Kedves testvéreim, áldott vasárnapot kívánok!

Ma nem tudok megjelenni az ablakban, mert tüdőgyulladásom van, és Monsignore Braida fogja felolvasni az elmélkedést. Ő jól ismeri ezeket, mert ő az, aki írja őket, és mindig nagyon jól csinálja! Köszönöm szépen a jelenlétét.

Ma, a liturgikus év utolsó vasárnapján és Urunk Jézus Krisztusnak, a világmindenség Királyának ünnepén az evangélium az utolsó ítéletről beszél nekünk (Mt 25:31-46), és azt mondja, hogy annak az alapja a szeretet lesz.

A jelenet, amelyet elénk tár, egy királyi csarnok, amelyben Jézus, „az Emberfia” (31. v.) egy trónon ül. Minden nép az Ő lábaihoz gyűlt, és kitűnnek közülük „az áldottak” (34. v.), a Király barátai. De kik is ők? Mi olyan különleges az ő Uruk szemében ezekben a barátokban? A világ szempontjai szerint a király barátai azok, akik gazdagságot és hatalmat adtak neki, akik hozzásegítették, hogy területeket hódítson meg, csatákat nyerjen, naggyá legyen más uralkodók között, esetleg sztárként szerepeljen az újságok címlapján vagy a közösségi médiában, és így kell hozzájuk szólnia: „Köszönöm nektek, mert gazdaggá és híressé tettetek, irigyeltté és rettegetté”. Így van ez a világ kritériumai szerint.

Jézus szempontjai szerint azonban az ő barátai mások: ők azok, akik a leggyengébbeket szolgálták. Az Emberfia ugyanis egészen másféle király, aki a szegényeket „testvéreinek” nevezi, aki azonosul az éhezőkkel, a szomjazókkal, a kírekesztettekkel, a betegekkel, a bebörtönzöttekkel, és azt mondja: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (40. v.). Ő egy olyan király, aki érzékeny az éhezés, az otthon iránti szükség, a betegség és a bebörtönzés problémájára (vö. 35-36. v.): mind olyan valóságok, amelyek sajnos túlságosan is aktuálisak. Az éhezők, a hajléktalanok, gyakran úgy öltözve, ahogy éppen tudnak, ellepik utcáinkat: nap mint nap találkozunk velük. És ami a betegséget és a börtönt illeti, mindannyian tudjuk, mit jelent betegnek lenni, hibázni és megfizetni a következményeit.

Nos, a mai evangélium azt tanítja nekünk, hogy azok az „áldottak”, akik a szegénységnek ezekre a formáira szeretettel, szolgálattal válaszolnak: nem fordulnak el, hanem ételt és italt, ruhát, szállást, látogatást adnak; egyszóval a rászorulók mellett vannak. És ez azért van így, mert Jézus, a mi Királyunk, aki magát az ember Fiának nevezi, a legelesettebb nőkben és férfiakban találja meg legkedvesebb testvéreit és nővéreit, aki az ő „királyi udvarát” ott tartja, ahol a szenvedők és a segítségre szorulók vannak. Ez a mi királyunk „udvartartása”. És az a stílus, amellyel barátai, azok, akiknek Jézus az Ura, hivatottak megkülönböztetni magukat, az ő tulajdon stílusa: könyörület, irgalom, gyengédség. Ezek nemesítik a szívet, és olajként csordulnak az élet által megsebzettek sebeire.

Testvéreim, tegyük fel tehát magunknak a kérdést: hisszük-e, hogy az igazi király-volt az irgalmasságban áll? Hiszünk-e a szeretet erejében? Hisszük-e, hogy a szeretet az ember legfelsőbb fokú megnyilvánulása, és elengedhetetlen követelmény a keresztény emberrel szemben? És végül egy különösen fontos kérdés: a király barátja vagyok-e, azaz személy szerint engem megérintenek-e az utamba kerülő szenvedők szükségletei?

Mária, az Ég és Föld Királynője, segítsen bennünket abban, hogy tudjuk a legkisebb testvéreinkben is Jézust, a mi királyunkat szeretni.

________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Ma a különböző helyi egyházakban a 38. Ifjúsági Világnapot ünnepeljük, melynek témája: Örvendezzünk a reménységnek. Megáldom azokat, akik a Lisszaboni Ifjúsági Világnap folytatásaként részt vesznek az egyházmegyékben szervezett kezdeményezésekben. Átölelem a fiatalokat, a világ jelenét és jövőjét, és arra bátorítom őket, hogy legyenek örömteli előharcosai az Egyház életének.

Tegnap a meggyötört Ukrajna a holodomorról, a szovjet rezsim által elkövetett népirtásról emlékezett meg, amely 90 évvel ezelőtt emberek millióinak éhhalálához vezetett. Ezt a sebet, ahelyett, hogy begyógyulna, még fájdalmasabbá teszik a háború kegyetlenkedései, amelyek továbbra is szenvedésben tartják ezt a drága nemzetet. Imádkozzunk továbbra is fáradhatatlanul a konfliktusok által szétszakított minden népért, mert az ima a béke ereje, amely megállítja a gyűlölet spirálját, megtöri a bosszú körforgását, és a megbékélés váratlan útjait megnyitja. Ma adjunk hálát Istennek, hogy végre fegyverszünet van Izrael és Palesztina között, és néhány túsz kiszabadult. Imádkozzunk, hogy mindannyian minél hamarabb kiszabaduljanak – gondoljunk a családjaikra! –, hogy több humanitárius segély érkezzen Gázába, és hogy ragaszkodjanak a párbeszédhez: ez az egyetlen út, az egyetlen út a béke eléréséhez. Aki nem akar párbeszédet, az nem akarja a békét.

A háború mellett világunkat egy másik nagy kockázat is fenyegeti, az éghajlatváltozás, amely veszélyezteti a földi életet, különösen a jövő nemzedékek számára. És ez ellentétes Isten tervével, aki mindent az élet számára teremtett. Ezért a következő hétvégén az Egyesült Arab Emirátusba utazom, hogy szombaton felszólaljak a dubai COP 28 konferencián. Köszönöm mindenkinek, aki imával és azzal az elkötelezettséggel kíséri ezt az utat, hogy szívén viseli közös otthonunk megőrzését.

Szeretettel köszöntelek benneteket, zarándokokat Olaszországból és a világ más részeiből, különösen a Pakisztánból, Lengyelországból és Portugáliából érkezetteket. Köszöntöm Civitavecchia, Tarquinia és Piacenza híveit, valamint a leccei Lequile-i Deputazione San Vito Martire híveit. Köszöntöm a bérmálkozásra készülőket Viserbából, Riminiből; az „Assisi nel vento” csoportot és a „Don Giorgio Trotta” kórust Vieste-ből.

Mmindannyiatoknak szép vasárnapot kívánok. És kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez, és arrivederci (viszontlátásra)!

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2023/documents/20231126-angelus.html