Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

A mai evangéliumi rész egy királyról szól, aki esküvői lakomát készít a fiának (vö. Mt 22:1-14). Nagyhatalmú ember, de mindenekelőtt nagylelkű apa, aki másokat is meghív, hogy az örömében osztozzanak. Szívének jóságát különösen abban mutatja meg, hogy mindenkit meghív, de nem kényszerít senkit, még akkor is, ha így az elutasítás lehetőségének teszi ki magát. Vegyük észre: lakomát készít, szabadon kínálja a találkozás lehetőségét, a lakoma lehetőségét. Isten is ezt készíti nekünk: egy lakomát, hogy közösségben legyünk vele és egymással. Mi, tehát mindannyiunkat meghívott Isten. De a menyegzői lakoma időt és elkötelezettséget kíván tőlünk: „igent” igényel: hogy menjünk, hogy válaszoljunk az Úr meghívására. Ő meghív, de meghagyja a szabadságunkat.

Ilyen az Atya által nekünk felkínált kapcsolat: arra hív, hogy tartsunk vele, és meghagyja nekünk a lehetőséget, hogy elfogadjuk vagy elutasítsuk a meghívását. Nem az alávetettség, hanem az atyaság és a fiúság kapcsolatát ajánlja nekünk, amelyet szükségszerűen a mi szabad beleegyezésünktől tesz függővé. Isten tiszteletben tartja a szabadságot; rendkívüli módon tiszteletben tartja. Szent Ágoston egy nagyon szép kifejezést használ ezzel kapcsolatban, amikor azt mondja: „Ő, aki a mi beleegyezésünk nélkül teremtett minket, nem fog üdvözíteni minket a beleegyezésünk nélkül" (Sermon CLXIX, 13). Bizonyára nem azért, mert nincs meg hozzá a képessége – Isten mindenható! – hanem azért, mert Ő, mint szeretet, teljes mértékben tiszteletben tartja a szabadságunkat. Isten javaslatot tesz: nem kényszerít, soha.

Térjünk tehát vissza a példázathoz: a király – mondja a szöveg – „elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni.” (3. v.). Itt van a történet drámája: az Istennek mondott „nem”. De miért utasítják vissza az emberek az ő meghívását? Talán a meghívás kellemetlen volt? Nem, és mégis – mondja az evangélium – „mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik a földjére ment, a másik az üzlete után nézett” (5. v.). Nem törődtek vele, mert a saját dolgaikra gondoltak. Az a király, aki atya, Isten, mit tesz? Nem adja fel, folytatja a meghívást, sőt, kiterjeszti addig, amíg meg nem találja azokat, akik elfogadják, a szegények között. Azok közül, akikről tudják, hogy kevés van még, sokan jönnek, míg csak meg nem töltik a termet (vö. 8-10. v.).

Testvéreim, hányszor nem hallgatunk Isten meghívására, mert a saját dolgainkkal vagyunk elfoglalva! Gyakran küzdünk azért, hogy szabadidőnk legyen, de ma Jézus arra hív minket, hogy találjuk meg azt időt, amely  felszabadít: az Istennek szentelt időt, amely megkönnyíti és meggyógyítja a szívünket, amely növeli bennünk a békét, a bizalmat és az örömöt, amely megment bennünket a gonosztól, a magánytól és az értelmünk elvesztésétől. Érdemes, mert jó az Úrral lenni, teret adni neki. Hol? A szentmisében, az Ige hallgatásában, az imádságban és a szeretetben is, mert azáltal, hogy segítünk a gyengéknek vagy szegényeknek, együtt vagyunk a magányosokkal, meghallgatjuk őket, a figyelmet kérőket, megvigasztaljuk a szenvedőket, az Úrral vagyunk, aki jelen van a rászorulókban. Sokan azonban „időpocsékolásnak” tartják ezeket a dolgokat, és ezért bezárkóznak a saját magánvilágukba; és ez szomorú. Ez szomorúságot eredményez. Milyen sok szomorú szív van! Ezért: mert bezárkóznak.

Kérdezzük meg tehát magunktól: hogyan válaszolok Isten meghívásaira? Milyen teret adok neki a napjaimban? Életem minősége az ügyeimtől és a szabadidőmtől függ, vagy az Úr és a testvéreim, különösen a leginkább rászorulók iránti szeretettől? Tegyük fel magunknak ezt a kérdést.

Mária, aki „igen”-jével helyet adott Istennek, segítsen nekünk, hogy ne legyünk süketek az Ő meghívására.

_______________________________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Továbbra is nagy fájdalommal követem az Izraelben és Palesztinában történő eseményeket. Ismételten a sokakra gondolok... különösen a gyermekekre és az idősekre. Megismétlem felhívásomat a túszok kiszabadítására, és nyomatékosan kérem, hogy a gyermekek, a betegek, az idősek, a nők és az összes civil, ne váljanak a konfliktus áldozataivá. Tiszteletben kell tartani az emberi jogot, különösen Gázában, ahol sürgős szükség van humanitárius folyosók biztosítására és a teljes lakosság megsegítésére. Testvéreim, már nagyon sokan meghaltak. Kérem, hogy ne folyjon több ártatlan vér, sem a Szentföldön, sem Ukrajnában, sem máshol! Elég volt! A háborúk mindig vereséget jelentenek, mindig!

Az ima az a szelíd és szent erő, amely szembeszáll a gyűlölet, a terrorizmus és a háború ördögi erejével. Kérek minden hívőt, hogy csatlakozzon a Szentföldön élő egyházhoz, és a jövő keddet, október 17-ét szentelje az imádságnak és a böjtnek. Most imádkozzunk a Szűzanyához. [Üdvözlégy Mária].

Nem csökkent a hegyi-karabahi válság miatti aggodalmam. A lakóhelyüket elhagyni kényszerült emberek súlyos humanitárius helyzete mellett külön felhívást szeretnék intézni a régió kolostorainak és imahelyeinek védelmére. Bízom benne, hogy a hatóságoktól és az összes lakostól kezdve tiszteletben tartják és megvédik ezeket, mint a helyi kultúra részeit, a hit kifejeződéseit és a testvériség jeleit, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a különbségek ellenére együtt éljünk.

Ma jelenik meg a Gyermek Jézusról és a Szent Arcról nevezett Szent Terézről szóló apostoli buzdítás „ C'est la confiance” címmel (A bizalom): valóban, ahogyan ez a nagy szent és egyháztanító tanúsította, az Isten irgalmas szeretetébe vetett bizalom az az út, amely az Úr szívéhez és az ő evangéliumához elvezet bennünket.

Közelségemet fejezem ki a római zsidó közösségnek, amely holnap emlékezik meg a náci deportálások nyolcvanadik évfordulójáról.

Üdvözlök mindenkit, rómaiakat és zarándokokat Olaszországból és a világ számos pontjáról, különösen a Subiaco-i Gonfalone Főapátságot és a római „Fiat 500” Klubot.

Köszöntöm a New Horizons és más egyesületek és közösségek több mint 400 fiatal misszionáriusát, akik tegnaptól jövő vasárnapig az „utcai misszióban” vesznek részt itt Rómában, és olyan helyekre mennek, ahol fiatalok gyűlnek össze, iskolákba, kórházakba, börtönökbe és az utcára, hogy hirdessék az evangélium örömét. Nagyon jók! Támogassuk őket imával abban az elkötelezettségükben, hogy meghallják sok fiatal és sok szeretetre szoruló ember kiáltását.

Nézem az ukrán zászlókat: ne feledkezzünk meg a meggyötört Ukrajnáról.

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak. Kérlek, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez, és arrivederci (viszontlátásra)!

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2023/documents/20231015-angelus.html