Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

Ma, nagyböjt ötödik vasárnapján az evangélium Lázár feltámasztását mutatja be nekünk (vö. Jn 11:1-45). Ez Jézus húsvét előtt elbeszélt csodái közül az utolsó: barátja, Lázár feltámasztása. Lázár Jézus közeli barátja. Ő tudja, hogy Lázár hamarosan meghal; elindul, de négy nappal a temetés után érkezik a házába, amikor már minden remény elveszett. Jelenléte azonban felébreszt egy kis bizalmat a nővérek, Márta és Mária szívében (vö. 22.27. v.). Még fájdalmukban is ragaszkodnak ehhez a fényhez, ehhez a kis reményhez. Jézus pedig hitre hívja őket, és azt kéri tőlük, hogy nyissák ki a sírt. Aztán imádkozik az Atyához, és így kiált Lázárnak: „Jöjj ki!” (43. v.). Ő pedig újra életre kel és kijön. Ez a csoda, ilyen egyszerű.

Az üzenet világos: Jézus életet ad akkor is, amikor úgy tűnik, nincs többé remény. Néha előfordul, hogy reményvesztettnek érezzük magunkat – ez mindenkivel előfordult már –, vagy olyan emberekkel találkozunk, akik már feladták a reményt, megkeseredtek, mert rossz dolgokat éltek át, a megsebzett szív nem tud reménykedni. Egy fájdalmas veszteség, betegség, keserű csalódás, elszenvedett rossz vagy árulás, súlyos tévedés… miatt feladták a reményt. Néha azt halljuk, hogy valaki így szól: „Nincs mit tenni!”, és minden remény előtt bezárja az ajtót. Olyan pillanatok ezek, amikor az élet zárt sírnak tűnik: minden sötét, csak fájdalmat és kétségbeesést látunk magunk körül. A mai csoda azt üzeni nekünk, hogy ez nem így van, ez nem a vég, hogy ezekben a pillanatokban nem vagyunk egyedül, sőt, éppen ilyenkor közelebb jön hozzánk, mint valaha, hogy újra életet adjon nekünk. Jézus sír: az evangélium azt mondja, hogy Jézus sírt Lázár sírja előtt, és ma Jézus velünk sír, ahogy sírni tudott Lázárért: az evangélium kétszer is megismétli, hogy megrendült (lásd 33.38. v.), és hangsúlyozza, hogy sírva fakadt (vö. 35. v.). Egyúttal Jézus arra hív, hogy ne szűnjünk meg hinni és remélni, ne hagyjuk, hogy a negatív érzések, amelyek elfoglalják a könnyeink helyét, összetörjenek. Sírjainkhoz közeledik, és úgy szól hozzánk, mint annak idején: „Hengerítsétek el a követ!” (39. v.). Ezekben a pillanatokban valami kőszerű van bennünk, és az egyetlen, aki el tudja azt távolítani, Jézus, ezekkel a szavaival: „Hengerítsd el a követ!”.

Ezt mondja Jézus nekünk is. Hengerítsd el a követ: a fájdalmat, a hibákat, még a kudarcokat is, ne rejtsd el magadban, egy sötét és magányos, zárt szobában. Hengerítsd el a követ: távolíts el mindent, ami benned van. „Ó, de szégyellem magam.” Bízd rám bizalommal, mondja az Úr, nem botránkozom meg; bízd rám félelem nélkül, mert én veled vagyok, szeretlek, és azt akarom, hogy újra élj. És ahogy Lázárral tette, mindannyiunknak megismétli: Jöjj ki! Kelj fel, folytasd az utazást, nyerd vissza az önbizalmad! Hányszor találjuk magunkat az életben így, ebben a helyzetben, amikor nincs már erőnk újra felkelni. És Jézus: „Menj, menj tovább! Én veled vagyok". Kézen foglak – mondja Jézus –, mint amikor gyermekként megtanultad megtenni az első lépéseket. Kedves testvérem, oldozd le a téged megkötöző kötelékeket (vö. 45. v.); kérlek, ne engedj a nyomasztó pesszimizmusnak, ne engedj az elszigetelő félelemnek, ne engedj a rossz élmények emléke miatti csüggedésnek, ne engedj a bénító félelemnek. Jézus azt mondja nekünk: „Az az akaratom, hogy szabad és élő légy, nem hagylak el, és veled vagyok! Minden sötét, de én veled vagyok! Ne hagyd, hogy a fájdalom foglyul ejtsen, ne hagyd meghalni a reményt. Testvérem, térj vissza az életbe!” – „És hogyan tehetem ezt?” – „Fogd meg a kezem”, és Ő kézen fog minket. Engedd, hogy kihúzzon téged: Ő képes erre a mindannyiunkkal előforduló rossz pillanatok során.

Kedves testvéreim, János evangéliuma 11. fejezetének ez a szakasza, amelyet olyan jó olvasni, egy himnusz az élethez, melyet a Húsvét közeledtével hirdetnek. Talán ebben a pillanatban mi is valamilyen súlyt vagy szenvedést hordozunk a szívünkben, ami úgy tűnik, összetör minket; valami rosszat, valami régi bűnt, amitől nem tudunk megszabadulni, valami ifjúkori hibát, sosem lehet tudni. Ezeknek a rossz dolgoknak el kell tűnniük. És Jézus azt mondja: „Jöjj ki!”. Itt van tehát az ideje, hogy eltávolítsuk a követ, és kimenjünk találkozni Jézussal, aki közel van. Képesek vagyunk megnyitni előtte a szívünket, és rábízni a gondjainkat? Megtesszük? Meg tudjuk nyitni a gondjaink sírját, képesek vagyunk erre, és a küszöbön túlra, az ő világosságára nézni, vagy félünk ettől? Mi pedig, Isten szeretetének kis tükreiként, képesek vagyunk-e az élet szavaival és gesztusaival megvilágítani azt a környezetet, amelyben élünk? Tanúságot teszünk Jézus reménységéről és öröméről? Mi, bűnösök, mindannyian? A gyóntatókhoz is szólnék még egy szót: kedves testvérek, ne feledjétek, hogy ti is bűnösök vagytok, és nem azért vagytok a gyóntatószékben, hogy vallassatok, hanem hogy megbocsássatok és mindent megbocsássatok, ahogyan az Úr is mindent megbocsát.

Mária, a reménység Anyja újítsa meg bennünk annak az örömét, hogy érezzük: nem vagyunk egyedül, és a hívást arra, hogy világosságot vigyünk a minket körülvevő sötétségbe.

__________________________________________________________

Az Angelus után

Kedves testvéreim!

Tegnap, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén megújítottuk Mária Szeplőtelen Szívének szentelésünket azzal a bizonyossággal, hogy csak a szívek megtérése nyithatja meg a békéhez vezető utat. Imádkozzunk továbbra is a meggyötört ukrán népért.

Maradjunk közel a törökországi és szíriai földrengés áldozataihoz is. Az Olaszország összes plébániáján ma zajló különleges gyűjtés bevételét nekik szánjuk. Imádkozzunk a pusztító tornádó által sújtott Mississippi állam lakosságáért is.

Üdvözöllek benneteket, rómaiakat és zarándokokat számos országból, különösen a spanyolokat Madridból és Pamplonából valamint a mexikóiakat; és a peruiakat, megújítva a perui megbékélésért és békéért való imáinkat. Imádkoznunk kell az oly sokat szenvedő Peruért.

Köszöntöm Zollino, Rieti, Azzano Mella és Capriano del Colle, Bellizzi, Crotone és Castelnovo Monti híveit Unitalsival; és üdvözlöm a bérmálkozásra készülőket Paviaból, Melendugnoból, Cavaionból és Segából, Settignanóból és Pratóból; a Ganzanigo, Acilia és Longi fiataljait; és Marches Feszület Barátainak Egyesületét.

Külön köszöntöm az alapításának századik évfordulóját ünneplő Olasz Légierő küldöttségét. Minden jót kívánok ennek az évfordulónak az alkalmából, és arra bátorítalak benneteket, hogy mindig az igazságosság és a béke építéséért munkálkodjatok.

Imádkozom mindannyiatokért, és tegyétek ti is ezt értem. Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok. Jó étvágyat nektek és viszontlátásra.

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2023/documents/20230326-angelus.html