Szent Pál apostol galatákhoz írt levelének magyarázatát folytatva Ferenc pápa e témában tartott hetedik katekézisében a galaták oktalanságáról beszélt. Kemény szava nagyon súlyos problémát érint, hiszen a galaták el akarták hagyni a Krisztus szerezte ingyenes megváltást és vissza akartak térni a törvény aprólékos betartásához.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

Az érintett szentpáli szöveg a galata levél harmadik fejezetének első három verse: „Ti ostoba galaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, amikor szinte a szemetek elé állítottuk a megfeszített Jézus Krisztust? Csak azt szeretném tudni tőletek, hogy a törvény szerinti tettek által kaptátok-e a Lelket, vagy úgy, hogy a hitet elfogadtátok? Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit Lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni?” (Gal 3,1-3).    

 

Ferenc pápa beszéde kezdetén mintegy magyarázatként szabadon hozzáfűzte, hogy „a páli szakasz értelmezése nem új dolog, nem is az övé, hanem ezt maga az apostol mondja egy komoly konfliktus kapcsán a galatáknak. Ez a dolog pedig az idők folyamán újra és újra megismétlődik”. Már az előző katekézisekben rámutatott, hogy Pál jelzi Galícia keresztényeinek a veszélyt, ha letérnek az evangélium útjáról. A formalizmusba, a képmutatásra vezető kísértésbe eshettek, ami tagadta a megkapott méltóságot, melyet Krisztus szerzett a megváltottaknak. A most elemzett szakasszal kezdődik a levél második része. Pál apostol eddig saját életéről és hivatásáról beszélt, hogy Isten kegyelme miként változtatta meg életét és hogyan állította teljesen az evangelizáció szolgálatába. Ezen a ponton vonja kérdőre a galatákat, mert döntésükkel saját jelenlegi állapotuk mögé térnek vissza, amelyek megsemmisítik az idáig megélt kegyelmi tapasztalatot.    

 

Az apostol nem éppen udvarias módon fordul hozzájuk. Leveleiben egyebütt gyakran használja a „testvérek”, vagy „kedveseim” megszólítást, de itt nem, mert indulatos. Egyszerűen csak „galatáknak” szólítja őket és kétszer is használja a „balga”, „oktalan” jelzőt.  Nem azért teszi ezt, mert a galaták nem értelmesek, hanem mert szinte észre sem veszik annak a kockázatát, hogy elveszítik a Krisztusba vetett hitet, amelyet pedig olyan nagy lelkesedéssel fogadtak. Oktalanok, mert nem veszik észre, mekkora veszély az ilyen értékes kincs, vagyis a Krisztus hozta újszerűség szépségének az elvesztése. Az apostol csodálkozása és szomorúsága nyilvánvaló. Keserű szavakkal arra sarkallja a keresztényeket, hogy emlékezzenek az igehirdetésére, mellyel felajánlotta nekik az addig reménytelen szabadság megszerzésének a lehetőséget – állapította meg a pápa.

 

Ezért akarja erős szavakkal felébreszteni a lelkiismeretüket. Szónoki fogásról van szó, hiszen a galaták jól tudják, éppen az ő igehirdetése révén jutottak hitre, melyben Pál Isten szeretetére utalt, ami pedig teljességgel Jézus halálában és feltámadásában nyilvánult meg. Nem is lehetett meggyőzőbb szava annál, amit oly sokszor hangoztatott: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem. Minthogy azonban most még testben élek, Isten Fiának hitében élek, aki szeretett engem és feláldozta magát értem” (Gal 2,20). A galatáknak erre a tényre kellene figyelniük, anélkül, hogy bármi egyéb más hír elterelné a figyelmüket. Pál szándéka az, hogy a galata keresztényeket sarokba szorítva felismerjék ők a kockázatot és ne hagyják magukat megtéveszteni szirénhangoktól, mely a vallásosságot kizárólag az előírások szigorú betartásában látja.    

 

A galaták viszont nagyon jól értették, mire is céloz az apostol. Minden bizonnyal megtapasztalták a Szentlélek közvetlen hatását közösségeikben, miként a többi egyházban, vagyis a szeretet és különféle egyéb karizmák megjelenését közöttük. Ám sarokba szorítva szükségszerűen azt kell válaszolniuk, hogy a Lélek újszerűségének gyümölcsét tapasztalták meg. Isten kezdeményezése által jutottak hitre, nem emberi mű révén. Tapasztalatuk főszereplője a Szentlélek volt, akit most háttérbe szorítani, hogy saját műveiknek – a Törvény előírásai betartásával – elsőbbséget tulajdonítsanak, nagy ostobaság lenne. A szentség a Szentlélekből fakad, illetve Jézus megváltásának ingyenessége tesz minket megigazulttá.

 

Pál ilyen módon indít bennünket megfontolásra: Mi hogyan éljünk meg a hitünket? A keresztre feszített és feltámadt Krisztus szeretete továbbra is mindennapi életünk középpontjában áll, mint az üdvösség forrása, vagy megelégszünk némi vallási formalitással, hogy megtisztítsuk lelkiismeretünket? Hogyan éljük meg a hitet? Ragaszkodunk-e a drága kincshez, Krisztus újdonsága szépségéhez, vagy inkább valami olyat részesítünk előnyben, ami most vonz ugyan minket, de aztán üresen hagy? Ferenc pápa válaszként arra buzdított, hogy maradjunk szilárdak a bizonyosságban még akkor is, ha kísértésünk van elfordulni tőle, hiszen Isten továbbra is megajándékoz ajándékaival.

Katekézise végén a pápa a merev vallásosság veszélyeire figyelmeztetett, mely elragadja a Szentlélekben való szabadságot. „Az Atya a Lelket adja bőséggel és csodákat művel köztetek” – idézte Pál jelen idejű szavait. Isten az összes nehézségünk ellenére sem hagy el minket, hanem irgalmas szeretetével velünk marad. Isten mindig közel áll hozzánk jóságával! – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.