Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Múlt szerdán Jézusról, mint az igehirdetés modelljéről, az Ő mindig mások felé forduló lelkipásztori szívéről elmélkedtünk. Ma az igehirdetés tanítójaként tekintünk rá. Az igehirdetés modellje. Ma az igehirdetés tanítója. Vezessen minket az az esemény, amelyben faluja, Názáret zsinagógájában prédikál. Jézus felolvas egy részletet Izajás prófétától (vö. 61,1-2), majd mindenkit meglep egy nagyon rövid, mindössze egyetlen mondatból álló „prédikációval”, egyetlen mondattal. Így szól: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”. (Lk 4,21). Ez volt Jézus prédikációja: „Ma beteljesedett az Írás” a fületek hallatára. Ez azt jelenti, hogy Jézus számára ez a prófétai szakasz tartalmazza annak a lényegét, amit magáról el akar mondani. Ezért, valahányszor Jézusról beszélünk, vissza kell térnünk ehhez az első kijelentéséhez. Lássuk tehát, hogy miből áll ez. Öt lényeges elemet azonosíthatunk.
Az első elem az öröm. Jézus ezt hirdeti: „Az Úr Lelke van rajtam, … hogy örömhírt vigyek a szegényeknek.” (18. v.), vagyis az öröm, az öröm hirdetése. Jó hír: Jézusról nem tudunk öröm nélkül beszélni, mert a hit egy csodálatos szeretet-történet, amelyet meg kell osztanunk. Tanúságot tenni Jézusról, az Ő nevében tenni valamit másokért, „a sorok között” elfogadni valaki életét szavakkal kifejezhetetlen gyönyörű ajándék. Ehelyett, ha az öröm hiányzik, az evangélium nem jön át, mert - ez a szó lényege - jó hír, és az „evangélium”: „jó hírt” jelent, az öröm hirdetését. Egy szomorú keresztény beszélhet szép dolgokról, de mindez hiába, ha az általa közvetített hír nem örömteli. Egy gondolkodó egyszer azt mondta: „Szomorú keresztény, egy szomorú keresztény”. Ezt ne felejtsük el.
Elérkeztünk a második szemponthoz: a szabadításhoz. Jézus azt mondja, hogy Őt „a foglyok szabadulásáért” küldték (uo.). Ez azt jelenti, hogy aki Istent hirdeti, az nem téríthet, nem, nem gyakorolhat nyomást másokra, nem, hanem könnyítsen rajtuk: ne terheket rakjon, hanem vegye el őket; békét hozzon, ne bűntudatot. Természetesen Jézus követése aszkézist, áldozathozatalokat von maga után; hiszen, ha minden jó dolog megköveteli ezeket, mennyivel inkább az élet meghatározó valósága! Akik azonban tanúságot tesznek Krisztusról, azok inkább a cél szépségét mutassák meg, mint az út fáradalmait. Előfordulhatott már, hogy valakinek egy szép utazásról meséltünk: például a helyek szépségéről, arról, amit láttunk és tapasztaltunk, nem pedig az odaút idejéről és a reptéri sorban állásról, nem! Tehát minden, a Megváltóhoz méltó bejelentésnek a felszabadulást kell közvetítenie. Mint Jézusé. Ma öröm van, mert azért jöttem, hogy szabadulást hozzak.
A harmadik szempont: a világosság. Jézus azt mondja, azért jött, hogy „látást hozzon a vakoknak” (uo.). Feltűnő, hogy az egész Bibliában Krisztus előtt soha, de soha nem jelenik meg a vak ember meggyógyítása. Ez valóban egy megígért jele volt a Messiás érkezésének. Itt azonban nem csupán fizikai látásról van szó, hanem olyan világosságról, amely egy új világ életét és az életet is új módon láttatja. Van egy „világosságra jutás”, egy újjászületés, ami csak Jézussal együtt történik. Ha jobban belegondolunk, így kezdődött számunkra a keresztény élet: a keresztséggel, amit az ókorban pontosan „megvilágosodásnak” neveztek. Milyen világosságot is ad nekünk Jézus? Ő hozza el számunkra a fiúság világosságát: Ő az Atya örökké élő szeretett Fia; vele együtt mi is Isten hibáink és vétkeink ellenére örökké szeretett gyermekei vagyunk. Az élet tehát már nem vakon halad a semmi felé, nem; nem sors vagy szerencse kérdése, nem. Nem olyasmi, ami a véletlenen vagy a csillagokon múlik, vagy akár az egészségen vagy a pénzügyektől függ, nem. Az élet a szereteten alapul, az Atya szeretetén, aki törődik velünk, az Ő szeretett gyermekeivel. Milyen csodálatos megosztani ezt a világosságot másokkal! Eszedbe jutott már, hogy mindannyiunk élete - az én életem, a te életed, a mi életünk – a szeretet cselekedete? És meghívás a szeretetre? Ez csodálatos! De oly sokszor elfeledjük ezt, a nehézségekkel, a rossz hírekkel, sőt – és ez nem jó – a világiassággal, a világi életmóddal szembesülve is.
Az igehirdetés negyedik területe: a gyógyulás. Jézus azt mondja, azért jött, hogy „szabadon bocsássa az elnyomottakat” (uo.). Az elnyomottak azok, akik az életben úgy érzik, hogy összezúzza őket valami, ami történik: betegség, munka, a szívre nehezedő terhek, bűntudat, hibák, vétkek, bűnök... Ezek elnyomják őket. Gondoljunk például a bűntudatra. Hányan szenvedtünk már ettől? Gondoljunk egy kicsit az ezért vagy azért... érzett bűntudatra. Ami mindenekelőtt nyomaszt bennünket, az pontosan az a rossz, amit semmilyen gyógyszer vagy emberi orvosság nem tud meggyógyítani: a bűn. És ha valakinek bűntudata van, az valami miatt van, amit tett, és ez rossz érzés. De a jó hír az, hogy Jézussal nem ezé az ősi gonoszé, a bűné az utolsó szó.
Vétkezhetek, mert gyenge vagyok. Mindannyian megtehetjük, de nem ez az utolsó szó. Az utolsó szó Jézus bűnből felemelő kinyújtott keze. „És Atyám, hányszor teszed meg ezt? Egyszer?” Nem. „Kétszer?” Nem. „Háromszor?” Nem. Mindig. Bármikor sérült vagy, az Úr mindig kinyújtja a kezét. Csak azt akarja, hogy tarts ki, és hagyd, hogy Ő hordozzon téged. A jó hír az, hogy Jézussal már nem ezé az ősi gonoszé az utolsó szó: a döntő Jézus tovább vivő kinyújtott keze.
Jézus mindig meggyógyít minket a bűnből. És mennyit kell fizetnem ezért a gyógyulásért? Semennyit. Ő mindig és ingyen gyógyít meg minket. Meghívja azokat, akik „fáradoznak és terheket hordoznak” – amint az evangéliumban mondja –, meghívja őket, hogy jöjjenek hozzá (vö. Mt 11,28). Így elkísérni valakit a Jézussal való találkozásra pedig azt jelenti, hogy elvisszük őt a szív életet felemelő Orvosához. Ez azt jelenti: „Testvérem, én nem tudok választ adni a te oly sok problémádra, de Jézus ismer téged, Jézus szeret téged, és meg tudja gyógyítani és meg tudja nyugtatni a szíved. Menj és bízz mindent Jézusra”.
Aki terheket hordoz, annak szüksége van a múltja gyengéd érintésére. Oly sokszor halljuk: „De nekem szükségem lenne a múltam gyógyítására... Szükségem van egy simogatásra az oly súlyosan nyomasztó múltam gyógyulásáért...”. Megbocsátásra van szüksége. És akik hisznek Jézusban, azok éppen ezt adhatják másoknak: a lelket minden adósságtól megszabadító megbocsátás erejét. Testvéreim, ne felejtsétek el: Isten mindent elfelejt. Hogyan? Igen, Ő elfelejti minden bűnünket. Ő felejt, nem emlékezik. Isten elfelejti a bűneinket, mert Ő mindent megbocsát. Csupán azt szeretné, hogy közeledjünk az Úrhoz, és Ő mindent megbocsát nekünk. Gondoljatok vissza valamire az evangéliumból, abból, aki így kezdett beszélni: „Uram, vétkeztem!”. Az a fiú... És az apa a szájára teszi a kezét. „Nem, semmi baj, semmi baj, semmi baj...” Nem hagyja, hogy befejezze... És ez jó. Jézus vár ránk, hogy megbocsásson nekünk, hogy helyreállítson minket. És milyen gyakran? Egyszer? Kétszer? Nem. Mindig. „De Atyám, én mindig ugyanazt követem el...” És Ő mindig ugyanazt teszi! Megbocsát neked, átölel téged. Kérlek, ne veszítsétek el a bizalmatokat ebben. Így szeressük az Urat. Aki terheket hordoz, és a múltért simogatásra szorul, annak szüksége van a megbocsátásra, és Jézus megteszi ezt. Éppen ezt adja Jézus: megszabadítja a lelket minden adósságtól. A Bibliában szó van egy olyan évről, amikor az ember megszabadult az adósság terheitől: a jubileumról, a kegyelem évéről. Mintha ez lenne az igehirdetés végső pontja.
Valójában Jézus azt mondja, hogy azért jött, hogy „az Úr kegyelmének esztendejét hirdesse” (Lukács 4:19). Ez nem egy beütemezett jubileum volt, mint a mostaniak, ahol minden megtervezett, és átgondoljuk, hogyan csináljuk, és hogyan ne csináljuk. Nem így, hanem Krisztussal mindig megérkezik mindig meglepő, az életet újjávarázsló kegyelem. Krisztus minden nap, minden óra Jubileuma, aki közel von magához, hogy megsimogasson és megbocsásson neked. És Jézus hirdetésének mindig el kell hoznia a kegyelem ámulatát. Ezt a rácsodálkozást... „Nem, nem tudom elhinni! Megbocsátást kaptam.” De hát ilyen nagyszerű a mi Istenünk. Mert nem mi teszünk nagy dolgokat, hanem az Úr kegyelme, aki még rajtunk keresztül is váratlan dolgokat visz véghez. És ezek Isten meglepetései. Isten a meglepetések ura. Ő mindig meglep minket, mindig vár, mindig vár ránk. Megérkezünk, és Ő már vár minket. Mindig. Az evangélium a csoda és az újdonság érzésével érkezik, amelynek neve is van: Jézus.
Segítsen nekünk, hogy úgy hirdessük, ahogyan Ő akarja, örömöt, szabadulást, világosságot, gyógyulást és csodát közvetítve. Így szóljon az ember Jézusról.
Az utolsó dolog: ez az örömhír az evangélium szerint „a szegényeknek” szól (18. v.). Gyakran megfeledkezünk róluk, pedig ők a kifejezetten említett címzettek, mert ők Isten szeretettjei. Emlékezzünk rájuk, és emlékezzünk arra, hogy az Úr befogadásához mindannyiunknak „bensőnkben szegénnyé” kell válnunk. Ez nem elégséges így, nem: [neked] „bensődben szegénnyé” kell válnod. Ilyen szegénységgel... „Uram, szükségem van, szükségem van a megbocsátásra, segítségre, erőre van szükségem. Ez az a szegénység, ami legyen meg mindannyiunkban: legyünk belsőleg szegénnyé. Le kell győznünk az önmegvalósítás minden látszatát, hogy megérthessük, hogy kegyelemre szorulunk, és mindig szükségünk van Rá. Ha valaki azt mondja nekem: „Atyám, mi a legrövidebb út a Jézussal való találkozáshoz?”: Légy szükséget szenvedő. Légy a kegyelemre, a megbocsátásra, az örömre szoruló. És Ő egészen a közel fog jönni hozzád. Köszönöm.
______________________________________
Különleges üdvözlet
Szeretettel köszöntöm a mai Audiencián részt vevő angol nyelvű zarándokokat, különösen az Ausztráliából és az Amerikai Egyesült Államokból érkezetteket. A keresztények egységéért folytatott imahét keretében külön üdvözlöm a Bossey Ökumenikus Intézet csoportját. Mindnyájatokra és családotokra a mi Urunk Jézus Krisztus örömét és békéjét kérem. Isten áldjon meg benneteket!
______________________________________
FELHÍVÁS
Holnapután, január 27-én tartják a Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapját. Azoknak a zsidó és más vallású emberek millióinak kiirtására emlékezünk, amelyet nem szabad sem elfelejteni, sem tagadni. Nem kötelezhetjük tartósan el magunkat a testvériség közös építése mellett anélkül, hogy előbb el ne tüntetnénk a gyűlöletnek és erőszaknak gyökereit, amelyek a Holokauszt borzalmait táplálták.
* * *
Szívélyesen üdvözlöm az olaszul beszélő zarándokokat. Külön köszöntöm és köszönetet mondok az Integrális Emberi Fejlődés Dikasztériuma által szponzorált, a Hansen-kórról (lepra) szóló, „Senkit sem hagyunk magára” című szimpózium résztvevőinek.
Végül gondolataim, mint mindig, a fiatalok, a betegek, az idősek és az ifjú házasok felé fordulnak. Ma zárul a Keresztény Egységért való Imahét. Arra bátorítok mindnyájunkat, hogy mindenki a saját élethelyzetében élje meg a keresztségből számunkra eredő keresztény egységnek követelményeit. E szentség ajándékának tudatában munkálkodjunk, imádkozzunk és áldozzunk naponta a Krisztusban hívők egységéért.
Gondolatainkból és imáinkból ne hiányozzon a meggyötört, oly sokat szenvedett Ukrajna. Ma reggel találkoztam az Ukrajnában élő különböző felekezetek vezetőivel – akik mindannyian összegyűltek –, és elmondták nekem, hogy milyen fájdalmat érez az a nép. Soha ne felejtsünk el minden nap imádkozni a végleges békéért Ukrajnában.
Áldásomat adom mindnyájatokra.
_________________________________________________
A Szentatya szavainak összefoglalása
Kedves testvéreim! Az apostoli buzgóságról, az evangélium örömének másokkal való megosztása iránti vágyról szóló katekézis-sorozatunkban most azt vizsgáljuk, hogy maga Jézus, a mi Tanítónk és Mesterünk milyen bemutatását választotta üzenetének. A názáreti zsinagógában, nyilvános működésének legelején az Úr kinyilatkoztatta, hogy Izajás próféciájának beteljesedéseként azért jött, hogy jó hírt hirdessen a szegényeknek és az Úr kegyelmének évét (vö. Lk 4,16-21). Jézus Krisztus evangéliuma tehát, ahogy a próféta megjövendölte, olyan üdvözítő üzenet, amely ragályos örömöt, hiteles szabadságot, az Isten szeretett fiaiként és lányaiként való lelki újjászületés ígéretét, valamint a bűn és a halál elnyomásából való végleges gyógyulást hoz. Mi, akik Isten kegyelméből Jézusba vetettük hitünket és megtapasztaltuk igéjének átalakító erejét, nem csak arra vagyunk hivatottak, hogy hálát adjunk ezért a csodálatos ajándékért, hanem arra is, hogy szabadon és örömmel megosszuk másokkal. Krisztus követői számára így minden nap „kegyelmi idő” és egy új lehetőség arra, hogy tanúságot tegyünk Isten felkínált kegyelmének „örömhíréről”, az irgalomról, a megbocsátásról és a Jézusban, az ő szeretett Fiában kínált új életről.
Kommentáld!