Március 16-i katekézisében Ferenc pápa a vigasztaló és szabadító Istenről elmélkedett Jeremiás próféta könyve alapján, a Szent Péter téren tartott általános kihallgatáson. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Jeremiás próféta könyvében a 30. és 31. fejezetet a „vigasztalás könyvének” hívják, mert itt Isten irgalmassága a maga teljes erejével megmutatkozik: képes lelket és reményt önteni a megtörtekbe. Ma mi is szeretnénk meghallgatni ezt a vigasztaló üzenetet.

Jeremiás azokhoz az izraelitákhoz fordul, akiket idegen földre hurcoltak, és meghirdeti visszatérésüket hazájukba. Ez a visszatérés az Atyaisten végtelen szeretetének jele, aki nem hagyja el gyermekeit, hanem gondjukat viseli, és megmenti őket. A száműzetés pusztító tapasztalat volt Izrael számára. Hitük megrendült, mert idegen földön, templom és istentisztelet nélkül, lerombolt hazájukat látva nehéz volt továbbra is hinniük az Úr jóságában. Eszembe jut erről a közeli Albánia, amely oly sok üldöztetés és rombolás után talpra tudott állni méltóságban és hitben. Ugyanígy szenvedtek az izraeliták a száműzetésben.

Időnként mi is átélhetünk egyfajta száműzetést, amikor a magány, a szenvedés és a halál azt a gondolatot ébreszti bennünk, hogy Isten elhagyott bennünket. Hányszor hallottuk ezt a mondatot: „Isten megfeledkezett rólam”; olyan emberekről van szó, akik szenvednek, és úgy érzik, elhagyták őket. De hány testvérünk éli meg ma is a száműzetés tényleges és drámai helyzetét: hazájuktól távol, szemükben még tükröződnek házuk romjai, szívükben félelem és – sajnos gyakran – szeretteik elvesztésének fájdalma! Ezekben az esetekben kérdezheti valaki: hol van Isten? Hogyan sújthat ennyi szenvedés ártatlan férfiakat, nőket és gyermekeket? Amikor pedig szeretnének bejutni néhány más részbe [országba], bezárják előttük a kaput. Ott állnak a határon, mert megannyi kapu és megannyi szív zárva van. A mai migránsok, akik szenvednek a hidegtől, nincs ennivalójuk, és nem léphetnek be, nem kapnak befogadást. Nagyon örülök, amikor azt hallom, azt látom, hogy a nemzetek, a vezetők megnyitják szívüket és megnyitják a kapukat!

Jeremiás próféta ad nekünk egy első választ. A száműzetésben élő nép visszatérhet, megláthatja földjét és meg fogja tapasztalni az Úr irgalmát. Ez a vigasztalás nagy meghirdetése: Isten nem marad távol, ma sem, ezekben a drámai helyzetekben, Isten közel van, és nagy, üdvözítő dolgokat visz végbe azok számára, akik bíznak benne. Nem szabad kétségbe esnünk, hanem továbbra is biztosnak kell lennünk abban, hogy a jó győz a rossz felett, az Úr pedig letörli minden könnyünket és megszabadít minden félelemtől. Ezért adja hangját Jeremiás ahhoz, hogy Isten kifejezze szeretetét népe iránt: „Örök szeretettel szerettelek, ezért megőriztem irántad irgalmasságomat. Újra felépítelek, és te felépülsz, Izrael szűz leánya! Ismét felékesíted magad dobjaiddal, és táncot járva vidáman vonulsz ki” (Jer 31,3-4).

Az Úr hűséges, nem hagy vigasztalanságban. Isten vég nélküli szeretettel szeret, olyannal, amelyet a bűn sem fékezhet meg, és Neki köszönhetően az ember szíve eltelik örömmel és vigasztalással.

A hazatérés vigasztaló álma folytatódik a próféta további szavaiban, aki a Jeruzsálembe visszatérőkről ezt mondja: „Eljönnek, és ujjonganak majd örömükben Sion hegyén. Odasietnek az Úr javaihoz: a gabonához, borhoz és olajhoz, a bárányokhoz és borjakhoz. Olyan lesz a lelkük, mint az öntözött kert, és bánat nem éri őket” (Jer 31,12).

A száműzöttek örömmel és hálával térnek majd vissza Sionra, felmennek a szent hegyre, Isten házába, és így újra himnuszokkal és imákkal fordulhatnak az Úrhoz, aki megszabadította őket. Ezt a Jeruzsálembe és annak javaihoz való visszatérést [a próféta] olyan igével fejezi ki, amely szó szerint „folyást, áramlást, özönlést” jelent. A népet – paradox mozgásban – áradó folyónak látja, amely Sion magaslata, a hegycsúcs felé özönlik. Ez a merész kép ábrázolja, milyen nagy az Úr irgalmassága! 

A föld, amelyet a népnek el kellett hagynia, az ellenség prédája lett, és kietlenné vált. Most viszont újra életre kel és kivirágzik. A száműzöttek olyanok lesznek, mint egy öntözött kert, mint a termőföld. Az Úr által hazájába visszahozott Izrael tanúja annak, hogy az élet győz a halálon, az áldás az átkon.

Isten így erősíti és vigasztalja meg a népet. Ez fontos szó: megvigasztalja! A hazájába visszavezetett emberek olyan forrásból kapnak életet, amely ingyenesen öntözi őket.

Ekkor a próféta az öröm teljességét hirdeti meg, és továbbra is Isten nevében kijelenti: „Gyászukat akkor örömre fordítom, megvigasztalom őket, és örömet szerzek nekik fájdalmuk után” (Jer 31,13).

A zsoltár elmondja nekünk, hogy amikor hazatértek, ajkuk megtelt nevetéssel; hatalmas örömről van szó! Az Úr ezt az ajándékot akarja nekünk is adni, valamennyiünknek, az ő megbocsátásával, amely megváltoztat és kiengesztel minket.

Jeremiás próféta meghirdette nekünk [a szabadulást], a száműzöttek visszatérését úgy mutatta be, mint az emberi szívnek adott vigasztalás nagy jelét, a szív pedig ennek következtében megtér. Az Úr Jézus beteljesítette a prófétának ezt az üzenetét. A száműzetésből való igazi és tényleges visszatérés, a bátorító világosság felragyogása a hit válságának sötétsége után húsvétkor valósul meg, Isten szeretetének teljes és végérvényes megtapasztalásában. Olyan irgalmas szeretet ez, amely örömöt, békét és örök életet ad.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatikáni Rádió angol nyelvű szerkesztősége

Magyar Kurír