Tartsuk magunkat távol a gonosztól, tanuljunk meg jót tenni, és hagyjuk, hogy az Úr vezessen minket előre – buzdított Ferenc pápa március 14-én, kedden reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmise homíliájában.

Olyan megtérésre van szükségünk, amely nem merül ki a szavakban, hanem konkrét dolgokban mutatkozik meg. A napi olvasmány Izajás könyvéből (Iz 1,10.16–20) arra szólít minket, hogy óvakodjunk a gonosztól, és tanuljunk meg jót cselekedni.

Nap mint nap mindenki tesz valami rosszat. Nem véletlenül olvassuk a Bibliában azt, hogy a legszentebb is hétszer vétkezik egy nap – mutatott rá a pápa. – A nehézség abban rejlik, hogy ne szokjunk hozzá, hogy a rossz dolgokban éljünk, és tartsuk távol magunkat attól, ami megmérgezi a lelket. Ehelyett meg kell tanulnunk jót tenni. Ez azonban nem egyszerű, folytonos tanulást igényel. Isten megtanít erre, csak tanuljuk meg. Akár a gyermekek. A keresztény élet útján járva mindennap tanulással telik. Minden egyes nap meg kell tanulnunk valamit, hogy jobbak legyünk, mint tegnap. Tanulni. Eltávolodni a rossztól, és megtanulni a jót tenni: ez a megtérés szabálya. Megtérni ugyanis nem úgy kell, hogy elmegyünk egy tündérhez, aki a varázspálcájával suhint egyet, és megtértünk – nem! Ez egy folyamat. A rossztól való eltávolodás és a tanulás útja.

Bátorságra és alázatra van szükség az eltávolodáshoz és ahhoz, hogy megtanuljuk a jót tenni, ami konkrét cselekedetekben nyilvánul meg. Az Úr itt három konkrét dolgot mond, de sok van még: „keressétek az igazságot, segítsétek az elnyomottakat, szolgáltassatok igazságot az árvának, s védelmezzétek az özvegyet…” – mindenképpen kézzelfogható dolgokról van szó. Meg kell tanulnunk jót cselekedni, de nem szavakkal, hanem konkrét dolgokkal. Tettekkel… Ezért Jézus a mai evangéliumban (Mt 23,1–12) megrója Izrael népének elöljáróit, amiért csak beszélnek, de nem cselekednek, nem ismerik a kézzelfogható dolgokat. Ha pedig nincs konkrét tett, nem történhet megtérés sem.

Az olvasmány az Úrnak ezzel a felhívásával folytatódik: „Aztán jöjjetek, s szálljatok velem perbe” (Iz 1,18). (Az olasz bibliafordításban az aztánra a su szócskát használják – homíliájában ezután ezt elemezte a pápa. A su az olaszban annyit tesz: ’nosza’, ’rajta’, ’föl’, ’gyerünk’ – a szerk.) Szép szó ez a „rajta”, „föl”, amit Jézus a bénáknak, Jairus lányának és a naimi özvegy fiának is mondott. És Isten segít nekünk, hogy „fölkeljünk”.

Ferenc pápa szentbeszédében kifejtette: Isten úgy segít nekünk, hogy velünk együtt halad, hogy elmagyarázza a dolgokat, hogy megfogja a kezünket. Az Úr képes erre a csodára, vagyis hogy megváltoztasson minket, persze nem egyik napról a másikra, hanem útközben.

Az előttünk álló nagyböjti zarándokút tehát ilyen egyszerű: felhívás a megtérésre, tartózkodás a rossztól, a jó cselekedet megtanulása. „Rajta, kelj föl, gyere hozzám, beszéljük meg, és együtt menjünk tovább” – biztat az Úr. „De nekem annyi bűnöm van…” – „Ne aggódj: ha olyanok is volnának bűneid, mint a skarlát, fehérek lesznek, akár a hó…” Egy Atya szól tehát hozzánk, egy Atya, aki szeret minket, nagyon-nagyon szeret. És elkísér a megtérés útján. Annyit kér csupán, hogy legyünk alázatosak. Jézus azt mondja az elöljáróknak: „Aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják” (vö. Mt 23,1–12).

Ferenc pápa homíliája végén még egyszer összefoglalta a nagyböjti út lényegét: eltávolodni a rossztól, megtanulni jót tenni, fölkelni és az Úrral menni. Ha így teszünk, akkor bűneink mind megbocsáttatnak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír