A szerdai általános kihallgatás keretében Ferenc pápa a tizenkettedik katekézisét szentelte a különféle szellemek megkülönböztetésének. Most a biztos döntés meghozatalához az éberség lelkületét ajánlotta, mely figyelemmel kíséri a meghozott döntések útját és mindig megmarad ebben a készséges lelkületben.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán     

A katekézis előtt világnyelveken felolvasták a témához illő evangéliumot Szent Máté könyve 12. fejezetéből: „Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, nyugtot keres, de nem talál. Azt mondja hát: Visszatérek elhagyott házamba. Amikor odaér, üresen, kisöpörve, feldíszítve találja. Erre nyomban elsiet, s hoz magával hét más lelket, magánál is gonoszabbat. Bemennek és ott laknak. Ennek az embernek a sorsa most rosszabb, mint előbb volt. Hasonló sors vár erre a gonosz nemzedékre is.” (Mt 12,33-35).      

 

A megkülönböztetésről szóló katekézis sorozat végső szakaszába lépünk most – kezdte beszédét Ferenc pápa. Loyolai Szent Ignác példájából indultunk ki, azután a megkülönböztetés elemeit vizsgáltuk meg, vagyis az imát, az önismeretet, a benső vágyakat és az „élet könyvét”, majd a vigasztalanság és a vigasz lelkiállapotára fordítottuk a figyelmünket, melyek mintegy a megkülönböztetés „matériáját” adják és végül így érkeztünk el a meghozott döntés megerősítéséhez.

 

Ferenc pápa úgy gondolja, hogy ezen a ponton be kell illeszteni egy alapvető hivatkozási szempontot, hogy végül ne vesszen kárba a jó megkülönböztetés és a helyes döntés érdekében végzett munka, ez pedig az éberség állapota. Megkülönböztetést tettünk vigasz és vigasztalanság közt, jó dolog mellett döntöttünk, most minden rendben van, de azért ébernek kell lennünk! – tette hozzá a pápa. Éppen a felolvasott evangéliumban hallottunk annak a kockázatáról, hogy a kísértő megronthatja a munkánkat. Fennáll ugyanis annak a kockázata, hogy az „ünneprontó”, vagyis a gonosz mindent elpusztítson, és így visszakerülünk a kiindulóponthoz, sőt, még rosszabb állapotba is juthatunk annál. Éppen ezért elengedhetetlen az éberség – szögezte le a Szentatya. Azért is tartotta nagyon helyénvalónak ennek a vonásnak a kiemelését, amelyre mindnyájunknak szükségünk van, hogy a megkülönbözetés végül jól sikerüljön és az úgy is maradjon. Jézus a beszédeiben kitartóan ragaszkodik ahhoz, hogy a jó tanítvány éber legyen, ne aludjon el, ne engedje meg magának, hogy elbizakodjon, amikor jól mennek a dolgok, hanem maradjon figyelmes és mindig legyen kész feladatai betöltésére. Ferenc pápa példaként a lukács evangélium jézusi buzdítására hivatkozott: „Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, és megy, hogy kiszolgálja őket” (12,35-37). Virrasszunk tehát, hogy őrködjünk szívünk felett és megértsük, hogy, mi is történik odabenn. Ebben a képben az Úr végső eljövetelére váró keresztények lelkiállapotáról van szó, de felfogható az életvezetés terén megtartandó hétköznapi magatartásként is, hogy az alapos és igényes megkülönböztetés után hozott jó döntéseink kitartóan és állhatatosan folytatódjanak és így végül gyümölcsöt hozzanak.

 

Ha hiányzik az éberség, nagyon nagy a veszélye annak – utalt vissza a pápa a korábban mondottakra –, hogy minden elvész. Nem pszichológiai természetű veszélyről van szó, hanem lelki jellegűről, a gonosz lélek valóságos csapdájáról. Ez ugyanis arra a pillanatra vár, amikor túlságosan magabiztosak vagyunk és éppen ez a veszély: Biztos vagyok magamban, győztem és most minden rendben van, de a gonosz lélek éppen erre a pillanatra vár, amikor minden jól megy, amikor „dagadó vitorlákkal” haladunk előre, ahogy mondani szokás „hátszéllel” utazunk. Valóban, az idézett rövid evangéliumi példázatban az áll, hogy a tisztátalan lélek, amikor visszatér abba a házba, ahonnan jött, „üresen, tisztára seperve és feldíszítve találja azt” (Mt 12,44). Minden a helyén, minden rendben van, de hol is a gazda? Nincs. Nincs senki, aki virrasszon, aki őrizze a házat. Ez itt a probléma! A gazda nincs otthon, kiment, szétszórt a figyelme. Vagy éppen otthon van, de elaludt, és így olybá tűnik, mintha nem is lenne. Nem éber, nem figyelmes, mert túlságosan magabiztos, mert elvesztette az alázatát, hogy őrködjön saját szíve fölött. Mindig őrködnünk kell otthonunk  és szívünk felett, ezért nem lehetünk szétszórtak, mert itt van a probléma, ahogy a példabeszéd mondja.

 

A gonosz szellem könnyen kihasználhatja ezt és visszatérhet abba a házba. Az evangélium azt mondja, hogy nem egyedül tér vissza, hanem „hét nála rosszabb lélekkel” együtt. Ez egy becstelen társaság, egy bűnbanda. De – kérdezzük meg magunktól – hogyan lehetséges, hogy zavartalanul bejussanak oda? Hogyhogy nem veszi észre a tulajdonos? Talán nem volt olyan jó a megkülönböztetésben, hogy elzavarja a gonosz lelkeket? Nem kapott-e vajon dicséretet barátaitól és szomszédjaitól is a szép, elegáns, rendezett és tisztántartott házért? Meglehet, de talán éppen ezért túlságosan is beleszeretett a házba, vagyis önmagába, és többé már nem várt az Úrra, a Vőlegény eljövetelére, talán attól tartva, hogy tönkreteszik az ő rendjét, többé már nem fogadott senkit, nem hívta meg a szegényeket, a hajléktalanokat, a zavarkolódókat... Egy dolog biztos, hogy itt valami rossz büszkeség van, annak a beképzelése, hogy igazak és nagyos is jó emberek vagyunk, hogy minden jó, ahogy van. Sokszor halljuk mondani: „Igen én rossz voltam korábban, de megtértem és most minden rendben van, Istennek legyen hála, légy csak nyugodt efelől!” Ha túlságosan önmagunkban bízunk és nem az Isten kegyelmében, akkor a Gonosz nyitva találja az ajtót. Ezután szervezi meg a különítményét, hogy birtokba vegye azt a házat. Jézus nemde így fejezi be a tanítását: „Ennek az embernek a sorsa most rosszabb, mint előbb volt” (45. v.). De a gazda nem veszi észre? Nem, mert ezek jólnevelt gonoszok és udvariasak. Belépnek a házba anélkül, hogy észrevennéd, kopogtatnak az ajtón, udvariasak. „Na jól van, gyere, gyere csak be!”, míg végül a lelkedben is parancsolnak. Óvakodjatok ezektől a kis ördögöktől, ezektől a démonoktól, mert az ördög jólnevelt és nagy úrnak adja ki magát. Mert a mi ajtónkon lép be, hogy aztán a sajátján távozzon! Meg kell óvni a házat a művelt démonok megtévesztésétől. A spirituális evilágiság pedig mindig ezen az úton jár.

 

Kedves testvéreim, lehetetlennek tűnik, de igaz - kezdte zárógondolatát a pápa.  Sokszor vesztünk és vereséget szenvedünk a csatákban, az éberség hiánya miatt. Sokszor nagy kegyelmet kaptunk az Úrtól, de végül is nem tudtunk kitartani ebben a kegyelemben, így mindent elveszítünk, mert hiányzik az éberség, mert nem őriztük az ajtókat. Aztán becsapott minket valaki, aki udvariasan jön, jólnevelten, belép a szívünkbe és szia…, az ördögnek ilyen dolgai vannak. És sajnos ezt a tapasztalatok is igazolják. Bárki ellenőrizheti, akár saját személyes történetére visszagondolva! Nem elég jó megkülönböztetést tenni és jó döntést hozni. Őrizzük meg a kegyelmet, amit Isten adott nekünk, legyünk éberek. Mondhatod nekem: „Ha valami rendetlenséget látok a házban, azonnal rájövök, hogy az ördög az, hogy ez kísértés...” igen, de ezúttal angyalnak van álcázva: az ördög tudja, hogyan kell angyalnak álcáznia magát, udvarias szavakkal lép be, és meggyőz, és az egésznek a vége rosszabb, mint kezdetben volt. Ébernek kell maradnunk, vigyáznunk kell a szívre. Ha ma megkérdezném mindenkitől, köztük magamtól is: „Mi történik a szívedben?” Lehet, hogy nem tudnánk mindent elmondani: mondunk egy-két dolgot, de nem mindent. Figyeljünk a szívünkre, mert ébernek kell maradnunk! Az éberség ugyanis a bölcsesség jele, de mindenekelőtt az alázatosság jele, amely a keresztény élet fő útja – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.