Tanúságtevő: A Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréz, a missziók védőszentje.
Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Itt vannak előttünk a Gyermek Jézusról nevezett Szent Teréznek, a missziók egyetemes védőszentjének ereklyéi. Jó, hogy ez most, az evangelizáló szenvedélyről, az apostoli buzgóságról való elmélkedésünkkor történik. Ma tehát engedjük, hogy Szent Teréz tanúságtétele segítsen bennünket. Ő 150 éve született, és azt tervezem, hogy ezen az évfordulón egy apostoli levelet szentelek neki.
Ő a missziók védőszentje, bár soha nem küldték misszióba. Kármelita apáca volt, aki a kicsinység és a gyengeség útja szerint élte életét: „apró homokszemként” határozta meg magát. Rossz egészségi állapota miatt mindössze 24 éves volt, amikor meghalt. De bár teste beteges volt, szíve élénk, missziós volt. „Naplójában” elmeséli, hogy az volt a vágya, hogy misszionárius legyen, és nem csak néhány évig, hanem egész életében, akár a világ végezetéig az akart lenni. Teréz több misszionáriusnak volt „lelki nővére”: kolostorából levelekkel, imádsággal és folyamatos áldozatokkal kísérte őket. Látványosság nélkül járt közben a missziókért, mint egy motor, amely, bár rejtve van, mégis erőt ad egy járműnek, hogy előre haladjon. Apácatársai azonban gyakran nem értették meg: „több tövist kapott tőlük, mint rózsát”, de ő mindent szeretettel, türelemmel fogadott, a betegségével együtt még ezeket az ítéleteket és félreértéseket is felajánlotta. És örömmel tette mindezt, az Egyház szükségleteiért, hogy - ahogy ő mondta - „rózsák hulljanak mindenkire”, különösen a legtávolabbiakra.
Nos, kérdezem, honnan származott mindez a buzgalom, ez a missziós erő és a közbenjárás öröme? Két epizód, amely Teréz kolostorba lépése előtt történt, segít megérteni ezt.
Az első arra a napra vonatkozik, amely megváltoztatta az életét, 1886 karácsonyára, amikor Isten csodát tett a szívében. Nem sokkal ezután Teréz 14 éves lett. Legkisebb gyermekként otthon mindenki kényeztette. Az éjféli miséről hazatérve azonban nagyon fáradt édesapjának nem volt kedve ott lenni, amikor lánya kibontotta az ajándékokat, és azt mondta: „Még jó, hogy ez az utolsó év!”. Teréz, aki nagyon érzékeny volt, és könnyen könnyekre fakadt, megbántódott, felment a szobájába és sírva fakadt. De gyorsan elnyomta a könnyeit, lement a földszintre, és tele örömmel, ő volt az, aki felvidította az apját. Mi történt? Azon az éjszakán, amikor Jézus szeretetből gyengévé tette magát, az ő lelke erős lett: néhány pillanat alatt kijutott önzésének és önsajnálatának börtönéből; érezni kezdte, hogy „a szeretet belépett a szívébe, annak szükségével, hogy megfeledkezzen önmagáról” (vö. A kézirat, 133-134). Ettől kezdve buzgalmát mások felé irányította, hogy ők is megtalálják Istent, és ahelyett, hogy önmagának keresett volna vigasztalást, arra törekedett, hogy „Jézusnak vigaszt nyújtson, [hogy] a lelkek szeressék őt”, mert, ahogy Teréz, az egyháztanító megjegyezte, „Jézus beteg a szeretettől, és [...] a szeretet betegségét nem lehet mással gyógyítani, mint szeretettel” (Levél Marie Guérinhez, 1890. július). Ez volt tehát a mindennapi elhatározása: „elérni, hogy szeressék Jézust” (Levél Céline-hez, 1889. október 15.), közbenjárni másokért. Azt írta: „Lelkeket akarok menteni, és értük elfelejtkezni magamról: Meg akarom menteni őket halálom után is” (Levél Fr. Roullanhoz, 1897. március 19.). Többször mondta: „A mennyországomat azzal fogom tölteni, hogy jót teszek a földön”.
Jézus, a Jó Pásztor példáját követve buzgósága különösen a bűnösök, a „távol levők” felé irányult. Ez a második történetből derül ki. Teréz tudomást szerzett egy bűnözőről, Enrico Pranziniről, akit szörnyű bűnök miatt halálra ítéltek: három ember brutális meggyilkolásában találták bűnösnek, és guillotine-ra szánták, de ő nem akart részesülni a hit vigasztalásában. Teréz szívébe fogadta őt, és mindent megtett, amit csak tudott: minden módon imádkozott a megtéréséért, hogy ő, akit testvéri együttérzéssel „szegény nyomorult Pranzininek” nevezett, mutassa a bűnbánat egy kis jelét, és adjon utat Isten kegyelmének, amelyben Teréz vakon bízott. A kivégzésre sor került. Másnap Teréz olvasta az újságban, hogy Pranzini, mielőtt fejét a hasábra fektette volna, „váratlanul, hirtelen ötlettől vezérelve megfordult, megragadott egy feszületet, amelyet a pap nyújtott át neki, és háromszor megcsókolta Jézus szent sebeit”. A szent megjegyezte: „Ezután lelke eltávozott, hogy befogadja annak irgalmas ítéletét, aki kijelentette, hogy a mennyben nagyobb öröm lesz egyetlen megtérő bűnösért, mint a kilencvenkilenc igazért, akiknek nincs szükségük megtérésre!” (Kézirat A, 135).
Ilyen a szeretet által mozgatott közbenjárás ereje; ilyen a misszió motorja! A misszionáriusok ugyanis - akiknek Teréz a védőszentje - nem csak azok, akik nagy távolságokat tesznek meg, új nyelveket tanulnak meg, jócselekedeteket végeznek, és jók az igehirdetésben; nem, misszionárius mindenki, aki Isten szeretetének eszközeként él ott, ahol van. A misszionáriusok azok, akik mindent megtesznek azért, hogy tanúságtételük, imájuk, közbenjárásuk által Jézus járjon ott.
Ez az az apostoli buzgóság, amely - emlékezzünk mindig arra, hogy soha nem a térítés vagy a kényszerítés, hanem a vonzás által működik: valaki nem azért lesz keresztény, mert valaki kényszeríti, hanem azért, mert a szeretet megérintette. Annyi eszköz, módszer és szervezet áll rendelkezésre, amelyek néha elvonják a figyelmet a lényegről, az Egyháznak olyan szívekre van szüksége, mint Terézé, olyan szívekre, amelyek vonzzák az embereket a szeretetre, és közelebb viszik őket Istenhez. Kérjük ettől a szenttől a kegyelmet, hogy legyőzzük önzésünket, és a szenvedélyt, hogy közbenjárjunk azért, hogy Jézust megismerjék és szeressék.
____________________________________
Különleges üdvözlés
Szeretettel köszöntöm a mai audiencián részt vevő angol nyelvű zarándokokat és látogatókat, különösen a Skóciából, Indonéziából és az Amerikai Egyesült Államokból érkező csoportokat. Rátok és családjaitokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét kérem. Isten áldjon meg mindnyájatokat!
__________________________________________
A Szentatya szavainak összefoglalása
Kedves testvéreim! Lisieux-i Szent Terézhez, a missziók egyetemes védőszentjéhez fordulunk az apostoli buzgóságról szóló katekézis sorozatunk folytatásában; szerencsére ma az ő ereklyéi itt vannak közöttünk. Teréz már fiatalon felismerte hivatását, hogy a Kármelbe lépjen, és életét az Egyház evangelizációs munkájáért való imádságnak szentelje. Számos külföldi misszionáriust fogadott örökbe „lelki nővérként”, bátorító leveleket írt nekik, és imáival és napi áldozatvállalásával támogatta őket. Szent Teréz arra vágyott, hogy minden ember megnyissa szívét Jézus üdvözítő szeretete előtt. Buzgón esedezett a bűnösök megtéréséért, még a legmegrögzöttebbekért is. Utolsó betegsége idején megígérte, hogy halála után is folytatja ezt a közbenjárást. Szent Teréz arra emlékeztet bennünket, hogy a szeretet és a közbenjáró ima, jobban, mint a tervek és programok, elengedhetetlenek az evangélium terjedéséhez. Kérjük őt, járjon közben azért, hogy napjainkban a missziós buzgalom kiáradjon az Egyházra azért, hogy Jézus nevét mindenütt megismerjék és szeressék.
Forrás:
https://www.vatican.va/content/francesco/en/audiences/2023/documents/20230607-udienza-generale.html 
Kommentáld!