Kedves testvéreim, buongiorno (jónapot kívánok)!

Ma az evangélium egy drámai példázatot mutat be nekünk, amelynek szomorú vége van (vö. Mt 21,33-43). Egy földbirtokos szőlőskertet ültetett, és gondosan művelte. Azután, mivel el kellett mennie, rábízta azt néhány bérlőre. Amikor közeledett a szüret ideje, elküldte szolgáit, hogy szedjék be a termést. De a bérlők bántalmazták és megölték őket. Ezért a tulajdonos elküldte a fiát, de azok a bérlők még őt is megölték. Hogyhogy? Mi volt a baj? Jézus egy üzenetet rejt el ebben a példázatban.

A földbirtokos mindent jól, szeretettel tett. Ő maga fáradozott a szőlőskert beültetésén; kerítéssel vette körül, hogy megvédje; szőlőprést ásott, és őrtornyot épített (vö. 33. v.). Aztán rábízta szőlőjét néhány bérlőre, bérbe adta nekik becses tulajdonát, és így egyenrangúként kezelte őket, hogy szőlője megművelése biztosítva legyen és gyümölcsöt teremjen. Ilyen körülmények között a szüretnek boldog véget kellett volna érnie, ünnepi hangulatban, a termés igazságos elosztásával, mindenki megelégedésére.

Ehelyett hálátlan és kapzsi gondolatok költöztek a bérlők fejébe. Látjátok, a konfliktusok gyökerénél mindig valami némi hálátlanság és kapzsi érzés van, hogy gyorsan birtokba vegyék a dolgokat. „Nem kell semmit sem adnunk a tulajdonosnak. A munkánk terméke egyedül a miénk. Nem kell elszámolnunk senkinek!” Így beszélnek ezek a munkások. Pedig nincs igazuk: hálásnak kellene lenniük azért, amit kaptak, és azért, ahogyan bántak velük. Ehelyett a mohóság hálátlanságot szült, és fokozatosan nőtt bennük a lázadás érzése, ami arra késztette őket, hogy a helyzetet torzítva lássák, és úgy érezzék, hogy a tulajdonos az ő adósuk, nem pedig úgy, hogy ők tartoznak a tulajdonosnak, aki munkát adott nekik. Amikor meglátták a fiút, végül azt mondták: „Ez az örökös. Gyertek, öljük meg, és vegyük el az örökségét!” (v. 38). Bérlőkből gyilkosokká váltak. Ez egy folyamat egészét jelenti. És sokszor ez a folyamat zajlik le az emberek szívében, még a mi szívünkben is.

Ezzel a példázattal Jézus arra emlékeztet bennünket, hogy mi történik, ha az ember becsapja önmagát, és azt képzeli, hogy mindent magától csinál, és elfelejt hálásnak lenni, elfelejti az élet igazi alapját: azt, hogy a jó Isten kegyelméből, az ő ingyenes ajándékából származik. Ha valaki megfeledkezik erről az Isten iránti háláról, akkor végül nem a szeretettség és a megváltottság érzésének örömével néz szembe saját helyzetével és saját korlátaival, hanem azzal a szomorú illúzióval, hogy nincs szüksége sem szeretetre, sem megváltásra. Az illető megszűnik engedni, hogy szeressék, és saját kapzsiságának foglya lesz, annak a szükségletnek a foglya, hogy többet birtokoljon másoknál, annak a vágynak a foglya, hogy mások fölé emelkedjen. Ez a folyamat csúnya, és sokszor velünk is megtörténik. Gondolkodjunk el ezen komolyan. Ez viszont sok elégedetlenséget és vádaskodást szül, megannyi félreértést és megannyi irigységérzést; és a sértődöttségtől hajtva az ember fejjel eshet az erőszak spiráljába. Igen, kedves testvéreim, a hálátlanság erőszakot szül, elveszi a békét, és békétlen érzéseket és kiabálást vált ki belőlünk, amikor beszélünk, miközben egy egyszerű „köszönöm” visszahozhatja a békét!

Tegyük fel magunknak a kérdést: Tudatában vagyok-e annak, hogy az életemet és a hitemet ajándékként kaptam? Tisztában vagyok-e azzal, hogy én magam is ajándék vagyok? Hiszem-e, hogy minden az Úr kegyelméből ered? Megértem-e, hogy érdem nélkül vagyok kedvezményezettje ezeknek a dolgoknak, hogy ingyenesen szeretnek és üdvözítenek? Mindenekelőtt, válaszul a kegyelemre, tudok-e „köszönöm”-öt mondani? Tudom-e, hogyan mondjam azt, hogy „köszönöm”? Azt a három kifejezést, amely az emberi együttélés titka: köszönöm, kérem, sajnálom. Tudom-e, hogyan kell ezt a három dolgot mondani? Köszönöm, kérem, sajnálom, elnézést. Tudom-e, hogyan kell ezt a három kifejezést kiejteni? Ez egy kis szó, a „köszönöm” - a „kérem” egy kis szó, két kis szó, és hogy bocsánatot kérjünk: „sajnálom” - ez az, amit Isten és a testvéreink minden nap várnak. Kérdezzük meg magunktól, hogy ezek a kis szavak, a „köszönöm”, a „kérem”, a „bocsánat, elnézést kérek” jelen vannak-e az életünkben. Tudok-e köszönetet mondani, „köszönöm”-öt mondani? Tudok-e elnézést kérni, bocsánatot kérni? Tudom-e, hogyan ne legyek tolakodó - „kérem”? Köszönöm, elnézést kérek, kérem.

Mária, akinek lelke az Urat dicsőíti, segítsen bennünket, hogy a hála legyen a szívünkben nap mint nap felragyogó fény.

_______________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Aggódva és szomorúan követem, ami Izraelben történik, ahol az erőszak még vadabbul robbant ki, több száz halálos áldozatot és sérültet követelve. Közelségemet fejezem ki a családoknak és az áldozatoknak. Imádkozom értük és mindazokért, akik a terror és a gyötrelem óráit élik át. Hagyják abba a támadásokat és a fegyverkezést. Kérem! És értsék meg, hogy a terrorizmus és a háború nem vezet semmilyen megoldásra, csak sok ártatlan ember halálához és szenvedéséhez. A háború vereséget jelent! Minden háború vereség! Imádkozzunk, hogy béke legyen Izraelben és Palesztinában.

Ebben az októberi hónapban, amelyet a missziókon kívül a rózsafüzér imádkozásának szenteltünk, ne fáradjunk bele, hogy Mária közbenjárására kérjük a béke ajándékát a világ számos országában, amelyeket háborúk és konfliktusok jellemeznek. Emlékezzünk továbbra is a drága Ukrajnára, amely nap mint nap olyan sokat szenved, amelyet oly nagyon megtörtek.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik figyelemmel kísérik, és mindenekelőtt imával kísérik a most zajló szinódust, a meghallgatás, a megosztás és a Lélekben való testvéri közösség egyházi eseményét. Mindenkit arra hívok, hogy bízza a Szentlélekre a menetét.

Köszöntelek mindannyiatokat, a rómaiakat és a zarándokokat, akik Olaszországból és a világ számos pontjáról érkeztek, különösen a veronai Stigmatinus Képzési Központ diákjait és tanárait, valamint a különböző országokból érkezett jezsuitákat, akik a római Szent Róbert Bellarmine Kollégium vendégei. Sok a lengyel: Sok lengyel zászlót látok itt, mindannyiatoknak... És az Immacolata embereinek.

Mindannyiatoknak szép vasárnapot kívánok, és kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat az ebédhez és arrivederci (viszontlátásra)!