Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Testvéreim, jó napot kívánok!

Amikor az evangéliumról és az evangelizációs küldetésről van szó, Pál fellelkesedik, elragadtatja magát. Úgy tűnik, nem lát mást, mint ezt a küldetést, amelyet az Úr rábízott. Mindent ennek az igehirdetésnek szentel, és nincs más érdeke, mint az evangélium. Ez Pál szerelme, Pál érdeke, Pál hivatása: a hirdetés. Sőt, azt mondja: „Krisztus nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy az evangéliumot hirdessem” (1Kor 1,17). Pál egész létét úgy értelmezi, mint meghívást az evangelizálásra, Krisztus üzenetének megismertetésére, az evangélium hirdetésére: „Jaj nekem – mondja –, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1Kor 9,16). A római keresztényeknek írva pedig egyszerűen így mutatja be magát: „Pál, Krisztus Jézus szolgája, meghívott apostol, akit az Isten kiválasztott evangéliumának hirdetésére” (Róm 1,1). Ez az ő hivatása. Röviden, tudatában van annak, hogy Isten „elkülönítette” őt arra, hogy az evangéliumot eljuttassa mindenkihez, és nem tehet mást, mint hogy minden erejével ennek a küldetésnek szenteli magát.

Megérthetjük tehát az apostol szomorúságát, csalódottságát, sőt keserű iróniáját a galatákkal szemben, akik az ő szemében rossz útra léptek, mely odáig vezet, ahonnan nincs visszaút: rossz útra tévedtek. Minden az evangélium körül forog. Pál nem a „négy evangéliumra” gondol, ahogyan mi ösztönösen rájuk gondolunk. Amikor ugyanis ezt a levelet küldi, még egy evangéliumot sem írtak meg. Számára az evangélium az, amit hirdet, amit kérügmának, azaz igehirdetésnek neveznek. Miről szól ez az igehirdetés? Jézus haláláról és feltámadásáról, mint az üdvösség forrásáról.

Egyetlen evangélium, mely négy igében fejeződik ki: „Krisztus meghalt bűneinkért, az Írások szerint, eltemették és harmadnap feltámadt, az Írások szerint, és megjelent Kéfásnak” (1Kor 15,3–5). Ez Pál igehirdetése, az az igehirdetés, amely mindannyiunknak életet ad.

Ez az evangélium az ígéretek beteljesedése és a minden embernek felkínált üdvösség. Aki elfogadja, az kiengesztelődik Istennel, igazi gyermekként befogadást nyer, és örök életet kap örökségül.

A galaták által kapott ilyen nagy ajándék tekintetében az apostol nem tudja megérteni, miért gondolkodnak azon, hogy egy másik „evangéliumot” fogadjanak el, talán egy kifinomultabbat, intellektuálisabbat…, egy másik „evangéliumot”. Meg kell azonban jegyezni, hogy ezek a keresztények még nem hagyták el a Pál által hirdetett evangéliumot. Az apostol tudja, hogy még időben vannak ahhoz, hogy ne tegyenek hibás lépést, de erősen, nagyon erősen figyelmezteti őket. Első érve közvetlenül arra mutat rá, hogy az új misszionáriusok – az újdonságot hirdető misszionáriusok – prédikációja nem lehet az evangélium. Épp ellenkezőleg, ez az igehirdetés eltorzítja az igazi evangéliumot, mert megakadályozza őket abban, hogy elérjék a szabadságot – ez kulcsszó! –, amelyet a hitre jutás által szereztek. A galaták még „kezdők”, és érthető a zavarodottságuk. Még nem ismerik a mózesi törvény bonyolultságát, és a Krisztusba vetett hit elfogadása által keltett lelkesedésük arra készteti őket, hogy meghallgassák ezeket az új prédikátorokat, azzal áltatva magukat, hogy az ő üzenetük kiegészíti Pál üzenetét. De ez nem így van!

Az apostol azonban nem kockáztathatja, hogy kompromisszumokat kössenek ilyen döntő jelentőségű kérdésben. Evangélium csak egy van, az, amelyet ő hirdetett; másik nem létezhet. De vigyázzunk! Pál nem azt mondja, hogy az igazi evangélium az övé, mert ő volt az, aki hirdette, nem! Ezt nem mondja. Ez nagyképűség lenne, dicsekvés lenne. Inkább azt állítja, hogy az „ő” evangéliuma – ugyanaz, amelyet a többi apostol hirdetett máshol – az egyetlen hiteles evangélium, mert Jézus Krisztus evangéliuma. Ezt írja: „Biztosítlak benneteket, testvérek, hogy az általam hirdetett evangélium nem embertől való. Hiszen nem embertől kaptam vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából” (Gal 1,11). Megérthetjük tehát, miért használ Pál nagyon kemény szavakat. Kétszer használja az „anatéma” kifejezést, amely arra utal, hogy távol kell tartani a közösségtől azt, ami annak alapjait veszélyezteti. Ez az új „evangélium” pedig a közösség alapjait fenyegeti. Röviden, ebben a kérdésben az apostol nem hagy teret az egyezkedésnek: nem szabad alkudozni.

Az evangélium igazságával nem szabad alkudozni! Vagy úgy fogadod az evangéliumot, amilyen, ahogyan azt hirdették, vagy valami mást kapsz.

Az evangéliummal nem lehet alkudozni! Nem köthetsz kompromisszumot: a Jézusba vetett hit nem alku tárgya, hanem üdvösség, találkozás, megváltás. Nem adható olcsón!

A levél elején leírt helyzet paradoxnak látszik, mert úgy tűnik, minden érintettet jó szándék vezet. Az új misszionáriusokra hallgató galaták azt gondolják, hogy a körülmetélkedés által még inkább megfelelnek Isten akaratának, és így még inkább tetszenek Pálnak. Szemlátomást Pál ellenségeit az atyáktól kapott hagyományhoz való hűség vezeti, és úgy vélik, hogy a valódi hit a törvény megtartásában áll. E legfőbb hűséggel szembeállítva igazolják a Pálra irányuló célzásaikat és gyanúsításaikat is, akit unortodoxnak tartanak a hagyományok tekintetében. Maga az apostol teljesen tudatában van annak, hogy küldetése isteni eredetű – maga Krisztus nyilatkoztatta ki neki! –, és ezért teljes lelkesedés tölti el az evangélium újdonsága iránt, amely gyökeres újdonság, nem átmeneti újdonság: nincsenek „divatos” evangéliumok, az evangélium mindig új, az evangélium az újdonság. Lelkipásztori aggódása arra készteti, hogy szigorú legyen, mert látja, milyen nagy veszély fenyegeti a fiatal keresztényeket. Röviden, a jó szándékoknak ebből a labirintusában ki kell szabadulnunk, hogy megragadjuk a legfőbb igazságot, amely a legjobban összhangban áll Jézus személyével, igehirdetésével, az Atya szeretetének kinyilatkoztatásával. Ez fontos: tudnunk kell megkülönböztetni!

Sokszor láttunk a történelemben, és látunk ma is, olyan mozgalmakat, amelyek a maguk módján hirdetik az evangéliumot, néha saját valódi karizmáikkal, de aztán eltúlozzák, és az egész evangéliumot „mozgalommá” redukálják.

De ez nem Krisztus evangéliuma: ez a mozgalom alapítójának az evangéliuma, az alapítónő evangéliuma, és ez igen, kezdetben segíthet, de végül nem hoz gyümölcsöt, mert nincsenek mély gyökerei. Ezért Pál világos és határozott szava üdvös volt a galaták számára, és üdvös számunkra is. Az evangélium Krisztus ajándéka számunkra, ő maga az, aki kinyilatkoztatja. Ez az, ami életet ad nekünk.

A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:

Egy évvel a libanoni főváros, Bejrút kikötőjében történt szörnyű robbanás után, amely halált és pusztulást hozott, most arra a drága országra gondolok, különösen az áldozatokra, családtagjaikra, a sok sérültre, és azokra, akik elvesztették otthonukat és munkájukat. Sajnos sokan elvesztették az életvágyukat is.

A július 1-jei libanoni ima- és reflexiós napon a keresztény vallási vezetőkkel együtt meghallgattuk a fáradt és kiábrándult libanoni nép törekvéseit és várakozásait, és imádkoztunk Istenhez, hogy adja meg a remény világosságát, és segítsen legyőzni ezt a nehéz válságot. Ma a nemzetközi közösséghez is fordulok, és kérem, hogy ne csak szavakkal, hanem konkrét tettekkel is segítsenek Libanonnak a „feltámadás” útjára lépni. Konkrét tettekkel! Remélem, hogy gyümölcsöző lesz ebből a szempontból a mostani konferencia, amelyet Franciaország és az ENSZ szervezett.

Kedves libanoniak, nagy vágy él bennem arra, hogy meglátogassalak benneteket, és nem fáradok bele, hogy imádkozzam értetek, hogy Libanon ismét a testvériség üzenetévé, a béke üzenetévé váljon az egész Közel-Kelet számára!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír