Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Az elmúlt napokban az Úr megengedte, hogy Irakba látogassak, s ezáltal megvalósítsam Szent II. János Pál tervét. Sosem volt még pápa Ábrahám földjén;

a Gondviselés úgy akarta, hogy erre most kerüljön sor, a remény jeleként, éveken át tartó háború és terrorizmus után, egy súlyos világjárvány idején.

E látogatás után tele van a lelkem hálával. Hála Isten iránt és mindazok iránt, akik ezt lehetővé tették. Hálás vagyok a köztársasági elnöknek és az iraki kormánynak; az ország pátriárkáinak és püspökeinek, az egyházak összes szolgálattevőivel és hívőivel együtt; a vallási hatóságoknak, kezdve Al-Szisztani nagy ajatollahhal, akivel felejthetetlen találkozóm volt nedzsefi lakóhelyén.

Erősen éreztem e zarándoklat bűnbánati jellegét: nem közeledhettem ahhoz a meggyötört néphez, ahhoz a vértanúegyházhoz anélkül, hogy a Katolikus Egyház nevében magamra ne vettem volna a keresztet, amelyet ők évek óta hordoznak;

egy nagy keresztet, mint amilyet Karakos bejáratához állítottak. Különösen éreztem ezt, amikor láttam a pusztulás még nyílt sebeit, és még inkább, amikor találkoztam az erőszakot, üldöztetést, száműzetést túlélő tanúkkal, és meghallgathattam őket. Ugyanakkor láttam magam körül a Krisztus hírnökét fogadók örömét; láttam a béke és testvériség távlatai felé megnyílók reményét. E távlatokat Jézus szavai nyitották, melyek a látogatás mottóját adták: „Ti mind testvérek vagytok” (Mt 23,8). Ezt a reményt éreztem a köztársasági elnök beszédében, ezt a reményt hallottam ki sok üdvözlésből és tanúságtételből, az emberek énekeiből és gesztusaiból. Ezt láttam tükröződni a fiatalok ragyogó arcán és az idősek csillogó szemeiben. Az embereken, akik öt órán át állva várták a pápát, nők is, karjukban gyermekükkel… Várakoztak, és remény csillogott a szemükben.

Az iraki népnek joga van békében élni, joga van visszakapnia az őt megillető méltóságot. Vallási és kulturális gyökerei évezredekre nyúlnak vissza: Mezopotámia civilizációk bölcsője; Bagdad a történelem folyamán elsődleges fontosságú város volt, mely évszázadokon át a világ leggazdagabb könyvtárának adott otthont. És mi pusztította el? A háború. Mindig a háború az a szörny, amely a korszakok változásával maga is átváltozik és folytatja az emberiség felfalását. De a válasz a háborúra nem egy másik háború, a válasz a fegyverekre nem a további fegyverek.

Én pedig azt kérdezem: ki adta el a fegyvereket a terroristáknak? Ki adja el ma a fegyvereket a terroristáknak, akik másutt öldökölnek, gondoljunk például Afrikára?

Szeretném, ha valaki válaszolna erre a kérdésre. A válasz nem a háború, a válasz a testvériség. Ezzel a kihívással kell szembenéznie Iraknak, de nemcsak neki, hanem sok háborús térségnek, és végeredményben az egész világnak: a testvériség.

Képesek leszünk-e testvériséget létrehozni egymás között, testvéri kultúrát teremteni? Vagy folytatjuk a Káin által indított logikát, a háborút? Testvériség, testvériség!

Ezért találkoztunk és imádkoztunk, keresztények és muszlimok, más vallások képviselőivel, Urban, ahol Isten meghívta Ábrahámot mintegy négyezer évvel ezelőtt. Ábrahám atyánk a hitben, mert meghallotta Isten hangját, aki utódot ígért neki, ő pedig mindent hátrahagyva útnak indult. Isten hű ígéreteihez, és ma is vezeti békelépéseinket, vezeti azok lépéseit, akik ég felé fordított tekintettel járnak a földön.

És Urban, együtt ugyanazon ragyogó ég alatt, ugyanazon ég alatt, amelyen Ábrahám atyánk minket látott, az ő utódait látta, mintha újra felcsendült volna szívünkben ez a mondat: Ti mindannyian testvérek vagytok!

A testvériség üzenete érkezett a bagdadi szír-katolikus székesegyházban tartott egyházi találkozóról, ahol 2010-ben negyvennyolc embert – köztük két papot – megöltek a mise során. Az Egyház Irakban vértanúegyház, és abban a templomban, melynek kövébe bele van vésve azoknak a vértanúknak az emléke, a találkozás öröme hallatszott: a csodálkozásom, hogy köztük lehetek, összeolvadt azzal az örömükkel, hogy a pápa köztük van.

A testvériség üzenetét küldtük Moszulból és Karakosból, a Tigris folyótól, az ősi Ninive romjainak közeléből. Az Iszlám Állam általi megszállás miatt sok ezer lakos menekült el, köztük sok, különböző felekezetű keresztény és más üldözött kisebbség, különösen jazidik. Lerombolták e városok ősi identitását. Most fáradságos munkával próbálják újjáépíteni;

a muszlimok hívják a keresztényeket, hogy térjenek vissza, és együtt újítanak fel templomokat és mecseteket. Testvériség van köztük.

Kérlek benneteket, továbbra is imádkozzunk ezekért a megpróbáltatásokat szenvedett testvéreinkért, hogy legyen erejük az újrakezdéshez. A sok kivándorolt irakinak pedig azt szeretném mondani: mindent elhagytatok, mint Ábrahám; hozzá hasonlóan őrizzétek a hitet és a reményt, barátság- és testvériségszövők legyetek ott, ahol vagytok!

És ha lehet, térjetek vissza!

A testvériség üzenete érkezett a két eucharisztikus ünneplésről: a bagdadi, káld rítusban végzett liturgiáról, és az Erbílben bemutatott miséről, ez utóbbi városban fogadott a térség elnöke és miniszterelnöke, és fogadtak a hatóságok – köszönöm mindazoknak, akik eljöttek – és az emberek is. Ábrahámnak és utódainak reménye abban a misztériumban valósult meg, amelyet Jézusban ünnepeltünk, a Fiúban, akit az Atyaisten nem tartott vissza, hanem odaadott mindenki üdvösségéért: ő halálával és feltámadásával megnyitotta nekünk az átjárót az ígéret földjére, az új életre, ahol letörlik szemünkről a könnyeket, a sebeink begyógyulnak, és a testvérek kibékülnek.

Kedves testvérek, dicsérjük Istent ezért a történelmi látogatásért, és továbbra is imádkozzunk azért a földért és a Közel-Keletért!

Irakban a pusztítás és a fegyverek zaja ellenére a pálmafák, az országnak és reménységének szimbólumai, továbbra is nőttek és gyümölcsöt hoztak.

Így van ez a testvériséggel is: ahogy a pálmafa nem kelt zajt, mégis gyümölcsöző és növekedésre késztet. Isten, aki béke, adja meg a testvériség jövőjét Iraknak, a Közel-Keletnek és az egész világnak!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír