Az új esztendő első szentmiséje Isten Anyját köszöntötte szerte a katolikus egyházban és így a vatikáni Szent Péter bazilikában is, ahol január elsején vasárnap délelőtt ünnepi szentmisét tartottak, melynek homíliáját Ferenc pápa mondta. Beszédében a 431-es efezusi zsinat ünnepi hangulatára emlékeztetett, mely főként a rózsafüzér imádság révén ma is éppúgy visszhangzik Isten szent és hűséges népében. A pásztorok módjára nekünk is sietve útra kell kelnünk, hogy meglássuk az Istenanyját!

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán     

„Istennek szent anyja!” Isten szent népének örömteli kiáltása ez, amely Efezus utcáin zengett a négyszázharmincegyedik esztendőben, amikor a zsinati atyák Máriát Isten Anyjának kiáltották ki – kezdte beszédét Ferenc pápa. Ez egy alapvető hittétel, de mindenek felett egy csodálatos hír: Istennek van Anyja és ezért örökre kötődik emberségünkhöz, miként egy gyermek az anyjához, olyannyira, hogy a mi emberségünk az ő embersége. Ez egy elképesztő és vigasztaló igazság, olyannyira, hogy az itt tartott utolsó zsinat megerősítette azt ekképpen: „Isten Fia a megtestesülés által bizonyos módon egyesül minden emberrel. Emberi kézzel dolgozott, emberi ésszel gondolkodott, emberi döntés alapján cselekedett, emberi szívvel szeretett. Szűz Máriától született, és valóban egy lett velünk és közülünk mindenben, kivéve a bűnt” – idézett a pápa a II. Vatikáni Zsinat „Gaudium et Spes” konstitúciójából. Íme, mit cselekedett az Isten, aki Máriától született? Megmutatta konkrét szeretetét emberségünk iránt, amikor azt igazán és teljes mértékben átölelte. Isten nem szavakkal, hanem tettekkel szeret minket; nem „felülről” és távolról, hanem „közelről”, közvetlenül a testünkből, mert Máriában testté lett az Ige, mert Krisztus keblében továbbra is egy testből való szív dobog, mégpedig mindnyájunkért!

 

Istennek szent anyja! Sok könyv és nagyszerű értekezés született erről a címről. De mindenekelőtt ezek a szavak kerültek be Isten szent népének szívébe, a legismertebb és legcsaládiasabb imába, amely megszabja a napok ritmusát és kíséri a legfárasztóbb pillanatokat és legmerészebb reményeinket, vagyis az Ave Maria, az „Üdvözlégy Mária” ima. Az Isten Igéjéből vett néhány bevezető mondat után az ima második része így kezdődik: „Asszonyunk Szűz Mária, Istennek Szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért”. Ez a megszólítás gyakran tagolta napjainkat és lehetővé tette Istennek, hogy Márián keresztül megközelítse életünket és történelmünket. „Istennek Szent Anyja, könyörögj érettünk, bűnösökért”, hangzik a legkülönfélébb nyelveken a rózsafüzér szemein át, szükség idején, egy-egy szentkép előtt, vagy az utcán mondva, hiszen az Istenanya mindig válaszol erre a felszólításra, meghallgatja kéréseinket, megáld minket Fiával a karjában, elhozza nekünk Isten testté lett gyöngédségét. Egyszóval reményt ad nekünk.  

 

Nekünk pedig ez év elején éppúgy a reményre van szükségünk, mint ahogy a föld várja az esőt. Az Isten Anyja és a mi Anyánk jegyében kezdődő év azt üzeni nekünk, hogy a remény kulcsa Mária, a remény antifónája, vagyis válaszos verse pedig a könyörgésünk, melyet Isten Szent Anyjához intézünk. Ma pedig a Szűzanyára bízzuk a nagyon szeretett, XVI. Benedek emeritus pápát, hogy kísérje őt az útján, mely ebből a világból Istenhez vezet – fűzte hozzá rögtönzött szavakkal Ferenc pápa.

 

Különleges módon imádkozzunk most az Anyához a szenvedő gyermekekért, akiknek már nincs több erejük imádkozni, és imádkozzunk a háború sújtotta sok testvérünkért a világ számos pontján, akik ezeket az ünnepnapokat sötétben és hidegben, nyomorúságban és félelemben élik meg, belemerülve az erőszakba és a közönybe! Azok számára, akiknek nincs békéjük, kérjük Máriát, azt az asszonyt, aki világra hozta a Béke Fejedelmét. Benne, a Béke Királynőjében valósággá lesz az áldás, amit a szentmise olvasmányában hallottunk: „Az Úr fordítsa feléd az arcát és adjon neked békét”. Egy Anya kezén keresztül Isten békéje akar bejutni otthonunkba, szívünkbe, világunkba. De hogyan is fogadjuk azt? – tette fel a kérdést Ferenc pápa.

 

Fogadjuk meg a mai evangélium főszereplőinek, a betlehemi pásztoroknak a tanácsait, akik először látták meg az anyát a gyermekkel. Ők szegény emberek voltak, sőt talán még faragatlanok is és aznap este még dolgoztak. Éppen ők – és nem a bölcsek és még csak nem is a hatalmasok – ismerték fel először a közeli Istent, azt az Istent, aki szegényként jött el hozzánk és szeret is együtt lenni a szegényekkel. Az evangélium a pásztorokról mindenekelőtt két nagyon egyszerű gesztust emel ki, amelyek azonban nem mindig könnyűek. A pásztorok „elmentek és láttak”. Két gesztus: elmenni és megnézni! – adta meg a programot Ferenc pápa.

 

Először is elmenni. A szöveg azt mondja, hogy a pásztorok „késlekedés nélkül elmentek” (Lk 2,16). Nem álltak egy helyben. Éjszaka volt, vigyázniuk kellett a nyájukra, és bizonyára elfáradtak: várhatták volna a hajnalt, várhatták volna, hogy felkeljen a nap, hogy aztán elindulva meglássák a jászolban fekvő Gyermeket. Ehelyett késedelem nélkül elindultak, mert a fontos dolgokkal szemben azonnal reagálni kell, nem szabad azokat halogatni; mert „a Szentlélek kegyelme nem tűri a lassúságot” – idézett a pápa Szent Ambrus püspök tanításából. Így találtak rá a Messiásra, akit évszázadok óta várt a világ és aki után olyan sokan epedtek. Testvéreim, ahhoz, hogy Istent és békéjét befogadjuk, nem szabad egy helyben állni és nem lehet kényelmesen várakozni a dolgok javulására. Fel kell állnunk, meg kell ragadnunk a kegyelem lehetőségeit, mennünk kell, kockáztatnunk kell! – bíztatott a pápa.

Igen, kockázatot kell vállalnunk! Ma, az év elején, ahelyett, hogy azon gondolkodnánk és reménykednénk, hogy a dolgok megváltozzanak, hasznos lenne, ha feltennénk magunknak a kérdést: „Hova akarok eljutni idén? Kinek fogok jót tenni?” Az Egyházban és a társadalomban sokan éppen azt a jót várják, amit te és csak te tudsz megadni, a te szolgálatodat. Az érzéstelenítő lustasággal és bénító közömbösséggel szemben, a képernyő előtt üléssel és a számítógép billentyűzetével szemben ma a pásztorok arra késztetnek bennünket, hogy induljunk el, hogy mozduljunk meg attól, ami a világban történik és ezért akár piszkítsuk is be a kezünket, hogy jót tegyünk, lemondva sok megszokásról és kényelemről, azért, hogy megnyíljunk Isten új dolgai előtt, amelyek a szolgálat alázatában, a gondoskodás bátorságában rejlenek. Testvéreim, kövessük a pásztorokat: Gyerünk! – lelkesített a Szentatya.

 

Ahogy az evangélium említi, a pásztorok megérkeztek és megtalálták „Máriát és Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket”. Majd megjegyzi, hogy csak „miután meglátták őket” és elcsodálkoztak, kezdték mesélni másoknak is Jézusról és dicsőítették és magasztalták az Istent mindazért, amit hallottak és láttak. A fordulópont az volt, hogy „meglátták”. Fontos látni, tekintetünkkel átölelni, miként a pásztorok a Gyermek előtt, aki Anya karjában nyugszik. Anélkül, hogy bármit is mondana, anélkül, hogy bármit is kérne, anélkül, hogy bármit is tenne.

Ez valóban fontos számunkra: csendben nézni, imádni, szemünkkel befogadni az emberré lett Istent, az ő Anyja és a mi Anyánk vigasztaló gyengédségét. Az év elején a sok újdonság között, amit szeretnénk megtapasztalni és a sok tennivalónk közt, szánjunk időt a látásra, vagyis arra, hogy megnyissuk a szemünket és nyitva tartsuk az iránt, ami fontos, vagyis az Isten és mások iránt. Legyen bátorságunk átérezni a találkozás ámulatát, ami Isten stílusa, valami egészen más, mint a világ csábítása, ami csak megnyugtat minket. Az Isten adta meglepődés, a találkozás azonban békét ad, míg a többi csak elaltat és megnyugtat.

Hányszor is történik, hogy sietségünkben még arra sincs időnk, hogy egy percre megálljunk az Úr társaságában, hogy meghallgassuk a Szavát, hogy imádkozzunk, imádjuk és dicsérjük Őt! De ugyanez történik mások iránt is: sietségből vagy szereplésvágyból nincs időnk meghallgatni a feleséget, a férjet, beszélgetni a gyerekekkel, megkérdezni őket, hogy érzik magukat, és nem csak a tanulmányaik, egészségi állapotuk után érdeklődni. És mennyire hasznos, ha meghallgatjuk az időseket, a nagypapát és a nagymamát, ha életünk mélyére tekintünk és újra felfedezzük gyökereinket. Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy vajon látjuk-e, kik a szomszédaink a lakóépületünkben és azokat, akikkel nap mint nap az utcán találkozunk. Testvéreim, utánozzuk a pásztorokat: tanuljunk meg látni! A szívünkkel értsük, amit látunk! Tanuljunk meg látni! – pontosított a pápa.

Menj és nézz utána. Ma az Úr eljött közénk és Isten Szent Anyja őt állítja a szemünk elé. Fedezzük fel újra az indulás lendületében és a meglátás elcsodálkozásával azokat a titkokat, melyek képesek valójában újjáteremteni ezt az évet és segítenek legyőzni a helyben maradás fáradságát vagy a csábítás hamis békéjét. És most, testvéreim, arra hívlak benneteket, hogy tekintsünk mindnyájan Isten Szent Anyjára. Éppen ezért ismételjük el háromszor: Istennek Szent Anyja! Istennek Szent Anyja! Istennek Szent Anyja! – zárta homíliáját Ferenc pápa az Új Esztendő első szentmiséjén.