Ferenc pápa szombaton délután hajóval érkezett La Valletta kikötőjéből Gozo szigetére és fél hatkor kezdődött a kegyhelyen az imaóra, a templom előtti teret megtöltő 3000 hívő jelenlétében. Ferenc pápa a szertartás kezdetén a Mennybe fölvett Szűzanya kegyképének aranyrózsát ajándékozott, majd az eredeti jelenésnek megfelelően háromszor elimádkozta az Üdvözlégy Máriát.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Jézus keresztje tövében ott állt a fájdalmas Anya és a szeretett tanítvány. Abban a sötét órában, amikor minden veszni látszott, a világ sebeit magára véve az Úr így könyörgött: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”. Szenvedéseink pillanatában mi is így imádkozunk – kezdte beszédét Ferenc pápa. Ám Jézus órája – ami a kereszthalál órája – mégsem jelenti a történelem végét, hanem egy új élet kezdetét jelzi. A kereszten Krisztus irgalmas szeretete kitárja a karjait felénk és a halálon keresztül megnyitja nekünk az örök élet örömét. A vég órája az új élet kezdetét nyitja meg, mely a születő egyház ideje lesz. Az Egyház folytatja Jézus művét, a Szentlélek vigasztalását hozva a szívekbe, mellyel letörli az emberiség könnyeit. Ta’Pinu kegyhelyén a Jézus órájából fakadó új kezdetet szemlélhetjük – utalt a pápa a hely történetére. Ezen helyen, e nagyszerű épület előtt egykor egy elhagyatott kicsiny, lebontásra szánt kápolna állott. A végét járta, de mégis egy sor esemény hatására a dolgok megváltoztak, mintha az Úr maga mondaná Izajás próféta szavával: „Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: „én gyönyörűségem”, és országodat: „menyasszony” (Iz 62,4).  Ez a kis templom nemzeti kegyhely lett, zarándokok úticélja és új élet forrása, ahol sokan a Szűzanyára bízzák szenvedéseiket és örömeiket. Ide zarándokokolt Szent II. János Pál pápa is, akinek éppen ma van halála évfordulója – emlékezett nagy elődjére Ferenc pápa. Ez az egykor elveszettnek tűnt hely most újjáteremti az Isten népébe vetett hitet és reményt.

De mire is hív bennünket Jézus órája? – tette fel a kérdést a pápa. Arra, hogy megújítsuk hitünket és közösségi küldetésünket, vissza kell térnünk a kezdetekhez, a születő Egyházhoz. Az eredethez visszatérés mindenekelőtt azt szolgálja, hogy újból fedezzük fel a hit lényegét. Ez a visszatérés nem másolja le az első keresztény közösség modelljét, hiszen nem „ugorhatjuk át a történelmet”, mintha az Úr nem művelt volna nagy dolgokat a rákövetkező századokban. De azt sem képzelhetjük, hogy abban az eredeti közösségben ne lettek volna nehézségek, problémák, veszekedések.  A helyes visszatérés azt jelenti, hogy visszaszerezzük az első közösség lelkületét s ezért visszatérünk a szívéhez, hogy felfedezzük a hitét, Jézussal való kapcsolatát és az evangéliuma  hirdetését az egész világnak. A pápa az első tanítványok példájára buzdított, ahogy Magdolna és János az üres sír látványa után, halogatás nélkül, eltökélt szívvel futnak, hogy meghirdessék a Föltámadás örömhírét. Az első apostoli közösségről írták, hogy „mindennap tanítottak a templomban és a házakban, hirdették, hogy Jézus a Krisztus” (ApCsel 5,42). Az apostolok nem hírnevet kerestek, nem akartak társadalmi befolyásra szert tenni. Egyedül azzal törődtek, hogy Krisztus evangéliumát hirdessék.

 

Az Egyház élete nemcsak felidézendő múlt, hanem építendő jövő is                                

A Szentatya az evangéliumi elmélkedés után a máltai híveket saját történelmük lelki és pasztorális gazdagságára emlékeztette, hiszen az Egyház élete nemcsak felidézendő múlt, hanem építendő jövő is. Ehhez szükségünk van egy olyan hitre, mely a Jézussal való személyes találkozásból születik és újul meg, ezért őrizkednünk kell attól, hogy a múlt repertoárját ismételgessük. A máltai egyházat arra buzdította, hogy haladjon tovább a megkezdett szinódusi úton. A kereszt alatt álló Mária és János az egymásra hagyatkozás példájaként az Egyház forrása. Jézus utolsó szavai hozzájuk a befogadásról adják a tanítványság örök stílusát, így az istentisztelet a testvéri közösségen halad át. Ez arra utal, hogy az Egyházban alapvető fontosságú a testvérek egymás közötti szeretete és a felebaráti befogadás. Ez a befogadás ne legyen megszokás, hanem történjék Jézus nevében, ahogy a két sziget, Málta és Gozo is kölcsönösen befogadja egymást. De ezt művelték még az apostollal is, akiről az Apostolok Cselekedetei így tanúskodnak:  A hajótöréstől „Megmenekülve megtudtuk, hogy a szigetet Máltának hívják. A bennszülöttek igen emberségesen bántak velünk. Tüzet raktak, s a szakadó eső és a hideg elől mindnyájunkat odahívtak” (ApCsel 28,1-2). Beszéde végén Ferenc pápa külön köszönetet mondott a sok máltai misszionáriusért, akik az evangélium örömhírét terjesztik az egész világon. Ti kincs vagytok az Egyházban és az Egyház számára. Ennek megőrzéséhez vissza kell térnünk a kereszténység lényegéhez: Isten szeretetéhez, örömünk motorjához, amely arra késztet bennünket, hogy a világ útjain járjunk; és visszatérjünk a felebarát befogadásához, ami a legegyszerűbb és legszebb tanúságtétel ebben a világban. A Szűzanya, aki itt egyszer három Üdvözlégy imádságot kért, őrizzen meg benneteket és kísérjen az evangelizáció útján!