Jézus színeváltozásának evangéliumi szakasza alapján a pápa arról beszélt, hogy a szerzetesi élet teljességét a kereszt felvállalása hozza meg, mely a dicsőséghez vezet. A közösség és az ima erejét hangsúlyozta a szombat délutáni szentmisén, amelynek főcelebránsa a római Il Gesù-templomban P. Arturo Sosa jezsuita generális volt.

Gedő Ágnes – Vatikán

Az ignáci szentév keretén belül, Loyolai Ignác, Xavéri Ferenc, Jézusról nevezett Teréz, Munkás Izidor és Néri Fülöp szentté avatásának 4. centenáriuma alkalmából mondott homíliájában Ferenc pápa Jézus négy cselekvését elemezte a színeváltozás evangéliuma alapján.

 

„E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: „Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: „Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!” Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt. Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.” (Lk 9, 28-36)

 

Az első ige: kiválasztotta - kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot. Jézus választja ki és hívja magával tanítványait, tehát először van a kegyelem misztériuma. Vagyis nem a mi döntésünk ez, hanem Isten választ ki minket érdemeinktől függetlenül. Még mielőtt felajánlanánk életünk ajándékát, mi vagyunk azok, aki ingyenesen ajándékot kaptunk. Minden nap ebből az eredeti kegyelemből kell újraindulnunk. Jézus azt tette velünk, mint Péterrel, Jánossal és Jakabbal: nevünkön szólított és kiválasztott, hogy fölvigyen szent hegyére, ahol szeretete átváltoztat minket. A kegyelem által vezet oda bennünket. Tehát amikor keserűség, csalódás ér minket, ne ragadjunk bele a sírdogálásba és a nosztalgiába. Ezek a kísértések megbénítják utunkat, és sehova nem vezetnek. Vegyük inkább kezünkbe életünket a kegyelemtől kezdve, és fogadjuk el az ajándékot, hogy minden napunkat úgy éljük meg, mint a cél felé vezető út egy állomását.

Magával vitte tanítványait az Úr, mint közösséget. A mi hivatásunk a közösségben gyökerezik – mutatott rá a pápa. Minden nap újra kell élnünk a kegyelmet, hogy befogadtak az anyaszentegyházba és hogy érte élhetünk. Jézuséi vagyunk, az Ő Társasága vagyunk. Ne fáradjunk bele abba, hogy kérjük az erőt a közösség építésére és megőrzésére, hogy testvéri kovász legyünk az egyház és a világ számára. Nem szólisták vagyunk, akik közönségre várnak, hanem kórusba rendezett testvérek. Érezzünk együtt az egyházzal, utasítsuk el a kísértést, hogy egyéni sikereket hajszoljunk és érdekcsoportokba tömörüljünk. Ne szippantson be minket a klerikalizmus, ami merevvé tesz, ne adjuk át magunkat az ideológiáknak, melyek megosztanak. A szentek, akikre ma emlékezünk, a közösség tartóoszlopai voltak. Arra emlékeztetnek minket, hogy különböző természetünk és látásmódunk dacára az égben együtt leszünk. Akkor pedig érdemes már most egységben lennünk, fogadjuk el annak szépségét, hogy Jézus együtt kiválasztott minket!

 

A második ige, melyet Ferenc pápa homíliájában elemzett: fölmenni - Jézus fölment a hegyre. Jézus útja tehát nem lefelé, hanem fölfelé vezet. A színeváltozás nem sík vidéken történik, hanem fárasztó út után. Ahhoz, hogy Jézust kövessük, magunk mögött kell hagynunk a középszerűség alföldjeit és a kényelem lejtőit. Ki kell lépni megnyugtató szokásainkból és kivándorolni, ahogy Mózes tette. Csak a kereszt emelkedője vezet el minket a dicsőség célpontjához. Ez az út: a kereszttől a dicsőségig. A világ kísértése az, hogy anélkül keressük a dicsőséget, hogy előtte átmentünk volna a kereszten. Ismert, egyenes és sima utakra vágyunk, de ahhoz, hogy megleljük Jézus világosságát, folyamatosan ki kell lépnünk önmagunkból és Őt követve fölmennünk.

Mindig fennáll a veszély, hogy a hitünk megállapodik, leparkol. Nem szabad passzív tanítványnak lenni, elaludni. Aki követni akarja Jézust, annak nincs ideje szunyókálni, elaltatni a lelkét a mai kor fogyasztói és individualista légkörében. Nem szabad elengedni a közösségi szellemet, az evangélium konkrétságát. Korunk egyik drámája az, hogy behunyjuk a szemünket a valóság előtt és elfordulunk. Szent Teréz segítsen kilépni önmagunkból és fölmenni a hegyre Jézussal, hogy észrevegyük az idők jeleit. Jézus testvéreink sebein, az emberiség megpróbáltatásaink keresztül is kinyilatkoztatja magát.

A harmadik ige, amelyre Ferenc pápa felhívta a figyelmet: imádkozni. Jézus fölment a hegyre és imádkozott. Eközben történt színeváltozása. Mit jelent ma számunkra az ima? Túl a megszokáson és a szolgálati évek gyakorlatán az imádságnak ereje van megváltoztatni a valóságot. Ez egy cselekvő küldetés, folytonos közbenjárás. Nem a világtól való elvonulás, hanem a világ megváltoztatása. Ha az ima élő bennünk, akkor felszítja küldetésünk tüzét, lángra lobbantja belső örömünket, és segít, hogy meghalljuk a szenvedők hangját. Hogyan imádkozunk a most zajló háborúban? Gondoljunk Néri Szent Fülöp imájára, aki kitárta szívét és befogadta az utcagyerekeket. Vagy Szent Izidorra, aki a földeken imádkozott.

 

Vegyük kezünkbe minden nap személyes hivatásunkat és közösségi életünket. Menjünk föl az Isten által kijelölt határokhoz, kilépve önmagunkból. Imádkozzunk, hogy megváltoztassuk a körülöttünk lévő világot. És végül a negyedik ige: egyedül maradni – Jézus egyedül maradt. Ekkor hangzott el az Atya szózata: Őt hallgassátok! Az evangélium végül a lényegre fordítja tekintetünket. Gyakran hajlamosak vagyunk a másodlagos dolgokat előtérbe helyezni az egyházban és a világban, a lelkiségben és a társadalomban egyaránt. Vagyis a szokásokra, hagyományokra koncentrálunk ahelyett, hogy a maradandóra figyelnénk. Nagyon fontos dolgozni a szívünkön, hogy meg tudjuk különböztetni azt, ami Isten szerint való és maradandó attól, ami másodlagos és a világ szerint való, tehát múlandó. Loyolai Szent Ignác segítsen minket a megkülönböztetés megőrzésében, mely értékes örökségünk, hogy általa mindent újszerűen lássunk Krisztusban – utalt végül a pápa a Szent Ignác-jubileumi év mottójára.