Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!
Ma, a Szentháromság ünnepén az evangélium Jézus Nikodémussal folytatott párbeszédét idézi (vö. Jn 3:16-18). Nikodémus a Szanhedrin tagja volt, szenvedélyesen érdeklődött Isten misztériuma iránt: felismeri Jézusban az isteni mestert, és elmegy hozzá, hogy titokban, éjszaka beszéljen vele. Jézus meghallgatja őt, megérti, hogy ő egy kereső ember, majd először meglepi őt, azzal a válasszal, hogy az Isten országába való belépéshez újjá kell születnünk; majd feltárja előtte a misztérium lényegét, mondván, hogy Isten olyannyira szerette az emberiséget, hogy elküldte Fiát a világba. Jézus, a Fiú tehát Atyjáról és az Ő mérhetetlen szeretetéről szól.
Az Atya és a Fiú. Ismerős kép, amely, ha belegondolunk, megzavarja az Istenről alkotott képünket. Maga az „Isten” szó ugyanis egy magában lévő, fenséges és távoli valóságot sugall számunkra, míg az Atyáról és Fiúról való beszéd az otthonunkba vezet bennünket. Igen, így is gondolhatunk Istenre, egy asztal körül összegyűlt család képével, ahol megosztják egymással az életüket. Egyébként az asztal, amely egyben oltár is, olyan szimbólum, amellyel bizonyos ikonok a Szentháromságot ábrázolják. Ez egy olyan kép, amely a közösség Istenéről beszél nekünk. Atya, Fiú és Szentlélek: közösség.
De ez nem csak egy egyszerű kép; ez a valóság! A valóság, mert a Szentlélek, a Lélek, amelyet az Atya Jézus által a szívünkbe öntött (vö. Gal 4:6), megízlelteti, érzékelteti velünk Isten jelenlétét: a mindig közel lévő, könyörületes és gyengéd Isten jelenlétét. A Szentlélek azt teszi velünk, amit Jézus Nikodémussal: bevezet bennünket az újjászületés, a hit megszületésének, a keresztény életnek a titkába, feltárja előttünk az Atya szívét, és magának Istennek az életének a részesévé tesz bennünket.
Az őáltala hozzánk intézett meghívást úgy is megfogalmazhatjuk, hogy üljünk egy asztalhoz Istennel, azért, hogy részesedjünk az ő szeretetében. Ez lenne a kép. Ez történik minden szentmisén, az eucharisztikus asztal oltáránál, ahol Jézus felajánlja magát az Atyának és értünk is felajánlja magát. Igen, így van ez, testvéreim, a mi Istenünk szeretetközösség: és Jézus így nyilatkoztatta ki őt nekünk. És tudjátok, hogyan emlékezhetünk erre? A legegyszerűbb gesztussal, amit gyerekkorunkban tanultunk: a kereszt jelével, a kereszt jelével. A legegyszerűbb gesztussal, ezzel a keresztvetéssel, a keresztet a testünkre rajzolva arra emlékeztetjük magunkat, hogy Isten mennyire szeretett minket, annyira, hogy az életét adta értünk; és elismételjük magunkban, hogy az ő szeretete teljesen körülölel minket, fentről lefelé, balról jobbra, mint egy bennünket soha el nem hagyó ölelés. Egyúttal pedig elkötelezzük magunkat arra, hogy tanúságot teszünk Istenről-mint-szeretetről, közösséget hozva létre az ő nevében. Talán most, mindegyikünk, és mindannyian együtt, vessünk magunkra keresztet...
Ma tehát kérdezzük meg magunktól: tanúságot teszünk-e Istenről, mint szeretetről? Vagy Isten-mint-szeretet idővel olyan fogalommá vált, amit már hallottunk, és ami már nem indít meg, nem provokálja az életünket?
Segítsen bennünket Mária, hogy az Egyházat olyan otthonként éljük meg, ahol az ember családiasan szeret, Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek dicsőségére.
____________________
Az Úrangyala után
Kedves testvéreim!
Imádságomról biztosítom a két nappal ezelőtt Indiában történt vasúti baleset sok áldozatát. Közel állok a sérültekhez és családjaikhoz. A Mennyei Atya fogadja be országába az elhunytak lelkét.
Köszöntelek benneteket, rómaiak és az Olaszországból és számos országból érkezett zarándokokat, különösen a chilei Villa Alemana híveit és az írországi Corkból érkezett bérmálkozásra várókat. Köszöntöm a Poggiomarinóból, Roccapriorából, Maceratából, Recanatiból, Aragonából és Mestrinóból érkezett csoportokat; valamint a bérmálkozásra és elsőáldozásra készülő fiatalokat Santa Giustina in Colleból.
Külön köszöntöm a Carabinieri képviselőit, akiknek köszönetet mondok a lakossághoz való mindennapi közelségükért; a Hűséges Szűz, a ti Védőszentetek óvjon benneteket és családjaitokat. Rá, a gondoskodó Anyára bízom a háború csapásaitól sújtott lakosokat, különösen a drága és szorongatott Ukrajnát.
Köszöntelek mindnyájatokat, az Immacolata jó fiataljait is, és áldott vasárnapot kívánok mindnyájatoknak. És kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Köszönöm, jó étvágyat az ebédhez, és arrivederci (viszontlátásra)!
Kommentáld!