmi másért. Csak ekkor jogos felülről néznünk valakire. De nekünk, keresztényeknek Krisztus tekintetében kell a példát látni, aki alulról ölel át, aki együttérzéssel keresi az elveszetteket. Ez az Egyház tekintete, és olyannak kell lennie mindig, mint Krisztus tekintetének, nem pedig elítélőnek.

Imádkozzunk Máriához, akinek alázatosságára rátekintett az Úr, és kérjük tőle az ajándékot, hogy új tekintettel nézzünk önmagunkra és másokra.

_______________________________________________________

A Szentatya szavai az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Miközben Krisztus győzelmét ünnepeljük a gonosz és a halál felett, imádkozzunk a mogadishui terrortámadás áldozataiért, amelyben több mint száz ember, köztük sok gyermek halt meg. Isten térítse meg az erőszaktevők szívét!

Imádkozzunk a Feltámadott Úrhoz azokért is – különösen a fiatalokért –, akik Szöulban haltak meg, a hirtelen tömeghullám tragikus következményeként.

Tegnap a kolumbiai Medellinben boldoggá avatták María Berenice Duque Henckert, az Angyali üdvözlet kistestvérei szervezet alapítóját. Egész hosszú életét, amely 1993-ban ért véget, Isten és testvérei, különösen a kicsik és a kirekesztettek szolgálatában töltötte. Apostoli buzgalma, amely arra késztette, hogy Jézus üzenetét országa határain túlra elvigye, erősítse mindenkiben azt a vágyat, hogy imával és szeretettel részt vegyen az Evangélium terjesztésében az egész világon. Tapsoljuk meg az új Boldogot!

Köszöntelek benneteket, rómaiakat és a különböző országokból érkezett zarándokokat: családokat, plébániai csoportokat, egyesületeket, egyénileg érkezett híveket. Külön köszöntöm Spanyolországból a córdobai híveket és a 125 éves fennállását ünneplő „San Sebastian Orfeón Donostiarra” kórust; a Hakuna Mozgalom lányait és fiúit; a brazil São Paulo csoportot; és a Rómában lakó indonéz papokat, és civil férfiakat és nőket. Köszöntöm a világméretű „Uniservitate” hálózat és a LUMSA által szervezett konferencia résztvevőit; valamint az elsőáldozásra készülő nápolyi gyerekeket és a Magreta, Nocera Inferiore és Nardó híveit, és Szeplőtelen fiataljait.

Kérem, hogy ne feledkezzünk meg imánkban és szívfájdalmunkban a meggyötört Ukrajnáról. Imádkozzunk a békéért, soha ne fáradjunk bele!

Áldott vasárnapot kívánok mindenkinek. Kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat kívánok az ebédhez, és Mindenszentek ünnepén újra találkozunk.

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2022/documents/20221030-angelus.html