Kedves testvéreim!

Az elmúlt katekézisekben láttuk, hogy az evangélium hirdetése öröm, mindenkinek szól, és napjainknak szól. Most fedezzük fel az utolsó lényeges jellemzőjét: az igehirdetésnek a Szentlélek által kell történnie. „Isten közléséhez” ugyanis nem elég a bizonyságtétel örömteli hitelessége, az igehirdetés egyetemessége és az üzenet időszerűsége. A Szentlélek nélkül minden buzgóság hiábavaló és hamisan apostoli: csak a miénk lenne, és nem hozna gyümölcsöt.

Az Evangelii gaudium-ban arra emlékeztettem, hogy „Jézus az első és legnagyobb evangelizáló”; hogy „az evangelizálás minden tevékenységében az elsőség mindig Istené”, aki „együttműködésre hívott bennünket, és aki Lelkének ereje által vezet bennünket” (12. sz.). Íme a Szentlélek elsődlegessége! Az Úr szavai szerint az Isten Országának dinamizmusa olyan, mint „az ember, aki magot vet a földbe. Utána, akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökik, maga sem tudja hogyan.” (Mk 4:26-27) A Lélek a főszereplő; Ő az, aki mindig megelőzi a misszionáriusokat, és növekedésre készteti a gyümölcsöt. Ez a tudat nagyon vigasztaló számunkra! És segít pontosítani egy másik, ugyancsak döntő jelentőségű dolgot: nevezetesen, hogy apostoli buzgóságában az Egyház nem önmagát hirdeti, hanem kegyelmet, ajándékot, és éppen a Szentlélek az Isten ajándéka, ahogyan Jézus mondta a szamáriai asszonynak (vö. Jn 4:10).

A Lélek elsődlegességének azonban nem szabad tétlenségre késztetnie bennünket. A bizalom nem jogosít fel az elengedésre. A mag életereje, amely magától nő, nem hatalmazza fel a földművest arra, hogy elhanyagolja a földjét. Jézus, amikor a mennybe való felmenetele előtt utolsó tanácsait adta, azt mondta: „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek … a föld végső határáig.” (ApCsel 1:8).

Az Úr nem teológiai előadásjegyzeteket vagy egy lelkipásztori kézikönyvet hagyott ránk, amelyet alkalmaznunk kell, hanem a Szentlelket, aki misszióra ösztönöz. És a Lélek által belénk oltott bátor kezdeményezés arra késztet bennünket, hogy az ő stílusát utánozzuk, amelynek mindig két jellemzője van: a kreativitás és az egyszerűség.

Találékonyság Jézus örömmel való hirdetésére, mindenkinek és napjainkban. Korunkban, amely nem segíti a vallásos életszemléletet, és amelyben az igehirdetés számos helyen nehezebbé, fáradságosabbá, látszólag eredménytelenné vált, felmerülhet a kísértés, hogy lemondjunk a pasztorális szolgálatról. Lehet, hogy az ember olyan biztonsági zónákba menekül, mint a mindig megtett dolgok megszokott ismételgetésébe, vagy a belső magán lelkiség csábító hívásaiba, esetleg a liturgia központi szerepének félreértett értelmezésébe. Ezek olyan kísértések, amelyek a hagyományhoz való hűségnek álcázzák magukat, de gyakran a Léleknek adott válaszok helyett inkább a személyes elégedetlenségekre adott reakciók. Ehelyett a pasztorális kreativitás, a Lélek által való bátorság, az ő missziós tüzében való lángolás a bizonyítéka a Hozzá való hűségnek. Ezért írtam, hogy „Jézus képes áttörni azokat az megunt kategóriákat is, amelyekbe mi bezárnánk őt, és állandóan ámulatba ejt bennünket isteni teremtőképességével. Valahányszor arra törekszünk, hogy visszatérjünk a forráshoz, és visszanyerjük az evangélium eredeti frissességét, új utak nyílnak meg, új kreatív utak, más kifejezési formákkal, beszédesebb jelekkel és a mai világ számára új jelentéssel bíró szavakkal” (Evangelii gaudium, 11).

Kreativitás tehát; majd egyszerűség, éppen azért, mert a Lélek a forráshoz, az „első igehirdetéshez” vezet bennünket. Valóban, „a Lélek tüze ... [az, ami] arra vezet bennünket, hogy higgyünk Jézus Krisztusban, aki halála és feltámadása által kinyilatkoztatja és elhozza nekünk az Atya végtelen irgalmát” (id. mű, 164. sz.). Ez az első igehirdetés, amelynek „minden evangelizációs tevékenység és az Egyház megújítására irányuló minden erőfeszítés középpontjában kell állnia”; újra és újra ki kell mondanunk: „Jézus Krisztus szeret téged; életét adta, hogy megmentsen téged; és most minden nap melletted él, hogy megvilágosítson, megerősítsen és megszabadítson téged” (id. mű).

Testvérek, engedjük meg, hogy a Lélek vonzzon bennünket, és hívjuk őt minden nap; legyen Ő létünk és munkánk forrása; Belőle induljon ki minden tevékenység, találkozó, összejövetel és igehirdetés. Ő élteti és megfiatalítja az Egyházat: vele együtt nem kell félnünk, mert Ő, aki maga a harmónia, mindig egybekapcsolja a kreativitást és az egyszerűséget, közösségre ösztönöz és küldetésre indít, megnyit a sokféleség felé, és visszavezet az egységhez. Ő a mi erőnk, az igehirdetésünk lehelete, az apostoli buzgóság forrása. Jöjj, Szentlélek!

_________________________________________

Különleges üdvözlet

Üdvözlöm az angol nyelvű zarándokokat, különösen a Máltáról, Ausztráliából, Japánból, Indonéziából és az Amerikai Egyesült Államokból érkező csoportokat. Mindannyiatokra és családjaitokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét kérem. Isten áldjon meg benneteket!

____________________________

A Szentatya szavainak összefoglalása

Kedves Testvéreim!

Az apostoli buzgóságról szóló katekézis sorozatunkban most arról elmélkedünk, hogy az evangélium hirdetése mindig a Szentlélek ereje által történik. A Lélek Isten ajándékaként (vö. Jn 4,10) előkészíti, fenntartja és elősegíti a növekedést és az új életet az Egyházban. Az evangelizáció minden tevékenységében azonban az elsőbbség mindig az Atyáé, aki elküldte közénk Fiát, és a Szentlélek ajándékát adományozta az Egyháznak. A feltámadt Krisztusról tett tanúságtételünkben arra vagyunk meghívva, hogy a Lélek munkáját jellemző kreativitást és egyszerűséget utánozzuk. Égjen bennünk továbbra is a Szentlélek tüze, erősítse bennünk az egységet és a missziós buzgalmat, miközben arra törekszünk, hogy Krisztusban való üdvösségünk örömteli tanúi legyünk, akár a föld végső határáig.

Forrás: https://www.vatican.va/content/francesco/it/audiences/2023/documents/20231206-udienza-generale.html