Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Múlt szerdán elkezdtük a Szent József alakjáról szóló katekézissorozatot – a neki szentelt év a végéhez közeledik. Ma folytatjuk ezt a sorozatot, mégpedig Szent József üdvtörténeti szerepével foglalkozunk.

Jézust az evangéliumok „József fia” (Lk 3,23; 4,22; Jn 1,45; 6,42) és „az ács fia” (Mt 13,55; Mk 6,3) néven említik. Máté és Lukács evangélista Jézus gyermekkorának elbeszélésekor kitérnek József szerepére is. Mindketten „családfát” állítanak össze, hogy kiemeljék Jézus történetiségét. Máté, mivel főleg zsidó-keresztényekhez fordul, Ábrahámtól indul és Józsefhez érkezik, akit úgy határoz meg, mint „Mária férje, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született” (Mt 1,16). Lukács ezzel szemben egészen Ádámig megy vissza, és egyből Jézussal kezdi, aki „József fia volt”, de pontosítja: „azt tartották róla” (Lk 3,23). Tehát egyik evangélista sem biológiai apaként mutatja be Józsefet, mégis Jézus teljes jogú apjaként. Jézus rajta keresztül teljesíti be az Isten és az ember közötti szövetség és üdvösség történetét. Máté számára ez a történelem Ábrahámmal kezdődik, Lukács számára pedig az emberiség eredetével, azaz Ádámmal.

Máté evangélista segít megérteni, hogy József alakja, bár látszólag mellékes, háttérben maradó, másodrendű, valójában az üdvtörténet egyik központi jelentőségű része.

József úgy éli meg főszerepét, hogy sosem akarja uralni a színpadot.

Gondoljunk bele, „hogy életünket olyan – legtöbbször elfeledett – hétköznapi emberek szövik egybe és tartják fenn, akik soha nem jelennek meg az újságok és magazinok címlapjain […]. Hány apa, anya, nagypapa, nagymama és tanár mutatja meg apró, mindennapi mozdulatokkal gyermekeinknek, hogy miként nézzenek szembe ezzel a válsággal s jussanak túl rajta: újragondolva szokásainkat, felemelve tekintetünket és buzgóbban imádkozva? Hányan imádkoznak, tesznek felajánlást és járnak közben mindannyiunk javára?” (Patris corde [Apai szívvel] kezdetű apostoli levél, 1). Így Szent Józsefben, az észrevétlenül élő emberben mindenki megtalálhatja a mindennapi jelenlét emberét, a háttérben maradó és rejtett jelenlét emberét, mindenki közbenjáróra találhat benne, támaszra és vezetőre a nehéz időkben. Ő emlékeztet bennünket arra, hogy mindazok, akik látszólag rejtve vannak, vagy „másodrendűnek” tűnnek, páratlan főszerepet játszanak az üdvösség történetében. A világnak szüksége van ezekre a férfiakra és nőkre: a háttérben lévő férfiakra és nőkre, akik támogatják életünk fejlődését, mindannyiunkét, akik imával, példamutatással, tanítással támogatnak bennünket életünk útján.

Lukács evangéliumában József Jézus és Mária őrzőjeként jelenik meg. Ezért ő az „Egyház őrzője is – ha ő volt Jézus és Mária őrzője, akkor most is munkában van, a mennyből továbbra is őrző, mégpedig az Egyház őrzője –, mert az Egyház Krisztus testének meghosszabbítása a történelemben, az Egyház anyaságában pedig Mária anyasága rejtőzik. József, folytatva az Egyház védelmezését – kérem, ezt ne felejtsék el: József ma is védi az Egyházat! –, tehát folytatva az Egyház védelmezését továbbra is védi a gyermeket és anyját” (ugyanott, 5). József őrző szerepének ez az aspektusa a nagy válasz a Teremtés könyvének elbeszélésére. Amikor Isten számonkéri Káintól Ábel életét, ő így válaszol: „Talán őrzője vagyok én testvéremnek?” (Ter 4,9). Úgy tűnik, életével József azt akarja mondani nekünk, hogy mindig testvéreink őrzőjének kell éreznünk magunkat, a mellénk helyezett emberek őrzőjének, mindazoknak, akiket az Úr ránk bíz az élet ilyen-olyan útjain keresztül.

A mai társadalom, melyet „folyékonynak” neveztek, mert úgy tűnik, nincs szilárdsága – szeretném kiigazítani a filozófust, aki ezt a meghatározást kitalálta [Zygmunt Bauman], én azt mondom, nem annyira folyékony, hanem inkább légnemű, kimondottan légnemű társadalom –, tehát ez a folyékony és gáz halmazállapotú társadalom József történetében nagyon pontos jelzést talál az emberi kapcsolatok fontosságáról. Az evangélium ugyanis nem csak teológiai okokból ismerteti Jézus családfáját, hanem azért is, hogy mindannyiunkat emlékeztessen: életünket bennünket megelőző és kísérő emberi kapcsolatok alkotják. Ahhoz, hogy a világba jöjjön,

Isten Fia az emberi kötelékek útját, a történelem útját választotta: nem fentről ereszkedett le varázsszerűen a világba, nem!

Azt a történelmi utat járta be, amelyen mindannyian járunk.

Kedves testvéreim, arra a számtalan emberre gondolok most, akik nehezen találnak jelentős emberi kapcsolatokra életükben, és épp ezért gyötrődnek, egyedül érzik magukat, nincs erejük és bátorságuk az előrehaladáshoz. Szeretném elmélkedésünket egy imával befejezni, mely segítheti őket és mindannyiunkat, hogy Szent Józsefben szövetségesre, barátra és támaszra találjunk.

Szent József,
te őrizted a köteléket, mely Máriához és Jézushoz fűzött,
segíts, hogy ápoljuk életünk kapcsolatait!
Senki se élje át a magányból fakadó elhagyatottság érzését!
Mindannyian béküljünk meg saját történelmünkkel,
azokkal, akik előttünk jártak,
és még az elkövetett hibákban is felismerjük azt a módot,
ahogy a Gondviselés utat tört magának,
és észrevegyük, hogy nem a rosszé volt az utolsó szó!
Lépj barátként azok mellé, akik a legtöbbet küzdenek,
és ahogyan Máriát és Jézust támogattad a nehéz időkben,
úgy támogass minket is utunkon!
Ámen.

Fordította: Tőzsér Endre SP