December 20-án a déli Úrangyala imádság előtt Mária és Erzsébet találkozásának evangéliumi jelenetét alapul véve az elcsodálkozás képességére hívta fel a figyelmet a pápa. Az imádság után pedig örömét fejezte ki a Szíriával kapcsolatos megegyezésért, és megemlékezett más népekről is.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma, advent negyedik vasárnapján az evangélium Mária alakját emeli ki. Abban a helyzetben állítja szemünk elé, amikor – miután megfoganta Isten Fiát a hitben – hosszú útra kel: a galileai Názáretből Júda hegyei közé megy, hogy meglátogassa és segítse Erzsébetet. Gábor angyal feltárta előtte, hogy idős rokona, akinek nincsenek gyermekei, már hatodik hónapja áldott állapotban van (vö. Lk 1,26.36). Ezért Mária, aki ajándékot s még nagyobb misztériumot hordoz magában, felkeresi Erzsébetet, és nála marad három hónapig. Amikor a két asszony találkozik, képzeljétek csak el: egy idős és egy fiatal találkozik, Mária, a fiatal az, aki elsőként mondja ki az üdvözlő szavakat. Az evangéliumban ezt olvassuk: „Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet” (Lk 1,40). Az üdvözlés után hatalmas csodálkozás tölti el Erzsébetet – ne felejtsétek el ezt a szót: csodálkozás. Hatalmas csodálkozástölti el Erzsébetet, ami szavaiból is kihallatszik: „Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám?” (Lk 1,43). Aztán megölelik, megcsókolják egymást, örül egymásnak ez a két asszony: az idős és a fiatal, mindketten áldott állapotban.

Hogy jól tudjuk megünnepelni a karácsonyt, meg kell állnunk a csodálkozás „helyeinél”. Melyek ezek a csodálkozás helyei a mindennapi életben? Hármat említek. Az első hely a másik ember, akiben testvért kell látnunk, mert amióta megszületett Jézus, minden emberi arc Isten Fiának vonásait hordozza. Főleg akkor, amikor szegény ember arcáról van szó, mert Isten szegényként lépett a világba, és elsősorban a szegényeknek engedte, hogy közel kerüljenek hozzá.

Egy másik – a második – hely, ahol csodálat tölthet el minket, ha hittel nézzük, a történelem. Sokszor azt hisszük, hogy helyes oldaláról nézzük a történelmet, pedig meglehet, hogy épp a hátoldaláról szemléljük. Ez akkor történik például, amikor úgy hisszük, hogy a történelmet a piacgazdaság határozza meg, a pénz és az üzlet irányítja, és az egymást váltó hatalmasok uralkodnak felette. Jézus születésének, a karácsonynak az Istene azonban olyan Isten, aki „összekeveri a kártyákat”: szereti ezt tenni! Miként Mária énekli a Magnificatban, az Úr ledönti trónjukról a hatalmasokat és felemeli a megalázottakat, betölti javaival az éhezőket, és üres kézzel küldi el a bővelkedőket (vö. Lk 1,52–53). Ez a második csodálkozás, a történelem csodálata.

A csodálkozás harmadik helye az egyház: hívő csodálkozással akkor nézünk az egyházra, amikor nem csak vallási intézménynek tartjuk – persze az is –, hanem anyánknak érezzük, aki, még ha szeplős és ráncos is – ezekből sok van nekünk! –, megláttatja velünk az Úr Krisztus által szeretett és megtisztított Jegyes vonásait. Olyan egyház ez, amely fel tudja ismerni a hűséges szeretet sok jelét, melyeket Isten küld folyamatosan feléje. Olyan egyház ez, amelynek az Úr Jézus soha nem féltékenyen őrizendő birtoka – akik ezt teszik, tévednek –, hanem mindig az a Valaki, aki elébe jön, és akit az egyház bizalommal és örömmel tud várni, hangot adva a világ reményének. Ez az egyház hívja az Urat: „Jöjj, Úr Jézus!” Ennek az anyaegyháznak mindig ki vannak tárva a kapui és a karjai, hogy mindenkit befogadjon. Sőt ez az anyaegyház kilép a kapuin, hogy anyai mosollyal megkeressen minden távollévőt, és Isten irgalmasságához vigye őket. Ez a karácsony csodálkozása!

Karácsonykor Isten egész önmagát adja nekünk, amikor nekünk adja az ő Fiát, az egyetlent, az ő szeme fényét. Egyedül Máriának, Sion alázatos és szegény leányának, a Magasságbeli Fia anyjának szívével tudunk örvendezni és ujjongani Isten nagy ajándékának és az ő kiszámíthatatlan ajándékának. Ő segítsen minket, hogy csodálkozva – ezzel a három csodálkozással: a másikon, a történelmen és az egyházon való elcsodálkozással – tudjuk fogadni Jézus születését, aki az ajándékok ajándéka, egy meg nem érdemelt és nekünk üdvösséget hozó ajándék. A Jézussal való találkozás bennünk is kiváltja majd ezt a hatalmas csodálkozást! De nem tudunk csodálkozni, nem tudunk Jézussal találkozni, ha nem találjuk meg őt másokban, a történelemben és az egyházban.

A Szentatya szavai az Úrangyala imádság után:

Kedves testvéreim!

Ma is fontosnak tartom, hogy megemlékezzek a szeretett Szíriáról: nagy elismerésemet fejezem ki a nemzetközi közösség által nemrég elért megegyezésért. Bátorítok mindenkit, hogy nagylelkű törekvéssel folytassa az erőszak megszüntetése és a békét eredményező, tárgyalásos megoldás felé vezető utat. Hasonlóképpen gondolok a szomszédos Líbiára, ahol az érintett felek nemzeti egységkormány felállítása mellett döntöttek, ami reményre ad okot a jövőt illetően.

Szeretném támogatni a Costa Rica és Nicaragua közötti együttműködési törekvést is. Kívánom, hogy a testvériség új szellemisége megerősítse a párbeszédet és az együttműködést közöttük, de a térség összes országa között is.

Most India kedves népére gondolok, melyet nemrég súlyos áradás sújtott. Imádkozzunk e testvéreinkért és nővéreinkért, akik szenvednek ettől a csapástól, és ajánljuk az elhunytak lelkét Isten irgalmába. Most mondjunk el egy üdvözlégyet ezekért az indiai testvéreinkért! [Üdvöz légy, Mária…]

Szeretettel köszöntelek mindnyájatokat, kedves zarándokok, akik sokféle országból érkeztetek, hogy részt vegyetek ezen az imádságos összejövetelen. Főképpen azonban a római gyerekeket köszöntöm. Ezek a gyerekek nagyon jól tudnak zajt csapni! A „jézuskák”, a Jézus-szobrok hagyományos megáldására jöttek, amelyet a Római Oratóriumok Központ szervez. Kedves gyerekek, jól figyeljetek: amikor imádkoztok majd betlehemetek előtt, rám is gondoljatok, és majd én is gondolok rátok! Köszönöm nektek, boldog karácsonyt kívánok!

Köszöntöm a „Gyermekek az égben” közösség családjait, és azokat a családokat, amelyek kapcsolatban állnak, reményben és fájdalomban, a Bambino Gesù [Gyermek Jézus] Kórházzal. Kedves szülők, biztosítalak titeket, hogy lélekben veletek vagyok, és bátorítalak titeket, hogy haladjatok tovább hívő, testvéri utatokon.

Köszöntöm a Racconigiből érkezett vegyes kart, a „pápa gyermekei” imacsoportot – köszönöm támogatásotokat! –, valamint a pármai híveket.

Szép vasárnapot kívánok mindnyájatoknak, aztán pedig reménnyel és csodálkozással teli karácsonyt, azzal a csodálkozással, amelyet Jézus ad nekünk, szeretettel és békével teli karácsonyt! Ne feledkezzetek el imádkozni értem! Finom ebédet! A viszontlátásra! 

Fordította: Tőzsér Endre SP

Forrás: Vatikáni Sajtóközpont

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír