Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

Ma az evangélium Jézust mutatja meg nekünk, aki visszaadja a látását a születésétől fogva vak embernek (vö. Jn 9,1-41), de ezt a csodát különböző emberek és csoportok nem fogadják jól. Nézzük meg részletesen.

Először azt szeretném mondani nektek: vegyétek ma elő János evangéliumát, és olvassátok el Jézusnak ezt a csodáját, ahogyan János ezt gyönyörűen elmondja a 9. fejezetben, két perc alatt elolvashatjátok. Megmutatja, hogyan jár Jézus és hogyan az emberi szív: a jó, a langyos, a félő, a bátor emberi szív. János evangéliumának 9. fejezete. Tegyétek meg még ma, nagyon sokat fog segíteni nektek. Hogyan fogadják az emberek ezt a jelet?

Először is ott vannak Jézus tanítványai, akik a vakon született emberrel szembesülve végül méltatlankodnak: azon tűnődnek, hogy vajon a szülei vétkeztek, vagy ő maga (vö. 2. vers). Bűnöst keresnek; és mi is gyakran beleesünk ebbe az annyira kényelmes megoldásba az életünkben: bűnöst keresünk, ahelyett, hogy kihívást jelentő kérdéseket tennénk fel. Ma pedig elmondhatjuk: mit jelent számunkra ennek az embernek a jelenléte, mit kér tőlünk? Aztán a gyógyulás után a reakciók erősödnek. Az első a szkeptikus szomszédoké: "Ez az ember mindig is vak volt: nem lehet, hogy most lát, nem ő lehet!, ez valaki más": szkepticizmus (vö. 8-9. v.). Számukra ez elfogadhatatlan, jobb, ha minden az eddigiekben marad (vö. 16. vers), és ne keveredjünk bele ebbe a problémába. Félnek, félnek a vallási hatóságoktól, és nem szólalnak meg (vö. 18-21. v.). Mindezekben a reakciókban Jézus jele előtt bezárt szívek bukkannak fel, aminek különbözők az okai: mert bűnöst keresnek, mert nem tudják, hogyan lepődjenek meg, mert nem akarnak megváltozni, mert leblokkolja őket a félelem. Sokszor ma is ilyen a helyzet. Amikor szembesülünk egy ember tanúságtételének üzenetével, ami Jézus üzenete, ebbe esünk bele: más magyarázatot keresünk, nem akarunk megváltozni, az igazság elfogadásánál elegánsabb kiutat keresünk.

Az egyetlen, aki jól reagál, az a vak: boldog, hogy lát, és a legegyszerűbb módon tesz tanúságot a vele történtekről: „Vak voltam, és most látok” (25. v.). Igazat mond. Korábban kénytelen volt koldulni, és az emberek előítéletei miatt szenvedett: "szegény és születésétől fogva vak, szenvednie kell, meg kell fizetnie a saját vagy ősei bűneiért". Most testben és lélekben szabadon tanúságot tesz Jézusról: nem talál ki semmit és nem rejteget semmit. "Vak voltam, és most látok." Nem fél attól, hogy mások mit mondanak majd: megismerte már a kirekesztettség keserű ízét, egész életében érezte már a járókelők közömbösségét, megvetését, azokét, akik a társadalom selejtjének tekintették, legfeljebb azért tartották hasznosnak, mert lehetővé tett némi jámbor alamizsnálkodást. Most, hogy meggyógyult, már nem fél ezektől a megvető magatartásoktól, mert Jézus teljes méltóságot adott neki. Ez világos, mindig megtörténik: amikor Jézus meggyógyít bennünket, visszaadja a méltóságunkat, Jézus gyógyításának teljes méltóságát, a szív mélyéből fakadó, és az egész életet betöltő méltóságot; szombaton pedig mindenki szeme láttára felszabadította és megajándékozta látásssal anélkül, hogy bármit, akár csak köszönetet is kért volna tőle, és erről tanúskodik. Ez a nemes ember méltósága, egy olyan emberé, aki tudja, hogy meggyógyult és felépül, újjászületik; ez az az életbe való újjászületés, amiről ma az "Ő képmásában" szó volt: újjászületik.

Testvéreim, ezekkel a szereplőkkel a mai evangélium bennünket is a jelenet középpentjába állít, hogy feltegyük magunknak a kérdést: milyen álláspontot képviselünk, mit mondtunk volna akkor, és mindenekelőtt mit teszünk ma? A vak emberhez hasonlóan meg tudjuk-e látni a jót, és hálásak tudunk-e lenni a kapott ajándékokért? Megkérdezem magamtól: milyen a méltóságom? Milyen a te méltóságod? Jézusról teszünk tanúságot, vagy kritikát és gyanakvást terjesztünk? Szabadok vagyunk-e az előítéletektől, vagy a negativumokat és pletykát terjesztőkhöz társulunk? Boldogan mondjuk, hogy Jézus szeret minket, hogy megment minket, vagy a vakon született ember szüleihez hasonlóan hagyjuk, hogy ketrecbe zárjon az attól való félelem, hogy mit gondolnak majd rólunk az emberek? Langyos szívűek, akik nem fogadják el az igazságot, és nincs bátorságuk kimondani: "Nem, ez így van". Még egyszer: hogyan fogadjuk mások nehézségeit és közönyösségét? Hogyan fogadjuk azokat az embereket, akiket annyi minden korlátoz az életükben? Legyen ez testi, mint ezé a vaké; szociális, mint az utcán lévő koldusoké? Ezt átokként fogadjuk, vagy lehetőségként, hogy szeretettel közeledjünk hozzájuk?

Testvéreim, kérjük ma azt a kegyelmet, hogy Isten ajándékai nap mint nap ámulatba ejtsenek, és az élet különböző, még a legnehezebben elfogadható körülményeit is jó lehetőségnek lássuk, ahogy Jézus tette a vak emberrel. A Szűzanya segítsen bennünket ebben, az igaz és hűséges Szent Józseffel.

Az Angelus után

Kedves testvéreim!

Tegnap Ecuadorban egy földrengés halálos áldozatokat, sérüléseket és jelentős károkat okozott. Lélekben közel vagyok az ecuadori néphez, és imáimról biztosítom őket a halottakért és minden szenvedőért.

Üdvözlök mindenkit, rómaiakat és sok ország zarándokait – zászlókat látok: kolumbiai, argentin, lengyel… sok-sok ország… -. Köszöntöm a spanyolokat, akik Murciából, Alicantéból és Albacetéből érkeztek.

Köszöntöm a római San Raimondo Nonnato és a Kanadai vértanúk egyházközségét, valamint a Krisztus Király plébániát Civitanova Marche-ból; a Szalézi Együttműködők Egyesületét; az arcorei fiúkat, az empoli bérmálkozásra készülőket és a római Santa Maria del Rosario plébániáról érkezetteket. Köszöntöm a Szeplőtelen Fogantatás fiataljait, akik olyan jók.

Szeretettel köszöntöm a Róma Maraton résztvevőit is! Gratulálok, mert az "Athletica Vaticana" kezdeményezésére Önök ezt a fontos sporteseményt a legszegényebbek javára való szolidaritás alkalmával teszik.

Ma pedig minden apának minden jót kívánunk! Találják meg Szent Józsefben a mintát, a támaszt, a vigaszt ahhoz, hogy jól tudják megélni apaságukat. Mindannyian együtt, az apákért, imádkozzunk az Atyához. [Mi Atyánk...]

Testvéreim, ne felejtsünk el imádkozni a meggyötört ukrán népért, amely továbbra is szenved a háborús bűnök miatt.

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok. Kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat kívánok az ebédhez és viszontlátásra.

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2023/documents/20230319-angelus.html