Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!
A mai liturgia evangéliuma néhány farizeusról szól, akik a Heródes-pártiakkal összefogva csapdát állítanak Jézusnak. Mindig is csapdát akartak állítani neki. Odamennek hozzá és megkérdezik: „Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy sem?”. (Mt 22:17). Ez egy csel: ha Jézus törvényesíti az adót, akkor a nép által nem kedvelt politikai hatalom oldalára áll, míg, ha azt mondja, hogy ne fizessük meg, akkor a birodalom elleni lázadással vádolhatják. Valóságos csapda. Ő azonban kikerül ebből a csapdából. Megkéri őket, hogy mutassanak neki egy érmét, amelyen a császár képe van, és ezt mondja nekik: „Akkor hát adjátok meg a császárnak, ami a császáré – az Istennek pedig, ami az Istené!” (21. v.). Mit jelent ez?
Jézus e szavai közhelyszerűvé váltak, de időnként helytelenül – vagy legalábbis leegyszerűsítve – használják őket az egyház és az állam, a keresztények és a politika viszonyáról szólva; gyakran úgy értelmezik, mintha Jézus el akarná választani a „császárt” az „Istentől”, vagyis a földi és a szellemi valóságot. Időnként mi is így gondolkodunk: egy dolog a hit a maga gyakorlatával, és más a mindennapi élet. És ez nem lesz így jó. Nem. Ez egyfajta „skizofrénia”, mintha a hitnek semmi köze nem lenne a valós élethez, a társadalom kihívásaihoz, a társadalmi igazságossághoz, a politikához és így tovább.
A valóságban Jézus segíteni akar bennünket abban, hogy a „császár” és az „Isten” mindegyikét a maga helyére tegyük. A földi rendről való gondoskodás a császáré, vagyis a politikáé, a polgári intézményeké, a társadalmi és gazdasági folyamatoké, és nekünk, akik ebben a valóságban vagyunk benne, vissza kell adnunk a társadalomnak, amit az nekünk nyújt, felelős állampolgári hozzájárulásunkkal, azzal, hogy vigyázunk arra, amit ránk bíztak, előmozdítjuk a jogot és az igazságosságot a munka világában, becsületesen fizetjük az adót, elkötelezzük magunkat a közjó mellett és így tovább. Ugyanakkor azonban Jézus megerősíti azt az alapvető valóságot, hogy az ember Istené: minden ember és minden egyes ember. Ez pedig azt jelenti, hogy nem tartozunk semmilyen földi valósághoz, semmilyen „császárhoz”. Az Úré vagyunk, és nem szabad semmilyen földi hatalom rabszolgáinak lennünk. Az érmén tehát ott van a császár képe, de Jézus emlékeztet bennünket arra, hogy életünkön Isten képének lenyomata van, amelyet semmi és senki sem tud elhomályosítani. E világ dolgai a császáréi, de az ember és maga a világ Istené: ezt ne felejtsük el!
Értsük meg tehát, hogy Jézus mindannyiunknak visszaadja a saját önazonosságunkat: e világ érméjén ott van a császár képe, de te – mi mindnyájan – melyik képet hordozzuk magunkban? Tegyük fel magunknak ezt a kérdést: milyen képet hordozok magamban? Te – kinek a képét hordozod az életedben? – Eszünkben tartjuk, hogy az Úrhoz tartozunk, vagy hagyjuk, hogy a világ logikája alakítson bennünket, és a munkát, a politikát és a pénzt tesszük bálványainkká, amelyeket imádni kell?
A Szent Szűz segítsen bennünket abban, hogy felismerjük és tiszteljük méltóságunkat és minden emberi lény méltóságát.
_______________________________________________
Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa így folytatta:
Kedves testvéreim!
Gondolataim ismét az Izraelben és Palesztinában történtek felé fordulnak. Nagyon aggódom, szomorú vagyok. Imádkozom és közel állok minden szenvedőhöz: a túszokhoz, a sebesültekhez, az áldozatokhoz és hozzátartozóikhoz. Gondolok a súlyos humanitárius helyzetre Gázában, és elszomorít, hogy az anglikán kórház és a görög-ortodox parókia is áldozatul esett az elmúlt napokban. Megismétlem felhívásomat, hogy nyissák meg a területeket, hogy továbbra is érkezzen humanitárius segély, és hogy a túszokat engedjék szabadon.
A háború, a világon lévő minden háború – gondolok itt a meggyötört Ukrajnára is – vereséget jelent. A háború mindig vereség; az emberi testvériség lerombolása. Testvérek, álljatok meg! Álljatok meg!
Emlékeztetlek benneteket, hogy jövő péntekre, október 27-ére böjt, ima és bűnbánat napját hirdettem meg, és aznap este 18.00 órakor a Szent Péter téren egy órát fogunk imádkozni, hogy a világ békéjéért könyörögjünk.
Ma ünnepeljük a Missziós Világvasárnapot, amelynek témája: „Lángoló szívek, útra kelő lábak”. Két kép, amely mindent elmond! Arra kérek mindenkit az egyházmegyékben és a plébániákon, hogy aktívan vegyenek részt ebben.
Köszöntelek valamennyiőtöket, rómaiakat és zarándokokat, különösen a Siervas de los Pobres hijas del Sagrado Corazón de Jesús szerzetesnőket Granadából; a Centro Académico Romano Fundación tagjait, a Señor de los Milagros testvériséget, a peruiakat Rómában; és köszönöm, köszönöm a tanúságtételeteket! Csak így tovább, ilyen gyönyörű kegyességgel.
Köszöntöm az „Emberiség összes őrei” laikus missziós mozgalom tagjait; a kordenoni „Sant'Antonio Abate” többszólamú kórust, valamint a nápolyi és casagiovei hívek társulását.
Köszöntöm továbbá a casalmaggiorei „Casa Giardino”, a „Kertészház” fiataljait; az Emmanuel Közösség fiatal barátainak csoportját; a touloni „XXIII. János” Katolikus Iskola igazgatóit és tanárait, valamint a Neuilly-i „Szent Kereszt” Gimnázium diákjait.
Mindnyájatoknak szép vasárnapot kívánok. Nektek is, az Immaculata gyermekei. És kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez és arrivederci (viszontlátásra)!
Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/events/event.dir.html/content/vaticanevents/en/2023/10/19/preghiera-migranti-rifugiati.html
Kommentáld!