A Szentatya szerdán délelőtt folytatta az apostoli buzgóságról és az evangéliumi szenvedélyről tartott katekézisét és ez alkalommal Comboni Szent Dániel példáját tárta a Szent Péter téren összegyűlt hívek és a világegyház elé, mint aki „Afrika apostola és a misszió prófétája”. Idézte a szent misszionárius – sajnos ma is aktuális – szavát: „Hagyjanak fel Afrika elfojtásával, mert az nem kiaknázandó bánya vagy kifosztandó föld!”

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Comboni Szent Dániel Afrika buzgó apostola volt – kezdte beszédét Ferenc pápa. „Afrika népei elrabolták a szívét, mely csak értük élt” és vágya szerint „Afrika nevével az ajkán akart meghalni”. Írásaiban egy helyütt így fordult hozzájuk: „Legboldogabb napom az lesz, amelyen az életemet adhatom értetek”. Ez az Isten iránti és a misszióban élő testvérei iránti szeretetének a kifejeződése, aki fáradhatatlanul ismételte: „Jézus Krisztus értük is szenvedett és meghalt”.

 

Ő mindezeket a rabszolgaság szörnyű valóságában mondta, aminek tanúja volt. A rabszolgaság „dologiasítja” az embert, mert annak értékét csak a hasznosságával méri. Ám Jézus, az emberré lett Isten felemelte minden emberi lény méltóságát és leleplezte mindenféle rabszolgaság torz mivoltát. Comboni Dániel Krisztus fényében ráébredt a rabszolgaság gonoszságára és azt is megértette, hogy a társadalmi rabszolgaság egy mélyebb rabszolgaságban gyökerezik, ez pedig a szív rabszolgasága, a bűné, amelytől az Úr szabadít meg minket. Keresztény hivatásunk, hogy harcoljunk a rabszolgaság minden formája ellen. Sajnos azonban a rabszolgaság, akárcsak a gyarmatosítás, nem csak a múlté. Comboni szeretett Afrikájában ma a politikai rabszolgaság után egy ugyancsak rabszolgasorba taszító „gazdasági gyarmatosítás” szabadult el (…). E dráma előtt a gazdaságilag legfejlettebb világ gyakran szemet huny, éppen ezért a pápa megújította a szent misszionárius felhívását: „Hagyjanak fel Afrika elfojtásával, mert az nem kiaknázandó bánya vagy kifosztandó föld!”

 

Comboni Dánielnek egy idő után egészségügyi okok miatt vissza kellett térnie az afrikai misszióból, ahol sok hittérítő meghalt – folytatta a pápa. Comboni azonban felismerte, hogy az Úr új evangelizációs útra indítja, melynek mottója: „Mentsd meg Afrikát Afrikával”. Erőteljes intuíció ez, nincs benne semmi kolonializmus! Ez a gyarmatosítástól mentes erőteljes intuíció nagyban hozzájárult a missziós elkötelezettség megújításához: az evangelizált emberek nem csupán „tárgyai”, hanem „alanyai” a missziónak. Így Comboni Szent Dániel minden keresztényt az evangelizálás főszereplőjévé akart tenni. Átfogó módon cselekedett, mert művébe bevonta a helyi papságot és a világi katekéták szolgálatát. A katekéták az Egyház kincsei, ők viszik előre az evangelizáció ügyét – szögezte le a pápa.

 

Az emberi fejlődést is így értelmezte, gondot fordítva a művészetekre és a mesterségekre, a család és a nők szerepére a kultúra és a társadalom átalakításában. A hit és az emberi fejlődés előmozdítása történjék a misszión keretein belül, az „asszisztencializmus” közjóléti szolgáltatása nélkül. Merítsenek saját népeik kultúrájából, evangelizálják a kultúrát és inkulturálják az evangéliumot! – összegezte  a pápa. Comboni nagy missziós szenvedélyét nem csak emberi elkötelezettsége, vagy csak a bátorsága hajtotta, hanem apostoli buzgalma az evangélium öröméből született, hozzá erőt Krisztus szeretetéből merített és az Krisztus iránti szeretethez tért vissza. Szent Dániel ezt írta: „A mi merész és fáradságos küldetésünk csak úgy élhet meg, ha megfelelően ügyelünk a lelkek egészségére és megtérésére”. A pápa óvva intett a klerikalizmus drámájától, mely arra viszi a világaikat, hogy klerikalizálódjanak. Comboni szerint „meg kell gyújtani bennük a szeretetet, melynek forrása Istentől és Krisztus szeretetétől származik, mert ha igazán szeretjük Krisztust, akkor a nélkülözés, a szenvedés és a vértanúság édes igává lesz”. Ő arra vágyott, hogy „lelkes, örömteli, elkötelezett misszionáriusokat lásson, akik szentek és tehetségesek. Először is szentek, bűntől mentesek, aztán alázatosak. De ez nem elég: szeretetre van szükség, amely képessé teszi az embereket”. A missziós alkalmasság forrása Comboni számára tehát a szeretet, főként az a buzgóság, hogy mások szenvedését sajátunkká tegyük, saját bőrünkön érezzük és tudjuk, hogyan kell rajta enyhíteni, mint az emberiség jó cirenei Simonjai.

 

Combioni atya az evangelizáló szenvedélyét nem egyedül, szólistaként élte meg, hanem mindig közösségben az Egyházzal. Vágyott arra is, hogy „ezer élete legyen, melyet mind a lelkek egészségére szentelne. Mi más, ha nem egyházi a mi buzgalmunk!” Szent Dániel így a Jó Pásztor szeretetéről tesz tanúbizonyságot, aki megkeresi az elveszetteket, és életét adja a nyájért. Buzgalma lendületes és prófétai volt a közöny és a kirekesztés ellenében. Leveleiben szívesen emlékezett szeretett egyházára, amely túl sokáig elfelejtette Afrikát. Comboni álma „egy olyan egyház, amely a történelem megfeszítettjeinek közös ügye, hogy velük együtt élje meg a feltámadást”. Ferenc pápa ekkor arra kérte a híveket, hogy „gondoljunk csak napjaink történelmének megfeszítettjeire: férfiakra, nőkre, gyerekekre, idősekre, akiket az igazságtalanság és a hatalmaskodás feszít keresztre. Gondoljunk rájuk, imádkozzunk értük. Comboni Szent Dániel tanúságtétele mindannyiunknak szól: „Ne feledkezzetek meg a szegényekről, szeressétek őket, mert bennünk a keresztre feszített Jézus van jelen és arra vár, hogy feltámadjon” – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.