A Szentatya november 2-án délelőtt Rómában, az első világháború végén elhunyt francia katonák sírkertjében mutatta be a Halottak napi szentmisét. Szabadon mondott homíliájában a békéről beszélt, illetve arról, hogy mindenki életében eljön az utolsó lépés, de a fontos az, hogy útközben érjen minket.

Gedő Ágnes – Vatikán

 Cimitière Militaire Français” – Campagne d’Italie 1943 – 1944″, vagyis „Francia katonai temető - 1943-1944-es olaszországi hadjárat” – hirdeti a felirat, ami Róma északi részén őrzi 1888 katona földi maradványait, akik Franciaországért adták életüket a második világháborúban. Ferenc pápa ide látogatott el kedden délelőtt, végigjárta a sírokat, egy fehér rózsát tett az egyik katona hantjára, csöndben imádkozott, majd szentmisét mutatott be a temetőben.

 

Szentbeszédében két fő gondolatot bízott a hívekre: ne járjunk egyhelyben, ne vesszünk el életünk labirintusában, hanem mindig haladjunk előre az úton, hogy készen érjen minket az utolsó nap. A másik gondolat a béke, amire világunknak oly nagy szüksége van. A pápa felhívást intézett a fegyvergyártó országokhoz, hogy hagyjanak fel ezzel a jövedelmező tevékenységgel, elég volt a háborúkból: ezek a néma sírok békéért kiáltanak!

 

„Te, aki itt jársz, gondold végig utadat és gondolj az utolsó lépésedre” – idézett a pápa egy temetői feliratot. Az élet úton levés, mindannyian úton vagyunk. Mindenki elé akar érni valamit az életben, ami nem sétagalopp, nem is labirintus, hanem úton levés. Sok nehéz helyzettel találkozunk utunk során, történelmi tényekkel, és elhaladunk a temetők előtt is. A temető azt üzeni, hogy álljunk meg, gondoljuk végig életünk folyását és gondoljunk az utolsó napra, ami mindannyiunk életében eljön egyszer, ez az igazság. Nem kell drámát csinálni belőle, a fontos az, hogy az utolsó nap úton találjon minket, ne bolyongás közben. Haladjunk tehát életünk útján – ez az első szívből jövő gondolat, amit Ferenc pápa megosztott a hívekkel Halottak napján.

 

A katonai temető sírjai között járva a Szentatya komor arccal emlékezett vissza korábbi temetőlátogatásaira, a háborúk áldozataira. Az itt nyugvó katonák biztosan jó emberek voltak, akik jószándékkal adták életüket hazájukért, hogy megvédjék az értékeket, eszméket, vagy olykor szomorú és siralmas politikai helyzetek védelmében.

Ők a háború áldozatai, a háborúé, amelyik fölfalja a haza gyermekeit – mondta a pápa, majd felidézte 2017-ben Anzióban a második világháborús temetőben, 2014-ben Redipugliában, az osztrák-magyar első világháborús katonai temetőben tett látogatásait. A nagy háborúban hányan elestek a piavei csatában, 1914-ben! Vagy a normandiai partraszállásnál negyvenezren vesztették életüket.

 

A pápa így folytatta: Megálltam egy sírnál, melyen ez állt: “Inconnu. Mort pour la France. 1944”. “Ismeretlen. Meghalt Franciaországért, 1944.” Még a nevét sem tudjuk. Isten szívében azonban mindenki neve föl van jegyezve, de ez a háború tragédiája. Biztos vagyok benne, hogy mindazok, akik itt nyugszanak és a hazáért adták életüket, most az Úrral vannak. De mi, akik úton vagyunk, eleget harcolunk azért, hogy ne legyen több háború? – tette föl a kérdést a pápa. – Eleget teszünk azért, hogy a fegyvergyártás ne erősítse az országok gazdaságát? Ma a prédikáció szóljon arról, hogy nézzük a sírokat: meghalt Franciaországért. Egyeseknek ott van a nevük, másoknak nem. Ezek a sírok a békéről üzennek nekünk. Álljatok meg, testvéreim, álljatok meg! Álljatok meg, fegyvergyártók, elég volt!”.

 

Ezt a két gondolatot bízom rátok – mondta homíliája végén a pápa. Te, aki itt jársz, gondolj az utolsó lépésedre: hogy béke legyen a szívedben. A másik gondolat pedig: ezek a sírok beszélnek, kiáltanak felénk és azt mondják: Békét! Az Úr segítsen, hogy elültessük és megőrizzük szívünkben ezt a két gondolatot – fohászkodott a Szentatya a római francia katonai temetőben bemutatott szentmisén.

Visszatérve a Vatikánba Ferenc pápa megállt, hogy imádkozzon a Szent Péter-bazilikában pápa elődei lelki üdvéért.