Augusztus 15-én, Szűz Mária mennybevételének liturgikus ünnepén a Szentatya a déli Úrangyala imádság során az Angyali Üdvözlet máriás válaszából két szempontot emelt ki: ahogy Nagyboldogasszony ünnepén a testben és lélekben mennybe menő Máriát szemléljük, az evangélium éppúgy az ő felfelé induló szolgálatát és a magasba szálló hálaénekét tárja elénk.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Szűz Mária mennybevételének mai ünnepén őt szemléljük, amint testben és lélekben a mennyei dicsőségbe emelkedik – kezdte beszédét a pápa. A mai evangélium is úgy mutatja be, amint felmegy, ezúttal egy „hegyvidék” felé (Lk 1,39), hogy segítsen Erzsébet unokanővérének és hogy ott elmondja a Magnificat örömteli énekét. Mária felmegy és Isten Igéje feltárja előttünk azt, ami őt jellemzi e felemelkedése során. Mi is jellemzi őt? – kérdezte a pápa. A felebarát szolgálata és az Isten dicsérete, tehát mindkét dolog. Mária a felebarát szolgálatának az asszonya és ő az az asszony, aki dicséri az Istent. Lukács evangélista egyébként Krisztus életét úgy mondja el, mint egy magasba vezető utat, Jeruzsálem felé, ahol a kereszten átadja önmagát és ugyanígy írja le Mária útját is. Lényegében Jézus és Mária ugyanazt az utat járják be: két élet, mely magasba emelkedik, Istent dicsőíti és a testvéreket szolgálja. Jézus mint Megváltó, az ember, aki életet ad nekünk, a megigazulásunkra és Mária mint szolgálólány, aki szolgálni indul. Tehát ez a két élet, amely legyőzi a halált és feltámad; két élet, melynek titka a szolgálat és a dicséret. Figyeljünk most erre a két szempontra, szolgálat és dicséret – ajánlotta a Szentatya.

 

Az első szempont a szolgálat, amikor lehajolunk testvéreink szolgálatára, éppen akkor jutunk fel a magasba, mert a szeretet az, ami felemeli az életet. Testvéreink szolgálatára indulunk és ezzel a szolgálattal megyünk a magasba. Ám a szolgálat nem egyszerű: a Szűzanya, éppen csak megfogant benne az élet, máris mintegy 150 kilométeres útra kel, Názárettől egészen Erzsébet házáig. A szolgálatnak ára van! Mindnyájunk számára. Ezt mi is megtapasztaljuk mindig, a másokról gondoskodás türelmes és aggódó erőfeszítésében. Gondoljunk például azokra, akik naponta sok-sok kilométert megtesznek munkahelyükre menet és számos feladatot elvégeznek mások javára! Gondoljunk csak arra, mennyi időbe és éjszakába kerül egy-egy újszülött vagy egy idős ember gondozása, vagy gondoljunk csak arra az elkötelezettségre, amivel azokat szolgáljuk, akik nem tudják viszonozni azt az egyházban és az önkéntes munkában. Én csodálattal tekintek az önkéntes munkára. Fárasztó ugyan, de a magasba igyekezve nyerjük el a Mennyországot! Ez az igaz szolgálat! – állapította meg a Szentatya.

 

Mindazonáltal fennáll annak a veszélye, hogy a szolgálat meddő lesz az Isten dicsérete nélkül. Mária ugyanis, amikor belép unokanővére házába, dicséri az Urat. Nem szól az utazás fáradalmairól, hanem ujjongó ének tör fel szívéből. Mert hiszen, aki szereti az Istent, az ismeri a dicséretet. A mai evangélium pedig „a dicséret zuhatagát” tárja elénk: Erzsébet méhében a gyermek örömtől repes (vö. Lk 1,44), aki az áldás és az „első boldogság” szavait mondja: „Boldog az, aki hitt” (Lk 1,45); végül is minden Máriában jut a tetőpontjára, aki elénekli a Magnificat-ot (vö. Lk 1,46-55). A dicséret megnöveli az örömöt. A dicséret olyan, mint egy létra, magasba emeli a szíveket. A dicséret felemeli a lelket, és legyőzi a kétségbeesés kísértését. Láttátok már ti, hogy az unalmas emberek, akik pletykálkodásból élnek, képtelenek arra, hogy dicsérjék az Istent? Milyen jó minden nap dicsérni Istent, és másokat is! Milyen jó hálával és áldással élni a sajnálkozás és panaszkodás helyett, felemelni a tekintetet a duzzogás helyett! – ajánlotta a Szentatya. A panaszkodás kapcsán megemlítette: vannak emberek, akik egész nap panaszkodnak. De te nézzed csak az Istent, aki közel van hozzád, nézzed őt, aki teremtett téged. Nézzed mindazt, amit neked adott és dicsérd, dicsérd őt! Ez a lelki egészség! – tette hozzá szabadon a pápa.

 

Szolgálata és dicséret – kapcsolta össze végül a két témát a pápa. Tegyük fel magunknak a kérdést: vajon a munkámat és a mindennapi elfoglaltságomat a szolgálat lelkületével élem vagy önző módon? Ingyenesen odaadom-e magam a másoknak, anélkül, hogy azonnali előnyöket kérnék? A szolgálat „ugródeszka” az életemben? A dicséretre gondolva pedig tudok-e úgy örülni Istennek, mint Mária (vö. Lk 1,47)? Imádkozom-e, miközben az Urat áldom? És miután dicsértem őt, elhíresztelem-e az örömét az emberek között, akikkel találkozom? Mindenki próbáljon ezekre a kérdésekre válaszolni! – kérte a pápa, majd egy fohásszal fordult a Szűzanyához: A Mennybe felvett Édesanyánk segítsen bennünket, hogy minden nap magasabbra emelkedjünk a szolgálat és a dicséret által – zárta Ferenc pápa az Úrangyala ima előtt mondott beszédét.