Kedves testvéreim, buongiorno (jó napot kívánok)!

Dániel álmának imént hallott szavai (Dán 7,9) Isten titokzatos és egyben ragyogó látomását idézik. A Jelenések könyvének eleje a Látnok számára Messiásként, papként és királyként megjelenő feltámadt Jézusra utal, aki örökkévaló, mindentudó és változhatatlan (Jel 1,12-15). Kezét a Látnok vállára teszi, és megnyugtatja: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő. Meghaltam, s íme, mégis élek, örökké” (17-18. v.). Így eltűnik a teofánia által mindig is gerjesztett félelem és szorongás utolsó gátja: az Élő megnyugtat bennünket, biztonságot ad. Ő is halott volt, de most elfoglalja a neki szánt helyet: az Első és az Utolsó helyét.

A szimbólumoknak ebben az összefonódásában - itt nagyon sok a szimbólum - van egy olyan szempont, ami talán segít jobban megérteni ennek a teofániának, Isten megjelenésének a kapcsolatát az élet körforgásával, a történelem idejével, Istennek a teremtett világ fölött való uralmával. Ez a szempont éppen az időskorral kapcsolatos. Lássuk csak: Mi köze van ehhez?

A látomás a frissesség és az erő, a nemesség, a szépség és a báj benyomását közvetíti. A ruha, a szemek, a hang, a lábak, mind pompásak ebben a látomásban: ez egy látomás! A haja azonban fehér: mint a gyapjú, mint a hó. Mint egy öregemberé. Az idősekre vonatkozó leggyakoribb bibliai kifejezés a „zaqan” szóból eredő „zaqen”, ami „szakállt” jelent. A fehér haj a nagyon hosszú idő, az örökkévaló múlt, az örök létezés ősi szimbóluma. Nem szabad mindent megfosztani a mitologizálástól a gyermekek számára: a hófehér hajú ősi Isten képe nem ostoba szimbólum, hanem nemes és egyben gyengéd bibliai kép. A Jelenések könyvében az arany gyertyatartók között lévő alak átfedésben van Dániel próféciája „Ősöregének” alakjával. Ő egyidős az egész emberiséggel, de még annál is idősebb. Ősi és új, mint Isten örökkévalósága Mert Isten örökkévalósága ilyen, ősi és új, mert Isten mindig meglep minket az ő újdonságával, mindig, minden nap különleges módon jön elénk, hogy találkozzon velünk, abban a pillanatban, a mi számunkra. Mindig megújul: Isten örökkévaló, minden időktől fogva van, mondhatjuk, hogy Istenben megvan az öregség, de másképp, Ő örökké megújul.

A keleti egyházakban az Úrral való találkozás ünnepe, amelyet február 2-án tartanak, a liturgikus év tizenkét nagy ünnepének egyike. Ez Jézusnak az idős Simeonnal a templomban való találkozását emeli ki, az öreg Simeon és Anna által képviselt emberiség találkozását a kis Úr Krisztussal, az emberré lett Isten örökkévaló Fiával. Ennek a jelenetnek egyik gyönyörű ikonját Rómában a Santa Maria in Trastevere mozaikjain csodálhatjuk meg.

A bizánci liturgiában a püspök Simeonnal imádkozik: „Ő, a Szűztől született gyermek: Ő az Ige, Isten az Istentől, aki értünk megtestesült és megváltotta az embert”. És így folytatja: „Nyíljon meg ma a menny ajtaja: az Atya örökkévaló Igéjét, amely evilági természetet vett fel, anélkül, hogy isteni mivoltát feladta volna, akaratából a Szűz Mária által bemutatják a Törvény templomában, és az Őrző a karjába veszi őt." Ezek a szavak az első négy Ökumenikus Zsinat hitvallását fejezik ki, amelyek minden Egyház számára szentek. De Simeon cselekedete egyúttal az időskor különleges hivatásának legszebb ikonja is: Simeonra tekintve az időskor legszebb ikonját látjuk: a világra érkező gyermekeket szüntelenül Istennek ajándékozni, tudván, hogy egyikük az Isten saját bensőségességében, minden idők előtt keletkezett Fiú.

Az időskornak, amely útban van egy olyan világ felé, amelyben az Isten által a Teremtésbe oltott szeretet végre akadályok nélkül sugárzik, meg kell valósítania ezt a Simeon és Anna által végrehajtott gesztust, mielőtt elmegy. Az időskornak tanúskodnia kell – számomra ez az öregség magja, legközpontibb aspektusa –, hogy az időskornak tanúsítania kell a gyerekeknek, hogy ez áldás. Ez a tanúság abban áll, hogy – gyönyörű és nehéz – beavatják életünk céljának misztériumába, amelyet senki sem tud megsemmisíteni, még a halál sem. A hit tanúságtételét a gyermek elé hozni annyi, mint elhinteni ezt az életet. Az emberségről és a hitről is tanúságot tenni az idősek hivatása. Megadni a gyerekeknek azt a valóságot, hogy tanúként éljük meg, hogy tanúskodjunk. Mi, öregek arra vagyunk hivatva, hogy tanúskodjunk, hogy előrevezethessünk.

Az idősek tanúsága a gyerekek számára hiteles. A fiatalok és a felnőttek nem képesek olyan hitelesen, gyengéden, megrendítően tanúskodni, mint az idősek. Ellenállhatatlan, amikor egy idős ember megáldja az az útjába kerülő életet, és félretesz az élet elmúlásakor minden haragot. Nincs keserűség, mert az idő múlik, és ő hamarosan továbbmegy. Nem. Ott van a jó bor öröme, a boré, amely az évek során megérlelődött. Az idősek tanúsága egyesíti az élet nemzedékeit, ugyanúgy az idő dimenzióival: a múlttal, a jelennel és a jövővel, hiszen ezek nemcsak az emlékek, hanem a jelen és az ígéret is. Fájdalmas – és ártalmas – látni, hogy az életkorokat külön világként képzelik el, egymással versengve, és mindegyik a másik rovására akar élni: ez nem helyes. Az emberiség ősi, nagyon ősi, ha az órával mért időt tekintjük. De Isten Fia, aki asszonytól született, minden alkalommal az Első és az Utolsó. Ez azt jelenti, hogy senki sem esik az örökkévaló nemzedékén, dicsőséges erején, szeretetteljes közelségén kívül.

A szövetség – és mondom, hogy szövetség – az idősek és a gyerekek szövetsége menti meg az emberiséget. Van egy jövő, ahol a gyerekek, a fiatalok beszélnek az idősekkel. Ha ez a párbeszéd nem megy végbe az idősek és a fiatalok között, a jövő bizonytalan. Az idősek és a gyermekek szövetsége fogja megmenteni az emberiséget. Visszaadhatjuk a születni tanulni vágyó gyermekeknek a haldoklás bölcsességét birtokló idősek gyengéd tanúságát? Vajon ez az emberiség, amely minden fejlődésével egy tegnap született kamasznak tűnik, képes lesz-e visszanyerni az idős kor kegyelmét, amely szilárdan ragaszkodik úti célunk horizontjához? A halál minden bizonnyal mindannyiunk számára nehéz átkelés az életből, nehéz átmenet. Mindannyiunknak el kell mennünk oda, de ez nem könnyű. De a halál is egy szakasz, amely lezárja a bizonytalanság idejét, és eldobja az órát. Ez nehéz, mert át kell mennünk a halálon. Hiszen az élet szép része, határ nélküli ideje, pontosan ekkor kezdődik. De ez azoknak az embereknek, az időseknek a bölcsességéből indul ki, akik képesek tanúskodni a fiatalok előtt. Gondoljunk a párbeszédre, az idősek és gyerekek szövetségére, az idősek és a fiatalok közötti szövetségre, és tegyünk úgy, hogy ez a kötelék ne szakadjon meg. Legyen az időseknek öröm szólniuk, kifejezni magukat a fiatalok számára, a fiatalok pedig keressék az időseket, hogy megkapják tőlük az élet bölcsességét.

________________________________

Különleges köszöntés

Üdvözlöm a mai Audiencián részt vevő angolul beszélő zarándokokat és látogatókat. Kérem rátok és családjaitokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét. Isten áldjon benneteket!

_________________________________

A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves Testvéreim! Folyamatos katekézisünkben az időskorról Isten igéjének fényében, most az „Ősöreg” titokzatos alakjához fordulunk, aki Dániel próféta látomásában mutatkozott be (Dn 7,9) és a Jelenések könyvében újra felhangzik. (vö. Jel 1:13-14) Az Atyaistennek ez a korában és tekintélyében tiszteletreméltó képe Isten transzcendenciáját, örökkévalóságát és e világgal és történelmével kapcsolatos állandó törődését fejezi ki. Az „Emberfiához hasonló” alak Jézusnak, az Atya örökkévaló Fiának a próféciája, akit a mi üdvösségünkért küldtek a világunkba. Templomi bemutatásán a gyermek Jézust Simeon és Anna, két idős ember ölelte át, akik felismerték benne Isten ígéreteinek régóta várt beteljesedését. Az idős házaspár jelenléte az idősek különleges hivatásáról szól: üdvözölni a fiatalokat világunkban, áldásként ünnepelni életüket, és tanúságot tenni a különböző nemzedékek egységéről Isten üdvözítő tervének kibontakozásában. Az idősek nélkülözhetetlen szerepet játszanak abban, hogy a fiatalok bölcsességére érjenek, amely a múlt folytonosságában gyökerezik, és előre tekint a remény jövőjére, amelyet Isten, az „Ősöreg” mindannyiunk előtt megnyit.

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2022/documents/20220817-udienza-generale.html