November 12-én pénteken reggel érkezett Ferenc pápa Assisibe, ahol az Angyalos Boldogasszony bazilikában találkozott 500 szegénnyel, s akiknek tanúságtételeit meghallgatva beszédet intézett hozzájuk. Azt kérte mindnyájunk számára, hogy a konkrét segítségen túl legyen elegendő időnk a meghallgatásukra: Itt az ideje annak, hogy visszaadjuk a szót a szegényeknek, miután sokáig nem hallgattuk meg őket!

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Assisi nem olyan város, mint a többiek, mert Szent Ferenc arcának a lenyomatát viseli. Utcáin élte nyugtalan fiatalságát, itt kapta a hivatását, hogy szószerint élje az evangéliumot – kezdte beszédét a pápa. Ennek némely vonása ma is megdöbbent, mert úgy tűnik, hogy lehetetlen követni őt. Ám Szent Ferenc Virágoskertjének, a Fiorettinek az olvasása megmutatja hivatása szépségét, szíve és élete egyszerűségével, melyen keresztül maga Krisztus vonz minket. Ezek a tények többet érnek a prédikációnál. A pápa e „tények” közül felidézte a Fioretti egyik történetét Szent Ferenc és Masszeusz testvér Franciaországba, Provence-be vezető útjukról. „Egy városba érve eleség után koldultak, ki az utca jobb, ki annak bal oldalán. A kistermetű, vézna Ferencnek csak kevés és száraz kenyérdarabokat adtak, míg a tekintélyes külsejű Masszeusz testvér nagy és friss darabokat, sőt egész cipókat is kapott. A koldulás után a városon kívül egy forrásnál egy sima kőre tették az alamizsnát, mire Ferenc így fohászkodott fel: Óh, Masszeusz testvér, bizony nem vagyunk méltók e töméntelen kincsre! Masszeusz testvér viszont felpanaszolta, hogy mekkora a szegénységük, hiszen se abroszuk, se késük, se táluk. Szent Ferenc erre így válaszolt: Amink van, alamizsna kenyerünk, szép kőasztalunk és a kristálytiszta forrásvizünk, mind a Gondviselés készítette égi adomány! Majd imádkoztak, a kincsekkel töltekeztek és tovább indultak”.

 

Íme a tanítás, amit Szent Ferenc ad nekünk, hogy tudjunk megelégedni azzal a kevéssel, ami a miénk és tudjuk megosztani azt másokkal is. A történet után Ferenc pápa a hely, Porziuncola szellemére utalt, amelynek kápolnáját először Ferenc a köveiben akarta megújítani, de az Úr megértette vele, hogy adja az életét a nem kőből, hanem emberi személyekből álló egyház megújítására. Mi pedig éppen azért vagyunk itt, hogy ezt megtanuljuk Szent Ferenctől, aki sokat imádkozott ezen a helyen, csendben, hallgatva mindazt, amit az Úr akart tőle. Mi is azért kiáltunk most hozzá, hogy hallgassa meg a kiáltásunkat. Ne feledjük, hogy a szegények első peremre szorítása spirituális jellegű. Dicséretes dolog a segítésük élelemmel és meleg itallal, de a pápa inkább annak örül, ha az önkéntesek megállnak mellettük és beszélgetnek velük, sőt időnként együtt imádkoznak. Az Úr ma itt van velünk, kísér bennünket, meghallgat az imádságban és a tanúságtételben. 

 

Porziuncola másik sajátossága abban áll, hogy Szent Ferenc itt fogadta Szent Klárát, az első testvéreket és a sok szegényt, akik hozzá mentek. Ez a befogadás azt jelenti, hogy szabadon megnyitjuk a ház és a szív ajtaját annak, aki kopogtat. Ahol igazi a testvériség szelleme, ott őszinte a befogadás tapasztalata. Ahol félnek a másiktól, ott megszületik az elutasítás és a közömbösség. Teréz anya, aki életévé tette a befogadás szolgálatát, szerette mondani: „Melyik a legjobb befogadás? A mosoly! – válaszolta. A mosoly megfog, elkötelez, mert nem tudsz csak úgy eltávozni attól, akinek egy mosolyt adtál.

 

Ferenc pápa a számos országból érkezett szegények láttán spontán módon megosztotta a Szegények Világnapja születésének ötletét: Éppen szentmisére indultam, amikor egy valaki közületek, egy bizonyos Etienne – biztos ismeritek! – adta az ötletet: „Csináljuk meg a Szegények Világnapját…” Kimentem misézni és közben hallottam belül a Szentlélek hangját, hogy csináld meg. Így kezdődött, egy valaki bátor kezdeményezéséből. Ferenc pápa megköszönte az ő munkáját és akik segítették őt. A pápa külön megemlítette Barbarin bíboros nevét, aki most itt van a szegények között, aki méltósággal viselte a szegénység, az elhagyatottság és a bizalmatlanság tapasztalatát. Ő pedig csenddel és imával védekezett. Köszönöm, Barbarin bíboros, az egyházat építő tanúságtételedet – fordult a pedofília ügyek takargatása miatt igazságtalanul meghurcolt és felmentett volt lyoni érsekhez.  

 

Azért jöttünk össze, folytatta a pápa, hogy találkozzunk, hogy nyitott szívvel és kitárt karral menjünk a másik felé. Ne tekintsük a szegényeket nyűgnek, hanem tudatosítsuk, hogy szükségünk van egymásra és itt az ideje annak, hogy visszaadjuk a szót a szegényeknek, miután sokáig nem hallgattuk meg őket! Itt az ideje, hogy megnyíljanak a szemek és meglássák azt az egyenlőtlenséget, amelyben oly sok család él! Ideje feltűrni az ingujjunkat, hogy munkahelyek teremtésével helyreállítsuk a méltóságukat. Itt az ideje, hogy az éhező gyerekek valóságát botrányosnak tartsuk, akik rabszolgasorba ejtve, vízben hánykolódva a hajótörések zűrzavarában, mindenféle erőszak ártatlan áldozataivá válnak! Itt az ideje, hogy véget vessünk a nők elleni erőszaknak, és hogy tiszteljék őket! Ideje megtörni a közömbösség körét, hogy felfedezzük a találkozás és a párbeszéd szépségét. Itt van a találkozás ideje. Ha az emberiség - mi férfiak és nők - nem tanulunk meg egymással találkozni, akkor nagyon szomorú vég felé tartunk.  

 

Beszéde végén Ferenc pápa a tanúságtételekről szólt, melyeket figyelemmel hallgatott meg. Külön megköszönte bátor és őszinte hangjukat, ahogy feltárták saját, személyes életüket és ahogy megnyitották a szívüket a többiek előtt. A pápa szívét megérintette a reménységük, hiszen a sok megélt szenvedés és betegség ellenére nyitott és hálás szívvel tekintenek a világra. Ebből ered a képességük, hogy ellenálljanak, hogy bátran szembe tudjanak menni az ellenárammal, hogy nem adják fel a küzdelmet a nehézségek láttán, ahogy az az afgán lány és a román anya tanúságtételében elhangzott. Kérjük az Úrtól a derűs béke és az öröm ajándékát, amire itt Porziuncolában Szent Ferenc tanít minket. Végül megköszönte a pápa a szegényeknek, hogy megnyitják a szívüket gazdagságuk átadására és a mi szívünk gyógyítására, de azt is megköszönte, hogy „makacs munkájuk eredményeként idehozták a pápát Assisibe”. Imádságukat most azért kérte, mert „neki is bőven van szegénysége”.