A szeptember 7-én délelőtt tartott általános kihallgatás keretében a Szentatya arra buzdította a hívőket, hogy vizsgálják felül istenképüket. Isten nem ítélkező bíróként, hanem irgalmat gyakorló testvérként küldte hozzánk az ő Fiát. Egyedül az irgalom ment meg és üdvözít minket.

A pápa katekézisét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves Testvéreim, jó napot kívánok!

Meghallgattunk egy szakaszt Máté evangéliumából (Mt 11,2–6). Az evangélistát az a szándék vezeti, hogy mélyebben bevezessen minket Jézus misztériumába, s így meglássuk az ő jóságát és irgalmasságát. A következő jelenetről van szó: Keresztelő János elküldi tanítványait Jézushoz – János börtönben volt –, hogy egy teljesen világos kérdést tegyenek fel neki: „Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk?” (Mt 11,3). Keresztelő János ugyanis sötét időszakon ment keresztül. Roppantul várta a messiást, és igehirdetésében erős jelzőkkel írta le: olyan bíróként, aki végre elhozza Isten országát és megtisztítja népét, a jókat megjutalmazza, a rosszakat pedig megbünteti. Így prédikált: „A fejsze már a fák gyökerén van. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt” (Mt 3,10). Most, hogy Jézus másfajta stílusban kezdte meg nyilvános működését – János kettős sötétségben szenved: a börtön, a cella sötétségében és a szív sötétségében –, nem érti Jézus stílusát, ezért tudni akarja, ő-e a messiás, vagy pedig másvalakit kell várni.

Jézus válasza első látásra nem Keresztelő János kérdésére felel. Jézus ugyanis ezt mondja: „Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdettetik az evangélium. Boldog, aki nem botránkozik rajtam” (Mt 11,4–6). Itt világossá válik az Úr Jézus szándéka: azt válaszolja, hogy ő az Atya irgalmasságának konkrét eszköze, aki mindenkihez odalép, hogy elvigye neki a vigasztalást és az üdvösséget, és ily módon kinyilvánítja Isten ítéletét. A vakok, a sánták, a leprások, a süketek visszanyerik méltóságukat, és többé nincsenek betegségük miatt kirekesztve, a halottak visszatérnek az életbe, a szegényeknek pedig hirdettetik a jó hír. Ez az, ami összefoglalja Jézus cselekvését, aki ily módon magának Istennek a cselekvését teszi láthatóvá és foghatóvá.

Nagyon világos az az üzenet, amelyet az egyház kap Krisztus életének ebből az elbeszéléséből. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy megbüntesse a bűnösöket vagy megsemmisítse a gonoszokat. E helyett megtérésre hívja őket, hogy látva az isteni jóság jeleit rátalálhassanak a visszatéréshez vezető útra. Ahogy a zsoltár mondja: „Ha számon tartod a vétkeket, ki állhat meg akkor, színed előtt, Uram? Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy így féljünk téged” (Zsolt 130,3–4).

Az igazságosság, amelyet Keresztelő János igehirdetésének középpontjába tett, Jézusban elsősorban irgalmasságként nyilvánul meg. Az előfutár kétségei lényegében elővételezik azt a zavart, amelyet később tetteivel és szavaival Jézus kivált. Így megértjük Jézus válaszának utolsó mondatát: „Boldog, aki nem botránkozik rajtam” (Mt 11,6). A botrány „akadályt” jelent. Ezért Jézus egy külön veszélyre figyelmeztet: ha hitének útjában főleg az ő irgalmas tettei állnak akadályként, ez azt jelenti, hogy hamis képe van a messiásról. Ellenben boldogok azok, akik Jézus tetteit és szavait látva dicsőítik a mennyei Atyát.

Jézus figyelmeztetése mindig időszerű: az ember ma is alkot olyan istenképeket, amelyek megakadályozzák, hogy Isten valóságos jelenlétét élvezze. Egyesek egy „csináld magad” hitet vágnak ki maguknak, amely saját vágyaik és meggyőződéseik szűk terébe zárja Istent. Ez a hit azonban nem megtérés az önmagát feltáró Úrhoz, sőt képtelen arra, hogy megszólítsa életünket és felrázza lelkiismeretünket. Mások hamis bálványt csinálnak Istenből; az ő szent nevét saját érdekeik, mi több, a gyűlölet és erőszak igazolására használják. Ismét mások számára Isten csak pszichológiai mentsvár, amelynek biztonságába bebújhatnak a nehéz időszakokban: önmagába zárkózik ez a hit, nem hatol át rajta Jézus testvérek felé lendítő, irgalmas szeretetének ereje. Ismét mások Krisztust csak egy kiváló erkölcstanítónak tartják, egyiknek a sok közül a történelemben. Végül van, aki a Jézussal való, pusztán a lélek mélyén működő kapcsolatra szűkíti le a hitet, s így semlegesíti a világ és a történelem átalakítására ösztönző missziós lendületét. Mi, keresztények Jézus Krisztus Istenében hiszünk, és az a vágyunk, hogy növekedjünk az ő szeretetmisztériumának élő megtapasztalásában.

Törekedjünk tehát, hogy ne gördítsünk akadályokat az Atya irgalmas cselekvése elé, hanem kérjük Istent, ajándékozzon nekünk nagy hitet, hogy mi magunk is az irgalmasság jelévé és eszközévé válhassunk.

Fordította: Tőzsér Endre

Fotó: ANSA

Magyar Kurír