Az egyház legyen alázatos, szegény, és bízzon az Úrban – buzdított a Szentatya december 15-én a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén, amikor arról beszélt, hogy a szegénység az első a nyolc boldogság közt, és az egyház valódi gazdagságát a szegények jelentik, nem a pénz vagy a világi hatalom.

Jézus erőteljesen megrója a főpapokat és figyelmezteti őket, hogy még az utcanők is előbb bejutnak Isten Országába náluk – a pápa a napi evangéliumi szakasz (Mt 21,28–32) alapján óva intett a kísértésektől, amelyek ma is megronthatják az egyházat. Rámutatott: az első olvasmány Szofoniás könyvéből (Szof 3,1–2. 9–13) is azt mutatja meg nekünk, milyen szennyessé és lázongóvá válik egy nép, ha nem hallgatja meg az Urat.

Milyennek kell lennie az Úrhoz hű egyháznak? – tette föl a kérdést Ferenc pápa. – Egy olyan egyháznak, amelyik Istenre bízza magát, magán kell viselnie ezt a három jegyet: alázatosság, szegénység, bizalom az Úrban. Olyan egyháznak kell lennie, amelyik nem páváskodik a hatalmával, önnön nagyságával.

Az alázat nem azt jelenti, hogy valaki bágyadt, erőtlen és réveteg szemmel néz… Nem, ez nem alázat, hanem színjáték! Ez az alázat színlelése. Az alázat első lépése az, ha beismerjük: bűnösök vagyunk. Ha nem vagy képes kimondani magadról, hogy bűnös vagy és a többiek jobbak nálad, akkor nem vagy alázatos – hangsúlyozta a Szentatya.– Az alázatos egyház számára az első lépés az, hogy bűnösnek érzi magát. És ez igaz mindannyiunkra. Ha közülünk valaki a másik hibáit szokta nézni és kibeszélni azokat, akkor nem alázatos, hiszen a többiek ítélő bírájának hiszi magát. Kérnünk kell a kegyelmet, hogy az egyház alázatos legyen, és hogy mi is alázatosak legyünk, mindannyian!

A második lépés pedig a szegénység, amely első a nyolc boldogság közül. Lélekben szegénynek lenni azt jelenti, hogy csak Isten gazdagságához ragaszkodunk. Nem kell az olyan egyház, amelyik a pénzhez ragaszkodik, a pénzre gondol és arra, hogyan keressen pénzt. Ismeretes, hogy az egyházmegye egyik templomában azt mondták naivul az embereknek, hogy ha át akarnak menni a szent kapun, adakozniuk kell. Ez nem Jézus egyháza, ez a pénzhez ragaszkodó főpapok egyháza! – figyelmeztetett a pápa.

Ennek az egyházmegyének az ökonómusa Lőrinc diakónus volt, akinek a császár megparancsolta, hogy hozzon neki az egyházmegye kincseiből. Ő pedig, hogy fizessen valamit és ne öljék meg, a szegényekkel tért vissza. A szegények az egyház gazdagsága – emlékeztetett a Szentatya. – Ha banktulajdonos vagy, de a szíved szegény, ha nem ragaszkodik a pénzhez, akkor mindig szolgál. A szegénység az anyagi javaktól való elhatárolódás, vagyis az, hogy a rászorulókat szolgáljuk, mások szolgálatára vagyunk. Tegyük föl magunknak a kérdést: alázatos, szegény egyház és nép vagyunk-e? Kérdezzük meg magunktól: szegény vagyok-e vagy sem?

A harmadik lépés pedig az, hogy az egyháznak mindig az Úr nevében kell bíznia! Hol van az én bizalmam? A hatalomban? A barátokban? A pénzben? Az Úrban legyen a bizalmunk! Ez az az örökség, amit ígér nekünk az Úr: csak egy kis szegény és alázatos népet hagy meg, mely majd az Ő nevében bizakodik – idézte az olvasmány szavait a pápa. – Alázatos, mert bűnösnek érzi magát; szegény, mert a szíve Isten gazdagságához ragaszkodik. Bízik az Úrban, mert tudja, hogy csak az Úr adja meg neki azt, ami jót tesz neki. A főpapok tényleg nem értették mindezt, és Jézusnak azt kellett mondania nekik, hogy egy utcanő előbb beléphet Isten Országába, mint ők.

Az Úr eljövetelére, karácsonyra várva imádkozzunk alázatos, szegény és főleg az Úrban bizakodó szívért, mert az Úr soha nem okoz csalódást – biztatott homíliája végén Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír