Ferenc pápa homíliáját, melyet a szertartást vezető Kurt Koch bíboros olvasott fel, az alábbiakban közöljük.

Örülök, hogy felolvashatom a homíliát, melyet a Szentatya írt számunkra. Az imádságban egyek maradunk a Szentatyával!

„Maradjatok meg szeretetemben” (Jn 15,9). Jézus ezt a kérést a szőlőtő és a szőlővesszők képéhez köti, az utolsó képhez, melyet az evangéliumok megőriztek számunkra. Maga az Úr a szőlőtő, az „igazi” szőlőtő (Jn 15,1), aki nem okoz csalódást várakozásainkban, hanem hű marad a szeretetben, és sosem inog meg, bűneink és megosztottságaink ellenére sem. Ebbe a szőlőtőbe, őbelé, mindannyian, akik megkeresztelkedtünk, szőlővesszőként vagyunk beoltva: ez azt jelenti, hogy csak akkor fejlődhetünk és hozhatunk gyümölcsöt, ha egységben maradunk Jézussal. Ma este ezt az elengedhetetlen egységet vegyük szemügyre, melynek több szintje van. A szőlőtőre gondolva elképzelhetjük az egységet úgy, mint amely három koncentrikus körből áll, egy fatörzs évgyűrűihez hasonlóan.

Az első kör, a legbelsőbb, a Jézusban maradás. Innen indul mindnyájunk útja az egység felé. A mai rohanó és bonyolult világban könnyű elveszíteni a fonalat, ezer felé szakadva. Sokan érzik széttöredezettnek magukat, nem találnak szilárd pontot, állandó rendet az élet változó körülményei között.

Jézus feltárja előttünk, hogy a szilárdság titka abban rejlik, hogy benne maradunk.

A szöveg, melyet hallottunk, hétszer is megismétli ezt a kifejezést (vö. Jn 15,4–7.9–10). Ő ugyanis tudja, hogy „nélküle semmit sem tehetünk” (vö. Jn 15,5). Azt is megmutatta nekünk, hogyan kell ezt csinálni, példát adott: mindennap elvonult, hogy elhagyatott helyeken imádkozzon. Akkora szükségünk van az imára, amekkora a vízre az élethez. A személyes imádság, a Jézussal való együttlét, az imádás elengedhetetlen fontos ahhoz, hogy benne maradhassunk. Ez a módja annak, hogy az Úr szívébe helyezzünk mindent, amit szívünkben hordozunk: reményeinket és félelmeinket, örömeinket és bánatainkat. De mindenekelőtt – ha Jézusra összpontosítunk az imában – megtapasztaljuk az ő szeretetét. És létünk életet merít belőle, mint a szőlőtő, mely nedvet szív a szőlőtőből. Ez az első egység, személyes integritásunk, mely annak a kegyelemnek a munkája, amelyet Jézusban maradva kapunk.

A második kör az egység a keresztényekkel. Ugyanannak a szőlőtőnek vagyunk a vesszői; közlekedőedények vagyunk: a jó és a rossz, melyet ki-ki tesz, a többieket is elárasztja. A spirituális életben működik egyfajta „dinamikai alaptörvény” is:

amennyire Istenben maradunk, annyira közeledünk másokhoz, és amilyen mértékben másokhoz közelítünk, annyira maradunk Istenben.

Ez azt jelenti, hogy ha lélekben és igazságban imádkozunk Istenhez, abból az a szükséglet fakad, hogy szeressük a többieket, másfelől pedig „ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad” (1Jn 4,12). Az imádság mindenképpen szeretethez vezet, máskülönben csak üres rituálé. Nem lehet ugyanis találkozni Jézussal az ő teste nélkül, mely sok tagból áll, olyan sokból, ahány megkeresztelt ember létezik. Ha imádatunk valódi, növekedni fogunk a szeretetben mindazok iránt, akik Jézust követik, tekintet nélkül arra, hogy melyik keresztény közösséghez tartoznak, mert ha nem is a „mieink”, az övéi.

Azt tapasztaljuk azonban, hogy testvéreinket szeretni nem könnyű, mert azonnal meglátjuk hibáikat és gyarlóságaikat, és eszünkbe jutnak a múlt sebei. Ekkor segítségünkre van az Atya cselekvése, aki tapasztalt szőlőművesként (vö. Jn 15,1) pontosan tudja, mit kell tennie: „Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen” (Jn 15,2). Az Atya lemetsz és megtisztít. Miért? Mert ahhoz, hogy szeressünk, meg kell tisztulnunk mindattól, ami tévútra vezet, és arra késztet, hogy önmagunkba zárkózzunk, s így megakadályozza, hogy gyümölcsöt hozzunk. Kérjük ezért az Atyát, hogy vágja ki belőlünk a másokkal szembeni előítéleteket és a világias kötődéseket, melyek megakadályozzák a teljes egységet minden gyermekével. Így megtisztulva a szeretetben képesek leszünk félretenni a múlt földies akadályait és terheit, melyek ma elszakítanak bennünket az evangéliumtól.

Az egység harmadik köre, a legszélesebb, az egész emberiség. Ebben az összefüggésben elgondolkodhatunk a Szentlélek működéséről. A szőlőtőben, mely Krisztus, ő az életnedv, mely eljut minden részbe. A Lélek viszont ott fúj, ahol akar, és ahol vissza akar vezetni az egységbe. Ő arra indít bennünket, hogy ne csak azokat szeressük, akik szeretnek bennünket, és úgy gondolkodnak, mint mi, hanem mindenkit, ahogy Jézus tanította. Képessé tesz arra, hogy megbocsássunk ellenségeinknek és megbocsássuk az elszenvedett sérelmeket. Arra ösztönöz, hogy aktívak és kreatívak legyünk a szeretetben. Emlékeztet arra, hogy nemcsak az felebarátunk, aki osztja értékeinket és elképzeléseinket, hanem nekünk az a feladatunk, hogy felebarátjává váljunk mindenkinek, irgalmas szamaritánusává a szegény, szenvedő – ma sokat szenvedő – törékeny emberiségnek, mely a világ útjain fekszik, és amelyet Isten együttérzéssel fel kíván emelni. A Szentlélek, a kegyelem szerzője, segítsen bennünket abban, hogy az ingyenességben éljünk, szeressük azokat is, akik ezt nem viszonozzák, mert az evangélium a tiszta és önzetlen szeretetben hoz gyümölcsöt. A fát a gyümölcseiről lehet felismerni: az emberek az ingyenes szeretetről ismerik fel, ha Jézus szőlőtőjéhez tartozunk.

A Szentlélek tehát megtanítja nekünk a szeretet konkrétságát minden testvérünk és nővérünk iránt, akikkel ugyanazon emberségen osztozunk, azon az emberségen, amelyet Krisztus elszakíthatatlanul magához kapcsolt, amikor azt mondta, hogy mindig megtaláljuk őt a legszegényebb és legnyomorultabb emberekben (vö. Mt 25,31–45). Azáltal, hogy együtt szolgáljuk őket, újra egymás testvéreiként fedezzük fel egymást, és növekszünk majd az egységben. A Lélek, aki megújítja a föld színét, arra is biztat, hogy vegyük gondjainkba közös otthonunkat, hozzunk merész döntéseket arról, hogy miként élünk és fogyasztunk, mert a gyümölcshozás ellentéte a kizsákmányolás, és nem szabad eltékozolni a drága erőforrásokat, melyektől sok ember meg van fosztva.

Ugyanennek a Léleknek, a keresztény egységtörekvés építőmesterének köszönhető, hogy ma este együtt imádkozunk. És amikor megtapasztaljuk az egységet, amely Isten együttes megszólításából fakad, szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik imádkoztak ezen a héten és akik továbbra is imádkozni fognak a keresztények egységéért. Testvéri szeretettel köszöntöm az egyházak és egyházi közösségek itt összegyűlt képviselőit: az ortodox és keleti ortodox fiatalokat, akik Rómában tanulnak a Keresztény Egység Pápai Tanácsának támogatásával; a Bossey Ökumenikus Intézet tanárait és hallgatóit, akik a korábbi évekhez hasonlóan Rómába jöttek volna, de a világjárvány miatt nem tudtak, és a digitális közvetítésen keresztül követnek bennünket. Kedves testvérek, maradjunk egységben Krisztusban:

a szívünkbe kiáradt Szentlélek éreztesse meg velünk, hogy az Atya gyermekei s egymásnak testvérei vagyunk,

testvérek és nővérek az emberiség egyetlen családjában! A Szentháromság, a szeretet közössége, adja meg nekünk, hogy növekedjünk az egységben!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír