Kedves testvéreim, jónapot kívánok!

Nemrég ünnepeltük Jézus Édesanyjának Mennybevételét. Ez a misztérium megvilágítja a Mária sorsát formáló kegyelem beteljesedését, és egyúttal a mi úti célunkat is. A célunk a Mennyország. A mennybe vett Szűzanyának ezzel a képével szeretném lezárni az időskorról szóló katekézisek sorozatát. Nyugaton felemelve, dicsőséges fénybe burkolva szemléljük őt; Keleten fekve, alvóan ábrázolják, az apostolok veszik körül imában, miközben a Feltámadott Úr gyermekként tartja őt a kezében.

A teológia mindig is elmélkedett ennek az egyedülálló „felvetésnek” a halállal való, a dogma meg nem határozott kapcsolatáról. Véleményem szerint még fontosabb egyértelművé tenni ennek a misztériumnak a Fiú feltámadásával való kapcsolatát, amely utat nyit az élet születése előtt mindannyiunk számára. Mária és a feltámadt Krisztus újraegyesülésének isteni aktusa által nem egyszerűen túllép az emberi halál természetes testi romlásán, hanem ez Isten életének testi átvétele is. Valójában a mi feltámadásunk történése látható előre: mert a keresztény hit szerint a Feltámadott sok testvér elsőszülötte. A Feltámadott Úr az, aki elsőnek ment, aki elsőnek támadt fel; azután mi is megyünk, de a sorsunk: hogy feltámadjunk.

Mondhatnánk – Jézus Nikodémushoz intézett szavait követve –, hogy ez egy kicsit olyan, mint egy második születés. (vö. Jn 3,3-8) Ha az első a földi születés volt, a második a mennyben való születés. Nem véletlen, hogy Pál apostol az elején felolvasott szövegben a szülés fájdalmairól beszél. (vö. Róm 8,22) Az anyánk méhéből való kilépésünk pillanatában továbbra is önmagunk maradunk, ugyanaz az emberi lény, aki az anyaméhben volt; ugyanígy a halál után a mennybe születünk, Isten terébe, és továbbra is önmagunk maradunk, akik ezen a földön jártunk. Ez hasonló ahhoz, ami Jézussal történt: a Feltámadott még mindig Jézus: nem veszíti el emberségét, tapasztalatát, de még testiségét sem, mert enélkül már nem lenne önmaga, nem lenne Jézus: van, emberségével, megélt tapasztalatával.

Ezt árulja el a tanítványok tapasztalata, akiknek feltámadása után negyven napig megjelenik. Az Úr megmutatja nekik azokat a sebeket, amelyek megpecsételték áldozatát; de már nem a fájdalmasan elszenvedett gyalázat csúfsága, hanem mindvégig hűséges szeretetének kitörölhetetlen bizonyítékai. A feltámadt Jézus testével Isten szentháromságos bensőségességében él! Benne nem veszíti el az emlékezetét, nem hagyja el sorsát, nem szünteti meg a földön megélt kapcsolatait. Barátainak megígérte: „Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek – elment, hogy helyet készítsen nekünk, mindannyiunknak –, és ha elmegyek és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.” (Jn 14,3) Eljön, nemcsak a végén jön el mindenkiért, hanem minden egyes alkalommal eljön mindannyiunkért. El fog jönni, hogy megkeressen minket, hogy magához vezessen. Ebben az értelemben a halál egyfajta ugródeszka a Jézussal való találkozáshoz, aki arra vár, hogy elvigyen magához.

A Feltámadott Isten világában él, ahol mindenkinek van helye, ahol új föld születik, és épül a mennyei város, az ember végső lakhelye. Nem tudjuk elképzelni halandó testi mivoltunknak ezt az átalakulását, de biztosak vagyunk abban, hogy arcunk felismerhető lesz, és lehetővé teszi számunkra, hogy emberek maradjunk Isten mennyországában. Lehetővé teszi számunkra, hogy fenséges érzelmekkel részt vehessünk Isten teremtő tevékenységének végtelen és boldogító áradásában, akinek végtelen kalandjait személyesen tapasztaljuk meg.

Amikor Jézus Isten országáról beszél, azt menyegzői lakomaként írja le; lakodalomként, azaz baráti lagzi vár ránk; mint a házat tökéletessé tevő munka, ez a meglepetés, amely gazdagabbá teszi az aratást, mint amilyen a vetés volt. Ha komolyan vesszük az Isten Országáról szóló evangéliumi szavakat, érzékenységünk képessé válik arra, hogy élvezze Isten munkálkodó és teremtő szeretetét, és ráérez a kicsírázott élet példátlan céljára. Idős korunkban, kedves kortársaim – az idős férfiakhoz és nőkhöz szólok – idős korunkban az a sok „részlet”, amelyekből az élet összeáll – egy simogatás, mosoly, gesztus, megbecsülés erőfeszítés, váratlan meglepetés, vendégszerető vidámság, hűséges kapcsolat – jelentősebbé válik. Az élet alapvető dolgai, amelyeket a búcsú közeledtével a legfontosabbnak tartunk, végérvényesen világossá válnak számunkra. Íme: ez az időskori bölcsesség a mi várandósságunk helye, amely megvilágítja a gyermekek, fiatalok, felnőttek, az egész közösség életét. Mi, idősek legyünk fény mások számára. Egész életünk egy magnak tűnik, amelyet el kell temetni, hogy a virága és gyümölcse megszülethessen. Meg fog születni, minden mással együtt a világon. Nem szülési fájdalmak nélkül, nem fájdalom nélkül, de megszületik. (vö. Jn 16,21-23) A feltámadt test élete százszor és ezerszer elevenebb lesz, mint ahogy e földön megízleltük. (vö. Mk 10,28-31)

Kedves testvéreim, a Feltámadott Úr nem véletlenül halat süt, miközben az apostolokat várja a tó mellett (vö. Jn 21,9 ), majd felajánlja nekik azt. A gondoskodó szeretetnek ez a gesztusa bepillantást enged nekünk abba, hogy mi vár ránk, amikor átérünk a túlsó partra. Igen, kedves testvéreim, különösen ti idősek, az élet java még hátravan. – De már öregek vagyunk, mi lehet még hátra? A legjobb, mert az élet legjava még hátravan. Reménykedjünk, reménykedjünk az életnek ebben a teljességében, amely mindannyiunkra vár, amikor az Úr hív minket. Az Úr Anyja és a mi Édesanyánk, aki megelőzött minket a Mennyországban, helyezzen vissza minket a lelkes várakozásba, mert ez nem közömbös várakozás, nem unott várakozás, nem, ez egy izgatott kiváncsisággal teli várakozás. Ez egy elvárás: „Mikor jön el az én Uram? Mikor mehetek oda? Van benne egy kis félelem, mert nem tudom, mit jelent ez az átjáró, és azon az ajtón való áthaladás egy kis félelmet okoz – de mindig ott van az Úr keze, amely előre visz, az ajtón túl pedig az ünneplés.

Köszönöm a figyelmet.

______________________________________________________________

Különleges üdvözlet

Köszöntöm a mai Audiencián részt vevő angolul beszélő zarándokokat és látogatókat, különösen a máltai, szingapúri és az Amerikai Egyesült Államok-beli csoportokat. Kérem rátok és családjaitokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét. Isten áldjon benneteket!

* * *

FELHÍVÁS

Megismétlem a felhívásomat, hogy esedezzünk az Úrhoz a békéért a háború borzalmától ma hat hónapja szenvedő szeretett ukrán népnek. Remélem, hogy konkrét lépéseket tesznek a háború befejezése és a zaporizzsjai nukleáris katasztrófa veszélyének elhárítására.
Szívemben hordozom a foglyokat, különösen a nehéz körülmények között lévőket, és arra kérem az illetékes hatóságokat, hogy fáradozzanak a szabadon bocsátásukért. A gyerekekre gondolok, annyi halott, annyi sebesült és annyi menekült. – itt Olaszországban is sokan vannak … annyi sebesült, annyi ukrán és orosz gyerek, akik árvák lettek. Az árvaságnak pedig nincs nemzetisége, elvesztették az apjukat vagy az anyjukat, akár oroszok, akár ukránok.

A sok kegyetlenségre gondolok, annyi ártatlanra, akik fizetnek az őrületért, minden fél őrültségéért, mert a háború őrület, és a háborúban senki sem mondhatja: "Nem, nem vagyok őrült." A háború őrület.

Arra a szegény lányra gondolok, akit egy autó ülése alatt lévő bomba robbantott fel Moszkvában.

Az ártatlanok fizetnek a háborúért, az ártatlanok! Gondoljunk erre a valóságra, és mondjuk egymásnak: a háború őrület.

Akik pedig profitálnak a háborúból és a fegyverkereskedelemből, azok bűnözők, az emberiség gyilkosai.

Gondoljunk a többi országra, amelyek hosszú ideje háborúznak: Szíriában több mint 10 éve; gondoljunk a jemeni háborúra, ahol annyi gyermek éhezik; gondoljunk a rohingyákra, akik a földjükről elűzve igazságtalanság miatt járják a világot.

De ma különösen gondoljunk, hat hónappal a háború kezdete után, Ukrajnára és Oroszországra, mindkét országot Mária Szeplőtelen Szívének szenteltem. Ő, mint Anya, fordítsa tekintetét erre a két szeretett országra: tekintsen Ukrajnára, nézzen Oroszországra, és hozzon nekünk békét! Békére van szükségünk!

_________________________________

A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves Testvéreim! Az időskorról Isten igéjének fényében katekézissorozatunk most az augusztus e napjain ünnepelt Szűz Mária mennybevételéről szóló elmélkedéssel zárul. A Szűzanya mennybevétele, testben és lélekben, szorosan kötődik Fiának, Jézusnak a feltámadásához és a mi testi feltámadásunk ígéretéhez az idők végén. Feltámadása után Jézus megjelent tanítványainak, és megmutatta nekik szenvedésének és halálának jeleit. Felfedte, hogy az elkövetkező életben egyéni identitásunk, emlékeink, tapasztalataink és személyes történelmünk „húsa” megmarad és átváltozik az élő Isten jelenlétében. Urunk az öröm és a beteljesülés képeivel írja le a feltámadott életet, hiszen mi és világunk „újjászületünk”, és a földbe vetett magvak örök gyümölcsöt teremnek. Az életnek ez az időszaka, amelyet „időskornak” nevezünk, kiváltságos időszak a hitből született bölcsességben való növekedésre, életünk megfelelő perspektívájában, Isten tekintetével szemlélve, és örömmel várva reménységünk beteljesedését a menny dicsőségében, közösségben a Szűzanyával és minden szenttel.

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2022/documents/20220824-udienza-generale.html