Kedves testvéreim, áldott vasárnapot kívánok!

Advent harmadik vasárnapjának evangéliuma Keresztelő Jánosról szól hozzánk, aki börtönben ülve elküldi tanítványait, hogy kérdezzék meg Jézustól: „Te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,4) Valóban, Jánost, Jézus cselekedeteiről hallva, kétségek kerítik hatalmába, hogy valóban ő-e a Messiás vagy sem. Tulajdonképpen egy szigorú Messiást képzelt el, aki eljön, és hatalommal igazságot tesz a bűnösök megfenyítésével. Ezzel szemben most Jézus szavai és tettei mindenkivel szemben könyörületesek; cselekedeteinek középpontjában a megbocsátó irgalom áll, amely által „vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (6. v.). Nem árt azonban, ha közelebbről is megvizsgáljuk Keresztelő Jánosnak ezt a krízisét, mert elmondhat valami fontosat nekünk.

A szöveg hangsúlyozza, hogy János börtönben van, és ez amellett, hogy fizikai hely, arra késztet bennünket, hogy gondoljunk az általa átélt belső helyzetre is: a börtönben sötétség van, nincs lehetőség a tisztánlátásra és a messzebbre tekintésre. Valójában a Keresztelő már nem tudja felismerni Jézust a várt Messiásként. Kétség támadja meg, és elküldi a tanítványait, hogy ellenőrizzék: „Menjetek, és nézzétek meg, ő-e a Messiás vagy sem”. Meglep minket, hogy ez történik Jánossal, aki Jézust a Jordánban megkeresztelte és mint az Isten Bárányát jelentette ki őt a tanítványainak (vö. Jn 1,29). De ez azt jelenti, hogy még a legmélyebben hívőnek is át kell mennie a kétely alagútján. És ez nem rossz dolog; éppen ellenkezőleg, néha elengedhetetlen a szellemi növekedéshez: segít megértenünk, hogy Isten mindig nagyobb annál, mint amilyennek el tudjuk képzelni. Művei a mi számításainkhoz képest meglepőek; az Ő cselekedetei mindig másmilyenek, felülmúlják a mi vágyainkat és elvárásainkat; és ezért soha nem szabad abbahagynunk az Ő keresését és az Ő igazi valójához való térést. Egy nagy teológus mondása, hogy Istent „fokozatosan újra fel kell fedezni... néha tartsunk attól, hogy elveszítjük” (H. DE LUBAC, Sur les chemins de Dieu ). Ezt teszi a Keresztelő: kétségei közt is tovább keresi Őt, megkérdőjelezi, „vitatkozik” vele és végül újra felfedezi Őt. János, akit Jézus a nőktől születettek legnagyobbjaként határoz meg (vö. Mt 11,11), röviden szólva arra tanít bennünket, hogy ne zárjuk be Istent a saját gondolkodásmódunkba. Mindig veszélyeztet minket ez a kísértés: hogy Istent a magunk mértékéhez igazítsuk, akit használni tudunk. Pedig Isten másmilyen.

Testvéreim, időnként mi is az ő helyzetében találjuk magunkat, egy belső börtönben, nem tudjuk felismerni az Úr újszerűségét, akiről talán az a feltételezés tart fogságban minket, hogy már mindent tudunk Róla. Kedves testvéreim, az ember soha nem tudhat mindent Istenről, soha! Lehet, hogy egy hatalmas Istenre gondolunk, aki azt tesz, amit akar, az alázatos szelídség Istene helyett, az irgalom és a szeretet Istene helyett, aki mindig a szabadságunkat és döntéseinket tiszteletben tartva cselekszik. Vagy esetleg azon kapjuk magunkat, hogy így szólunk hozzá: „Te valóban olyan alázatos Isten vagy, aki azért jössz el, hogy megments bennünket?”. És valami hasonló megtörténhet velünk a testvéreinkkel kapcsolatban is: elképzeléseink, előítéleteink vannak róluk, és merev címkéket ragasztunk rájuk, különösen azokra, akikről úgy érezzük, hogy mások, mint mi. Adventkor tehát itt az ideje felborítani a szemléletmódunkat, engedni, hogy elámuljunk Isten irgalmán. Meglepődés: Isten mindig meglepő. Nem sokkal ezelőtt az „A Sua Immagine” („Az Ő képmására”) televíziós műsorban a csodáról láttunk beszélgetést. Isten mindig csodálatra indít. Ebben az időben – adventkor –, amikor a kisded Jézus születését készülünk bemutatni, ismerjük fel újra, hogy ki a mi Urunk; ideje, hogy magunk mögött hagyjunk bizonyos előítéleteket és előfeltételezéseket Istennel és testvéreinkkel kapcsolatban. Az advent az az időszak, amikor sajátmagunk ajándékai helyett vigasztaló szavakat és tetteket nyújthatunk a megsebzetteknek, mint ahogy Jézus vakokkal, süketekkel és bénákkal tette.

A Szűzanya édesanyánkként fogjon kézen bennünket, fogjon minket kézen a karácsonyi készülődés napjaiban, és segítsen nekünk, hogy felismerjük a csecsemő kicsinységében az eljövendő Isten hatalmas voltát.

_________________________________

Az Angelus után

Kedves testvéreim!

Tegnap a brazíliai Barbacenában boldoggá avatták Isabel Cristina Mrad Campost. Ezt a fiatal nőt 1982-ben húszévesen ölték meg a hit iránti gyűlöletből, amiért megvédte női méltóságát és tisztaságának értékét. Hősies példája különösen ösztönözze arra a fiatalokat, hogy nagylelkűen tegyenek tanúságot a hitükről és az evangéliumhoz való ragaszkodásukról. Tapsoljuk meg az új Boldogot!

Szomorúan és aggodalommal követem az elmúlt napok erőszakos összecsapásairól szóló dél-szudáni híreket. Imádkozzunk az Úrhoz békéért és nemzeti megbékélésért, hogy megszűnjenek a támadások, és a civil lakosságot tartsák mindig tiszteletben.

Ma van a Hegyek Világnapja, ami arra hív bennünket, hogy ismerjük fel ennek a csodálatos erőforrásnak a jelentőségét a bolygó és az emberiség életében. Az idei téma – „A nők hegyeket mozgatnak” – igaz, a nők hegyeket mozgatnak! – emlékeztet bennünket a nők szerepére a környezetvédelemben és a hegyvidéki lakosság hagyományainak megőrzésében. A hegylakóktól megtanulhatjuk a közösség és az összefogás értékét.

Üdvözlök mindenkit itt Rómában, Olaszországból és a világ számos más részéről. Külön köszöntöm a barcelonai, valenciai, alicantei, bejrúti, kairói, valamint mexikói és lengyel híveket. Köszöntöm az olaszországi tanzániai katolikus közösséget; a Terniből, Panzano in Chiantiból, Perugiaból, Nozza di Vestone-ból érkezett plébániai csoportokat; a római Alpini Kórust; és Olaszország legszennyezettebb területein élő polgárok képviselőit, annak reményében, hogy súlyos problémáikra és a szennyezett környezetből eredő betegségekre hatékony megoldást találnak.

A padovai „Due Palazzi” börtönben fogvatartottaknak pedig szívélyes üdvözletemet küldöm: Szeretettel köszöntelek benneteket!

És most megáldom a „Bambinelli”-ket, a Kis Jézus-szobrocskákat, amelyeket ti, kedves gyermekek idehoztatok, hogy hazatérve a betlehembe helyezzétek. Kérlek benneteket, hogy imádkozzatok a bölcső előtt azért, hogy az Úr születése hozza el a béke sugarát a gyermekeknek szerte a világon, különösen azoknak, akik a háború szörnyű és sötét napjait kénytelenek megélni, mint az annyi életet és közülük sok gyermeket elpusztító ukrajnai háború. A Bambinellik megáldása… [Ferenc pápa megáldja a Bambinelliket].

Áldott vasárnapot és jó utat kívánok mindenkinek az Úr születése felé. Kérlek benneteket, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat kívánok az ebédhez és arrivederci (viszontlátásra)!

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2022/documents/20221211-angelus.html