Gyakorlati útmutatásokkal folytatta Ferenc pápa a megkülönböztetésről szóló katekézis-sorozatát, mely lassan a végéhez közeledik. Az „első nélkülözhetetlen segítség az Isten Igéjével és az Egyház tanításával való összehasonlítás”, amihez társuljon a „Szentlélek ajándéka, aki jelen van bennünk és tanít minket, életre kelti bennünk Isten Igéjét, amit olvasunk, új jelentéseket sugall, bezárt ajtókat nyit meg, az élet útjait jelzi ott, ahol eddig látszólag csak sötétség és zűrzavar volt”.

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán

Nagyon gyakorlati megfontolással kezdte Ferenc pápa a VI. Pál aulában tartott beszédét: Aki idáig követte ezeket a katekéziseket, most talán azt gondolhatja: milyen bonyolult gyakorlat is ez a megkülönböztetés! Valójában az élet bonyolult és ha nem tanuljuk meg azt értelmezni, félő, hogy eltékozoljuk, olyan szükségmegoldásokkal, amelyek végül megszégyenítenek bennünket. Visszautalt a pápa az első katekézis témájára, amikor arról szólt, hogy mindig, minden nap, akár tetszik, akár nem, megkülönböztetést teszünk, hogy mit eszünk, mit olvasunk, hogyan dolgozunk. Az élet mindig döntések elé állít minket és ha ezeket nem tudatosan hozzuk meg, akkor az élet végül helyettünk hoz döntést és oda visz, ahová nem akarunk menni.

 

Minthogy az ember nem egyedül végzi a megkülönböztetést, ezért Ferenc pápa most olyan konkrét segítségről szólt, melyek megkönnyítik a lelki élet számára nélkülözhetetlen megkülönböztetés gyakorlatát. Az első nélkülözhetetlen segítség az Isten Igéjével és az Egyház tanításával való összehasonlítás, ami segít megérteni a szívünkben támadt érzéseket és felismerni Isten hangját, megkülönböztetve más hangoktól, amelyek látszólag felkeltik ugyan érdeklődésünket, de végül összezavarnak minket. A Biblia arra figyelmeztet, hogy Isten szava a nyugalomban, az odafigyelésben, a csendben hangzik fel. A pápa Illés próféta tapasztalatára utalt, aki észleli, hogy az Úr nem a sziklákat repesztő szélben, nem tűzben vagy földrengésben szól, hanem enyhe szellőben szólal meg.

 

Ez egy nagyon szép kép, amivel megértjük, hogyan szól hozzánk Isten hangja, mely nem kényszeríti magát ránk, mert diszkrét, tapintatos, a pápa szerint alázatos is, és éppen emiatt megbékéltető. Csakis békében tudunk lényünk mélyére lépni és ott felismerni hiteles vágyainkat, amiket az Úr helyezett a szívünkbe. A sok tennivalónk miatt azonban nem könnyű belépni szívünk békéjébe, éppen ezért ajánlja a pápa, hogy nyugodjunk meg, lépjünk önmagunkba, álljunk meg két percre, érezzük a szívünket. Ha így teszünk, akkor a béke állapotában azonnal megszólal Isten hangja: Na nézd csak, milyen jól tetted! Maradjunk és várjunk ebben a békében, mert rögtön megjön Isten szava. A hívő számára Isten Szava nemcsak egy szöveg, amit olvasni kell, hanem élő Jelenlét, a Szentlélek műve, ami vigasztal, oktat; fényt, erőt és felüdülést, életkedvet ad. Ezért olvassuk a Szentírást, egy-egy rövid részt belőle, melyek Isten táviratai a szívnek. Isten Szava egy kicsit elővételezi a Paradicsomot, ahogy azt jól értette Szent Ambrus, Milánó nagy pásztora: „Amikor a Szentírást olvasom, Isten ismét a földi paradicsomban kezd sétálni”. A Bibliával kaput nyitunk Istenre, aki a kertben sétál – tette hozzá szabadon a pápa.  

 

A Bibliával, a Szentírással, az Evangéliummal való érzelmi kapcsolat arra vezet, hogy megéljük az Úr Jézussal való érzelmi kapcsolatunkat. Ne féljünk ettől! A szív beszél a szívhez, ami egy újabb nélkülözhetetlen, de korántsem magától értetődő segítség. Sokszor torz képünk van Istenről, ha őt mogorva és szigorú bírónak képzeljük, aki kész, hogy tetten érjen minket, kezében kötéllel, hogy ellássa a bajunkat. Ellenben Jézus egy könyörülettel és gyengédséggel teli Istent tár elénk, aki kész feláldozni magát, hogy találkozzon velünk, akárcsak az apa a tékozló fiúról szóló  példabeszédben.

Ferenc pápa a mondottak kapcsán két történetet is megosztott a kihallgatás résztvevőivel. Egyszer valaki megkérdezte az anyjától, vagy a nagymamájától, hogy most neki a bajában mit is kellene tennie, mire ők azt válaszolták, hogy „Hallgass az Istenre, Ő majd megmondja, mit tegyél. Nyisd meg szívedet Istennek” – ez egy jó tanács. A másik történet fiatalok zarándoklatán történt, amelyet évente egyszer végeznek a Buenos Airestől 70 km-re fekvő Luján Mária kegyhelyre indulva és ami egy egész napon át tart. A pápa akkor egész éjszaka gyóntatott, amikor egy fiatalember, körülbelül 22 éves, ment hozzá gyónni. Látva a tetovált karját, arra gondolt: Te jó Isten, most mi lesz itt? A fiatalember azonban azt mondta neki: „Tudja, azért jöttem, mert komoly problémám van, amit elmondtam az anyámnak, ő pedig azt tanácsolta: „Menj a Szűzanya elé, zarándokolj el hozzá és a Szűzanya majd megmondja”. Én pedig eljöttem. Itt meghallgattam Isten Igéjét, ami megérintette a szívemet és megmondta, hogy ezt és ezt kell megtennem”. Isten Igéje megérinti az ember szívét és megváltoztatja az életét. A pápa ezt már sokszor látta. Isten ugyanis nem akar elpusztítani minket, hanem Isten azt akarja, hogy minden nap erősebbek és jobbak legyünk.

 

Aki a Feszület előtt marad, az újfajta békét érez, megtanulja, hogy nem kell félni az Istentől, mert Jézus a kereszten nem kelt félelmet senkiben, ő egyszerre a teljes tehetetlenség és a legteljesebb szeretet képmása, képessé tesz arra, hogy bármiféle próbatétellel szembesüljünk. A szentek mindig nagy szeretettel tekintettek a keresztre-feszített Jézusra. Jézus szenvedésének története arra tanít, hogy szembeszálljunk a gonosszal anélkül, hogy az felülkerekedne rajtunk. A feszületben nincs ítélet, sem lemondás, mert egy nagyobb fény, a Húsvét fénye járja át, amely lehetővé teszi számunkra, hogy nagyobb tervet lássunk a megfeszítés szörnyű tettein túl és amit semmilyen akadály vagy kudarc nem tud meghiúsítani. Isten Igéje mindig másfelé irányítja a tekintetünket – folytatta a pápa. Vagyis itt van ez a csúnya kereszt, de van egy másik oldala, a remény, a feltámadás. Isten Igéje minden ajtót megnyit nekünk, mert Ő az Ajtó, Ő az Úr. Vegyük az evangéliumot, vegyük kézbe a Bibliát napi öt percre. A pápa azt ajánlotta, hogy mindig vigyünk magunkkal egy zsebbe való evangéliumot és utazás közben vagy a nap során olvassunk el belőle egy részt, hogy Isten Igéje közel kerüljön a szívünkhöz. Utána meglátjuk, hogy ez megváltoztatja az életet.

 

Nagyon szép dolog az Úrral való életre úgy gondolni, mint barátságra, amely napról napra nő. Barátság Istennel! – ajánlotta Ferenc pápa. Ne úgy gondoljunk Istenre, mint aki ad nekünk valamit, hanem, mint aki szeret minket és azt akarja, hogy barátok legyünk! Az Istennel való barátság képes megváltoztatni a szíveket, ez pedig a Szentlélek egyik nagy ajándéka, a hívő lelkület, amely képessé tesz bennünket arra, hogy felismerjük Isten atyaságát, aki gyengéd és szeretettel teli Atya, aki szeret minket. Amikor ezt megtapasztaljuk, megoldódik a szív, elszáll a kétség, a félelem és a méltatlanság érzése. Semmi sem tud ellenállni az Úrral való találkozás szeretetének. Ez ugyanis a megkülönböztetés egy másik nagy segítségére, a Szentlélek ajándékára emlékeztet bennünket, aki jelen van bennünk, aki tanít minket, életre kelti bennünk Isten Igéjét, amit olvasunk, új jelentéseket sugall, bezárt ajtókat nyit meg, az élet útjait jelzi ott, ahol eddig látszólag csak sötétség és zűrzavar volt.

 

A Szentlélek a cselekvésben való megkülönböztetés, Isten jelenléte bennünk, ajándék, a legnagyobb ajándék, amelyet az Atya ad azoknak, akik kérik. Jézus is így nevezi őt feltámadása után az apostolokhoz szólva: „Maradjatok itt Jeruzsálemben, és várjatok Isten ajándékára”, aki a Szentlélek. Érdekes – mondta a pápa - a Szentlélekkel barátságban élni, mert Ő megváltoztat és növekedésre késztet. Végül a zsolozsma imádság bevezető fohászára utalt: „Istenem, jöjj segítségemre, Uram, siess a segítségemre!” Uram, segíts!”, mert nem tudok egyedül továbbmenni, nem tudok szeretni, nem tudok élni… Ez az üdvösségre való fohász a lényünk mélyéből fakadó elfojthatatlan kérés. A megkülönböztetés célja, hogy felismerjem az üdvösséget, amit az Úr művel az életemben és arra emlékeztet, hogy soha nem vagyok egyedül. Az Úrnak a megkülönböztetéshez adott ezen segítségeivel már nem kell többé félnünk! – zárta Karácsony előtti katekézisét Ferenc pápa.