Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot), szép vasárnapot kívánok!

Ezen a vasárnapon az evangélium Jézus egyik legszebb és leglenyűgözőbb találkozását mutatja be nekünk: a szamáriai asszonnyal való találkozást (vö. Jn 4,5-42). Jézus és tanítványai megállnak egy szamáriai kút mellett. Egy asszony érkezik, és Jézus azt mondja neki: „Adj innom” (8. v.). Szeretnék külön megállni ennél a kifejezésnél: Adj innom.

Ez a jelenet a szomjas és fáradt Jézust ábrázolja. A legforróbb órában, délben talál rá egy szamáriai asszonyra, és koldusként frissítőt kér tőle. Ez Isten megalázkodásának a képe. Isten Jézus Krisztusban megalázza magát a mi megváltásunkért. Eljön hozzánk. Jézusban Isten közénk valóvá tette magát, lealacsonyította magát. Szomjazott, mint mi, ő is szenved a mi szomjúságunktól. Erre a jelenetre gondolva mindannyian elmondhatjuk: az Úr, a Tanító „kér tőlem inni. Tehát ő is szomjas, mint én. Osztozik az én szomjúságomban. Te valóban közel vagy hozzám, Uram! Érintkezel az én szegénységemmel”. De én ezt nem tudom elhinni! „Te alulról ragadtál meg engem, a legmélyebb részemről, ahová senki sem ér el.” (P. Mazzolari, La Samaritana, Bologna 2022, 55-56) Te alulról jöttél hozzám, és alulról ragadtál meg, mert szomjaztál és szomjaztál utánam. Valójában Jézus szomjúsága nemcsak fizikai. Életünk legmélyebb szomjúságát fejezi ki, és mindenekelőtt a szeretet iránti szomjunkat. Ő több egy koldusnál. Ő „szomjazik” a mi szeretetünkre. Ez szenvedésének csúcspontján, a kereszten fog kiderülni, ahol Jézus halála előtt azt mondja: „Szomjazom” (Jn 19,28). Ez a szeretetszomj késztette őt arra, hogy leereszkedjen hozzánk, hogy megalázza magát, hogy egy legyen közülünk.

De az Úr, aki inni kér, az, aki inni ad. A szamáriai asszonnyal találkozva a Szentlélek élő vizéről beszél neki. A keresztről pedig vér és víz folyik átlyuggatott oldalából (vö. Jn 19,34). A szeretetre szomjazó Jézus szeretettel oltja szomjunkat. Azt teszi velünk, amit a szamáriai asszonnyal tett - eljön, hogy találkozzon velünk a mindennapi életünkben, osztozik szomjúságunkban, élő vizet ígér nekünk, amely az örök életre szökellő vízforrás lesz bennünk.

Adj innom. Van ennek egy másik vetülete is. Ez Jézusnak nemcsak a szamáriai asszonyhoz szóló kérése, hanem egy - időnként néma - kiáltás, amely nap mint nap ránk talál, és arra kér, hogy oltsuk valaki más szomját, gondoskodjunk valaki más szomjúságáról. Hányan mondják nekünk, hogy „adj inni” - a családunkban, a munkahelyünkön, más helyeken, ahol megfordulunk. Szomjaznak a közelségre, a figyelemre, a meghallgatásra. Olyanok mondják ezt, akik Isten Igéjét szomjazzák, és szükségük van arra, hogy találjanak egy oázist az Egyházban, ahol ihatnak. Adjatok inni, ez a kiáltás a mi társadalmunkban hangzik el, ahol a őrületes tempó, a rohanás a fogyasztásért és különösen a közöny, a közöny kultúrája szárazságot és belső ürességet szül. - Ezt ne felejtsük el - „adjatok inni” sok testvérünk kiáltása, akiknek nincs vizük az élethez, miközben közös otthonunk továbbra is szennyezett és elcsúfított. Kimerülten és kiszáradva ő is „szomjazik”.

E kihívásokra a mai evangélium élő vizet kínál mindannyiunknak, akik mások számára frissítő forrássá válhatunk. Így, mint a szamáriai asszony, aki a kútnál hagyja korsóját, és elindul, hogy a faluja népét hívja (vö. 28. v.), mi sem fogunk többé csak a saját szomjúságunk, anyagi szomjúságunk, szellemi vagy kulturális szomjúságunk oltására gondolni, hanem az Úrral való találkozás örömével oltjuk mások szomját, értelmet adva valaki más életének, nem mint urak, hanem mint Isten Igéjének a szolgái, aki szomjazott ránk, aki szüntelenül szomjazik ránk. Meg fogjuk érteni szomjúságukat, és meg fogjuk osztani azt a szeretetet, amelyet Ő adott nekünk. Fel kell tennem magamnak és mindnyájatoknak egy kérdést: Képesek vagyunk-e megérteni mások szomjúságát, az emberek szomjúságát, azt a szomjúságot, amit oly sokan szomjaznak a családomban, a környezetemben? Ma megkérdezhetjük magunktól: Szomjazom-e én Istenre? Tudatában vagyok-e annak, hogy olyan szükségem van az ő szeretetére, mint a vízre, hogy éljek? És aztán: Én, a szomjazó, törődöm-e mások szomjúságával, lelki, anyagi szomjúságával?

A Szűzanya járjon közben értünk, és támogasson minket az úton.

______________________________________________

Az Úrangyala után

Kedves testvéreim!

Köszöntelek mindnyájatokat, a híveket Rómából és a zarándokokat sok országból, különösen azokat, akik Madridból és Spalatóból érkeztek.

Köszöntöm a római Padovából, Caerano San Marco, Bagolino, Formia és Sant'Ireneo plébániákról érkezett csoportokat.

Most pénteken, március 17-én és szombaton, 18-án megismétlődik a „24 óra az Úrért” kezdeményezés az egész Egyházban. Ez az imádságnak és a kiengesztelődés szentségének szentelt idő lesz. Péntek délután, egy római plébániára megyek bűnbánati ünnepre. Egy évvel ezelőtt ebben az összefüggésben végeztük el a Mária Szeplőtelen Szívének való felajánlás ünnepélyes aktusát, a béke ajándékát kérve. Bizakodásunk nem lankad, reménységünk nem lankad! Az Úr mindig meghallgatja azokat az imákat, amelyeket népe a Szűzanya közbenjárására intéz hozzá. Maradjunk egységben hitben és szolidaritásban a háború miatt szenvedő testvéreinkkel. Mindenekelőtt ne feledkezzünk meg Ukrajna meggyötört népéről!

Mindenkinek szép vasárnapot kívánok. Kérem, ne felejtsetek el imádkozni értem. Jó étvágyat kívánok az ebédhez és arrivederci (viszontlátásra)!

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/angelus/2023/documents/20230312-angelus.html