December 24-én, Karácsony vigíliáján Ferenc pápa este fél nyolckor tartotta Urunk Jézus születésének ünnepi szentmiséjét a Szent Péter bazilika főoltáránál. Homíliájában Isten hozzánk érkezésének meglepő módjáról beszélt, ahogy egy újszülött kicsinységében mutatkozik meg, jelezve, ettől kezdve ő mindig az életünk kicsiny dolgaiban akar eljönni hozzánk.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

 

Éjszaka felgyullad a fény. Egy angyal jelenik meg, az Úr dicsősége beragyogja a pásztorokat s végre megérkezik az évszázadok óta várt üzenet: „Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus” (Lk 2,11) – kezdte beszédét a pápa. Az angyal azonban meglepő dolgot fűz még hozzá. Jelzi a pásztoroknak, hogyan találhatják meg a földre szállt Istent: „Ez lesz nektek a jel: Kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve” (v. 12). Íme a jel: egy gyermek. Ez minden: egy gyermek, a jászol nyers szegénységében. Itt már nincsenek fények, ragyogás, angyalkórusok. Csak egy csecsemő. Semmi más, ahogyan Izajás is előre megmondta: „Gyermek születik nekünk” (Iz 9,5). Az evangélium hangsúlyozza ezt a kontrasztot. Augustus császár említéséből kiindulva beszéli el Jézus születését, aki adóösszeírást rendel el az egész földön: a maga nagyságában mutatja meg az első császárt. Ám rögtön ezután Betlehembe vezet minket, ahol nincsen semmi nagy: csakis egy szegény gyermek, akit pólyába takartak, körülötte pedig pásztorok állnak. Isten a maga kicsinységében jelenik itt meg. Íme, az üzenet: Isten nem nagysággal jön el, hanem kicsinységben száll alá. A kicsinység az út, amelyet kiválasztott arra, hogy elérjen minket, megérintse a szívünket, megmentsen és visszavezessen ahhoz, ami valóban számít.

 

Testvéreim, a betlehem előtt megállva nézzünk annak a közepére: lépjünk túl a fényeken és a díszítéseken, s szemléljük a Gyermeket! Benne a maga kicsinységében teljességgel Isten van jelen. Ismerjük fel Őt: „Gyermek, Te Isten vagy, Isten-gyermek”. Hagyjuk, hogy átjárjon minket ez a botránkoztató csodálkozás. Annak, aki az egész Mindenséget a karjaiban tartja, arra van szüksége, hogy a karba vegyék. Azt, aki a Napot teremtette, melengetni kell. Annak, aki maga a gyöngédség, arra van szüksége, hogy megsimogassák. Az örök Ige kisgyermek, vagyis nem tud még beszélni. Az élet Kenyerét táplálni kell. A világ Teremtőjének nincsen hajléka. Ma minden a feje tetejére áll: Isten kicsiként jön el a világba. Nagysága a kicsinységben ajánlja fel magát. Kérdezzük meg magunktól: vajon be tudjuk fogadni Istennek ezt az útját? Ez Karácsony kihívása: Isten kinyilatkoztatja magát, ám az emberek nem értik meg. Kicsivé lesz a világ szemében és mi továbbra is a világ szerinti nagyságot keressük, akár még az Ő nevében is. Isten leereszkedik, mi pedig piedesztálra akarjuk emelni magunkat. A Magasságbeli az alázat útját mutatja, mi azonban fel akarunk tűnni. Isten a pásztorok keresésére indul, mi pedig arra törekszünk, hogy megmutassuk magunkat. Jézus azért születik, hogy szolgáljon, mi pedig azzal töltjük éveinket, hogy a sikert hajhásszuk. Isten nem erőre és hatalomra vágyik, gyöngédséget és benső kicsinységet vár.

 

Ezt kérjük hát Jézustól Karácsonyra: a kicsinység kegyelmét – folytatta a pápa. „Urunk, taníts meg minket arra, hogy szeressük a kicsinységet! Segíts, hogy megértsük: ez az út vezet el a valódi nagyságra!” Mit jelent konkrétan az, hogy befogadjuk a kicsinységet? Először is azt, hogy hisszük: Isten az életünk kicsiny dolgaiban akar eljönni, a mindennapos valóságunkban akar szállást venni, az otthon, a családi körben, az iskolában, a munkahelyen végzett egyszerű gesztusainkban. A megszokott életünkben akar végbevinni rendkívüli dolgokat. Ez az üzenet hatalmas reményt jelent: Jézus meghív arra, hogy értékeljük és fedezzük fel újra az élet apró dolgait. Ha Ő velünk van, mi hiányozhat? Hagyjuk tehát hátra az el nem nyert nagyság fölötti siránkozásainkat. Vessünk véget a siralmaknak, ne legyen megnyúlt képünk, engedjük el a kapzsiságot, amely elégedetlenné tesz! A kicsinység, annak a kis gyermeknek a kicsinysége az üzenet.

 

Jézus el akar jönni hozzánk a mi kicsinységünkbe is

 

Ám van itt még valami más is. Jézus nem pusztán az életünk apró dolgaiban akar eljönni, hanem a mi kicsinységünkben is: abban, amikor gyöngének, törékenynek, elégtelennek, akár elhibázottnak érezzük magunkat. Testvérem, ha Betlehemhez hasonlóan az éjszaka sötétje vesz körül, rideg közömbösség övez, ha a bensődben hordozott sebek felkiáltanak: „Keveset számítasz, nem érsz semmit, soha nem fognak annyira szeretni, amennyire vágysz rá”, akkor ma éjjel Isten válaszol neked. Ma éjjel ezt mondja: „Úgy szeretlek, ahogyan vagy. A kicsinységed nem ábrándít ki, a törékenységed nem nyugtalanít. Érted lettem kicsinnyé. A testvéreddé váltam, hogy az Istened lehessek. Szeretett testvérem, ne félj tőlem, hanem találd meg bennem a nagyságodat! Közel vagyok hozzád, és csupán ezt kérem tőled: bízz bennem, nyisd meg előttem a szívedet!” –hangsúlyozta a Szentatya.

 

A kicsinység befogadása még valamit jelent: átöleljük Jézust napjaink kicsinyeiben. Azt jelenti tehát, hogy a legutolsókban szeretjük, a szegényekben szolgáljuk Őt. Ők hasonlítanak a leginkább a szegényen született Jézushoz. Ő azt akarja, hogy bennük tiszteljük Őt. Ezen a szeretetteljes éjszakán egy félelem horgadhat fel bennünk: hogy megsebezzük Isten szeretetét, megsebezzük, amikor közömbösségünkkel megvetjük a szegényeket. Ők Jézus szeretetében vannak, és egykor a mennyben ők fognak fogadni minket. Egy költőnő ezt írta: „Aki nem találta meg a mennyet idelent, az odafent sem fog rálelni” (Emily Dickinson, Poems, XVII). Ne veszítsük el a szemeink elől a mennyet, gondoskodjunk Jézusról itt és most, cirógassuk őt a szükséget szenvedőkben, hiszen Ő velük azonosult.

 

Nézzük tovább a betlehemet, és meglátjuk: Jézust születésekor pontosan a kicsinyek, a szegények vették körül. A pásztorok. Ők voltak a legegyszerűbbek, és ők voltak legközelebb az Úrhoz. Azért találták meg őt, mert „a szabad ég alatt tanyáztak, nyájukat őrizték az éjszakában” (Lk 2,8). Azért voltak ott, hogy dolgozzanak, mivel szegények voltak, s a nem volt kiszabott munkaidő az életükben. A gondjaikra bízott bárányok szükségleteinek megfelelően osztották be az idejüket. Jézus pedig ott születik meg, a perifériák elfeledettjeinek a közelében. Ott jön el, ahol a próbára teszik az ember méltóságát. Azért jön, hogy megnemesítse a kirekesztetteket, és legelsőként nekik nyilatkoztatja ki magát: nem a művelt és fontos embereknek, hanem a szegény dolgozó népnek. Isten ma éjszaka azért jön, hogy méltósággal ruházza fel a kemény munkát. Arra emlékeztet minket, mennyire fontos, hogy a munka által megőrizzük az ember méltóságát, sőt méltósággal ruházzuk fel az emberi munkát, mivel az ember ura, s nem szolgája a munkának. Az Élet napján ismételjük el: legyen elég a munkába belehaltakból! Köteleződjünk el, hogy így legyen!

 

Tekintsünk még egyszer, utoljára a betlehemre – kérte a pápa – terjesszük ki a látóhatárunkat annak a végső határáig, ahol már megpillantjuk a bölcseket, akik azért zarándokolnak, hogy imádhassák az Urat. Nézzük őket, és értsük meg, hogy Jézus körül minden egységbe rendeződik: nem csak az utolsók, a pásztorok vannak ott, hanem a tanultak és a gazdagok, a bölcsek, a mágusok is. Betlehemben együtt vannak a szegények és a gazdagok, a bölcsekhez hasonlóan imádók és a pásztorokhoz hasonlóan dolgozók. Minden elrendeződik, amikor Jézus van a középpontban: nem a mi Jézusról alkotott eszményeink, hanem Ő, az Élő. Testvéreim, menjünk hát el Betlehembe, térjünk vissza a kezdetekhez: a hit lényegéhez, az első szeretethez, az imádáshoz és a segítő szeretethez. Nézzük a bölcseket, akik zarándokolnak: olyanok, mint a szinodális, úton lévő Egyház. Menjünk el Betlehembe, ahol jelen van az emberben az Isten és az Istenben az ember; ahol az Úr van az első helyen és Őt imádják; ahol az utolsóké a Hozzá legközelebbi hely; ahol a pásztorok és a bölcsek együtt vannak egy olyan testvéri közösségben, amely erősebb minden osztályokra bontásnál. Isten arra indít minket, hogy imádó, szegény és testvéri Egyház legyünk. Ez a lényeg. Menjünk el Betlehembe!

Ha tanulékony lélekkel hallgatjuk, a karácsonyi evangélium erre az útra indít minket, amikor elénk állítja a Szent Családot, a pásztorokat, a bölcseket: mindenki úton van. Testvéreim, keljünk útra mi is, mert az élet egy zarándoklat. Keljünk, kerekedjünk fel, mert világosság gyúlt ezen az éjjelen. Gyöngéd fény ez, amely emlékeztet: kicsinységünkben szeretett gyermekek vagyunk, a világosság gyermekei (vö. 1Tessz 5,5). Örvendjünk együtt, hogy senki többé ki ne olthassa ezt a fényt, Jézus világosságát, amely a mai éjszakától kezdve ragyog a világban! – zárta homíliáját Ferenc pápa a karácsonyi éjféli szentmisén.  

(Dr. Török Csaba atya fordította a Szentatya homíliáját)