Kedves testvéreim, Buongiorno (jó napot), jó vasárnapot kívánok!
A mai evangéliumban Jézus háromszor is megismétli tanítványainak: „ne féljetek” (Mt 10,26, 28, 31). Nem sokkal korábban arról beszélt nekik, hogy az evangéliumért üldöztetéseket kell majd átélniük, ami ma is valóság. Az Egyház ugyanis fennállása óta az örömökkel együtt - amelyekből sok volt - számtalan üldöztetést is átélt. Paradoxnak tűnik: Isten országának hirdetése a testvéri szereteten és a megbocsátáson alapuló, békét és igazságosságot hirdető üzenet; és mégis ellenállásba, erőszakba, üldöztetésbe ütközik. Jézus azonban azt mondja, hogy ne féljünk, nem azért, mert minden rendben lesz a világban, nem, hanem azért, mert az ő Atyjának drágák vagyunk, és semmi jó nem vész el. Ezért azt mondja nekünk, hogy ne engedjük, hogy a félelem gátoljon bennünket, hanem inkább egy másik dologtól féljünk, egyetlenegytől. Mi az a dolog, amiről Jézus azt mondja, hogy félnünk kell?
Egy Jézus által ma használt képen keresztül fedezzük fel, hogy mi az: a „gyehenna” képe (vö. 28. v.). A „Gyehenna” völgye egy olyan hely volt, amelyet Jeruzsálem lakói jól ismertek. Ez a város nagy szeméttelepe volt. Jézus azért beszél róla, hogy elmondja, hogy az igazi félelem, amitől félnünk kell, az a saját életünk eldobása. Jézus azt mondja: „Igen, ettől féljetek”. Mintha azt mondaná: nem annyira attól kell félni, hogy félreértést és kritikát kell elszenvednünk, hogy elveszítjük a tekintélyt és a gazdasági előnyöket, azért, mert hűek maradunk az evangéliumhoz, nem, hanem attól, hogy elpazaroljuk a létünket olyan triviális dolgok hajszolásával, amelyek nem töltik meg az életünket értelemmel.
Ez a fontos számunkra ma. Valójában még ma is vannak, akiket kinevetnek vagy diszkriminálnak azért, mert nem követnek bizonyos hóbortokat, amelyek azonban másodrangú valóságokat helyeznek a középpontba - például emberek helyett dolgokat, kapcsolatok helyett teljesítményt követnek. Mondjunk egy példát: Gondolok itt néhány szülőre, akiknek dolgozniuk kell, hogy eltartsák a családjukat, de nem tudnak csak a munkának élni - szükségük van arra, hogy elegendő időt tölthessenek a gyermekeikkel. Gondolok egy papra vagy egy nővérre is, akiknek oda kell szentelniük magukat a szolgálatuknak, anélkül azonban, hogy megfeledkeznének arról, hogy időt szenteljenek arra, hogy Jézussal legyenek, különben lelki válságba kerülnek, és elveszítik azt az érzést, hogy kik is ők valójában. És még egy fiatal férfira vagy nőre is gondolok, akinek ezernyi kötelezettsége és szenvedélye van - iskola, sport, különböző érdeklődési körök, mobiltelefonok és közösségi hálózatok -, de szüksége van arra, hogy emberekkel találkozzon és nagy álmokat valósítson meg, anélkül, hogy időt veszítene olyan múló dolgok miatt, amelyek nem hagynak nyomot.
Mindehhez, testvéreim, szükség van némi lemondásra a hatékonyság és a fogyasztás bálványaival szemben. De ez elengedhetetlen ahhoz, hogy ne vesszünk el a végén kidobásra kerülő dolgokban, ahogy annak idején a Gyehennában is kidobtak dolgokat. És az emberek gyakran a mai Gyehennában kötnek ki ehelyett. Gondoljunk, a legkisebbekre, akiket gyakran hulladékként és nem kívánt tárgyként kezelnek. Van ára annak, hogy hűségesek maradjunk ahhoz, ami számít. Ez az ár az árral szemben való haladás, ez az ár az, hogy megszabadulunk attól, hogy a közvélemény befolyásoljon bennünket, ez az ár az, hogy elszakadunk azoktól, akik „az áramlatot követik”. De ez nem számít, mondja Jézus. Az a lényeg, hogy ne dobjuk el a legnagyobb jót: az életet. Ez az egyetlen dolog, amitől meg kellene ijednünk.
Tegyük hát fel magunknak a kérdést: Én mitől félek? Attól, hogy nem azt kapom, amit szeretnék? Hogy nem érem el a társadalom által előírt célokat? Mások ítéletétől? Vagy inkább attól, hogy nem tetszem az Úrnak, és nem az ő evangéliumát helyezem előtérbe? Mária, örök Szűz, legbölcsebb Anya, segíts nekünk, hogy bölcsen és bátran döntsünk.
______________________________________________
Az Angelus után
Kedves testvéreim!
Nagyon elszomorítottak a hondurasi Támara női büntetés-végrehajtási központban néhány nappal ezelőtt történtek. A rivális bandák közötti szörnyű erőszak halálos áldozatokat és szenvedést követelt. Imádkozom az elhunytakért; imádkozom a családjaikért. A Suyapai Szűzanya, Honduras Édesanyja segítse a szíveket, hogy megnyíljanak a megbékélésre, és teret teremtsenek a testvéri együttélésnek, még a börtönökben is.
Ezekben a napokban volt Emanuela Orlandi eltűnésének 40. évfordulója. Szeretném megragadni ezt az alkalmat, hogy még egyszer kifejezzem a családtagjai, különösen az édesanyja iránti szeretetemet, és imáimról biztosítsam őket. Megemlékezésemet minden olyan családnak, akik egy eltűnt szerettük miatti fájdalmat viselnek.
Köszöntelek mindnyájatokat, Rómából és Olaszországból és a különböző országokból érkezett zarándokokat, különösen a kolumbiai Bogotából jött híveket.
Köszöntöm a pisai világi ferences rend testvériségét; a gubbiói, perugiai és spoletói gyermekeket; a limbadi fiatal Leót ünneplő csoportot; a motoros zarándoklaton résztvevőket Cesenából és Longianóból; és a Mária Rádió önkénteseit, akik a hatalmas zászlóval hívnak „mindenkit Szűz Mária köpenye alá”, hogy a béke ajándékát kérjék Istentől. És ezt elsősorban a szenvedő ukrán népért kérjük.
Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak. Kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez és arrivederci (viszontlátásra)!
Kommentáld!